1 / 76

John Locke és Jan Jacques Rousseau gondolatai a nevelésről

John Locke és Jan Jacques Rousseau gondolatai a nevelésről. A gyermekkor DeMause-féle evolúciós elmélete:. A 18. század a „pedagógia évszázada”. Egyre erőteljesebb nevelői törekvések fogalmazódnak meg, amelyek a „tiszta viaszlapként” felfogott gyermeki lélek formálására törekszenek.

magar
Download Presentation

John Locke és Jan Jacques Rousseau gondolatai a nevelésről

An Image/Link below is provided (as is) to download presentation Download Policy: Content on the Website is provided to you AS IS for your information and personal use and may not be sold / licensed / shared on other websites without getting consent from its author. Content is provided to you AS IS for your information and personal use only. Download presentation by click this link. While downloading, if for some reason you are not able to download a presentation, the publisher may have deleted the file from their server. During download, if you can't get a presentation, the file might be deleted by the publisher.

E N D

Presentation Transcript


  1. John Locke és Jan Jacques Rousseau gondolatai a nevelésről

  2. A gyermekkor DeMause-féle evolúciós elmélete:

  3. A 18. század a „pedagógia évszázada”. • Egyre erőteljesebb nevelői törekvések fogalmazódnak meg, amelyek a „tiszta viaszlapként” felfogott gyermeki lélek formálására törekszenek. • Írók, filozófusok, államférfiak egész sora foglalkozik pedagógiai kérdésekkel. • A felvilágosodás toposzává váló gondolat: a köznevelés-közoktatás révén megoldhatók a súlyos társadalmi problémák. • „A nevelés politikum” (Die Schule ist Politikum) – hangoztatja Mária Terézia.

  4. A század felvilágosult uralkodói a politika, az államgépezet szemszögből vizsgálták a köznevelést. • Nagy Frigyes, Mária Terézia és II. József szeme előtt a „jó alattvaló”, a „hasznos állampolgár” eszménye lebegett, aki – akárcsak egy hatalmas gépezet kis csavarja – alkalmas arra, hogy hasznára legyen az állam magasabb rendű érdekeinek. • E hasznosságelv szellemében kell az egyszerű falusi nép művelését megszervezni éppúgy, mint a városi kereskedőkét, kézművesekét, hivatalnokokét. • Az is különféle életpályák más és más ismeretanyag elsajátítását követelik meg. • 1763 Nagy Frigyes: Egyetemes Szervezeti Szabályzat (Generallandschulreglement) • 1777 Mária Terézia I. Ratio Educationis

  5. Locke gyermekkora puritánus nevelés. A londoni Westminster-school tanulója. Az iskola rektora a latin, görög, héber és arab nyelv oktatását tekintette fő feladatának. (V. ö.: Apáczai!) Szigorú fegyelmezés: „a vessző az iskola rostája”. Oxford: filozófia, orvostudomány. Bacon, Hobbes és Descartes hatása. Baráti köréhez tartozott Robert Boyle, valamint Newton. Lord Shafetsbury háziorvosa és fiának nevelője lesz. A lorddal Hollandiába kell menekülnie. Filozófiai-pedagógiai előzmény: John Locke (1632-1704) „tabula rasa” koncepciója és utilitarizmusa

  6. Some thoughts concerning education (Gondolatok a nevelésről, 1693) • „… a’ neveléstől vagyon, mellyből származik az Emberekbe való nagy külömbség. A’ mi leg-kisssebbet-is Gyermekségünkben bé-szívtunk, annak nagy és hosszan tartó nyoma marad.” (Locke, Locke, [1693], 1771, 2. Borosjenői Székely Ádám fordítása) • „… azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy az utunkba akadó emberek kilenctized része nevelés útján lett azzá, ami – jóvá vagy gonosszá, hasznossá vagy haszontalanná. A nevelés okozza a nagy külömbségeket az emberek között.” (Locke, [1693], 1914, 42. Mutschenbacher Gyula fordítása)

  7. A gyermek formálhatóságába vetett hit, amelynek korábbi példáját Erasmusnál már láttuk („szántóföld-metafora”), itt már sokoldalúan kifejtett nevelési programban teljesedik ki. • A gyereket szükségszerűen nevelni kell, az emberek többsége nevelés nélkül nem tudja tehetségét kifejleszteni. • Ez a tézis azonban egyben a szülők mérhetetlenül nagy felelősségét is felveti, akiknek legszentebb kötelessége a gyermeknevelés. • A nevelés mindenhatóságába vetett hit a későbbi századokban oly mértékben felerősödik, hogy egyfajta „egyetemes panacea”-ként a társadalmi berendezkedés megjobbítását is ettől várják majd a felvilágosult abszolutista gondolkodók.

  8. Messzemenő pedagógiai következményei lesznek évszázadokon át a híres „tiszta lap” („white paper”) hasonlatban kifejeződő formálhatóság-kultusznak is. • „Minden eszme, minden idea az érzékelésből vagy az eszmélődésből származik. Képzeljük el az emberi értelmet úgy, mint egy fehér lapot, amely nélkülözi a betűket, az eszméket…” (Értekezés az emberi értelemről) „All ideas come from sensation or reflection. Let us then suppose the mind to be, as we say, white paper, void of all characters, without any ideas…” (Locke, 1690, Book 2, Chapter 1).

  9. A korlátlan nevelhetőségnek a gyermeki lélek plaszticitásának ez a gondolata a nevelésről szólő értekezésében is felbukkan: „Úgy gondolom, ép úgy terelhető a gyermek elméje ide vagy amoda, akárcsak a víz maga…” (Locke, [1693],1914, 42.) • A locke-i nevelhetőség-hasonlatok köre tehát bővül: a „tiszta, fehér lap” („white paper”) mellé a „folyóvíz” („water”) is társul. • Székely Ádám archaikus ízű fordításában: „Ollyan ez, valamint a’ Víz – folyamatja, melly, forrásánál ellenkező útakon, kevés munkával külömb-külömb féle hellyekre veretödvén, a’ lassu és minden eröltetés nélkül való igazgatás által, az egymástól távol lévö helyeken-is, ugyan tsak a’ kívánt tzélra mégyen.” (Locke, 1771, 2.) Az eredetiben: „I imagine the minds of children as easily turned, this or that way, as water itself…” (Locke, 1693, Chapter 1.)

  10. Amikor Locke a megszületett gyermek lelkét tisztalaphoz vagy folyóvízhez hasonlítja, amelyet a környezet és a nevelő ír tele, illetve amelyet a nevelő keze terelget, akkor egyben utat enged annak a korabeli mentalitásban egyre tért nyerő felfokozott nevelői ambíciónak, amelyet Lloyd DeMause - a geológiából kölcsönzött kategóriával - intrúziónak, a gyermek lelkébe való tolakodó behatolásnak, birtokbavételnek nevez.

  11. Locke nevelésről alkotott gondolatainak számos eleme származik a puritanizmus eszmevilágából. • Az embernevelés céljának megfogalmazásakor viszont a klasszikus görög kalokagathia eszményét eleveníti fel: „Egészséges lélek egészséges testben: az a rövid, de teljes foglalatja az ember földi boldogságának” (Locke, 1914, 42.). • Milyen emberi értékeket tart nélkülözhetetlennek az úri körökből származó gyermek számára az emberi boldogság el­éréséhez? • Az egészséget, a jó kedvet, a tudást, a jócselekedetet, valamint a „túlvilági örök, megfoghatatlan boldogság” reményét. Vegyük sorra ezeket az értékeket!

  12. Az egészség megőrzésé (recreaction) a hívő puritán igen fontos, hiszen anélkül evilági dolgaiban eredményesen el nem járhat. • A jó kedv az önmagában bízó, kiválasztottságában megbizo­nyosodott kálvinista ember optimizmusa. • A tudás mint érték Locke-nál természetesen összhangban van a természetet vizsgáló empirizmus filozófiájának térhódításával. (A 17. századra puritánusok figyelme egyre inkább a matematikai-természettudományos módszerekkel dolgozó tudományágak felé fordult.) • A jó cselekedet, amennyiben nem silányul banális „üdv-ügyletté” (Weber), hanem Istennek tetsző életelvvé avatódik (Werkheiligkeit), akkor az üdvözülés felé vezető út egyik fontos állomása.

  13. Ezekből a - végső soron puritánus - értékekből ötvözi össze Lockea (gentleman) úriember nevelésekor követendő legfontosabb célt: • 1. erős, egészséges test kifejlesztése, • 2. erényes, vallásos lélek alakítása, • 3. a hétköznapi élethez szükséges praktikus ismeretek nyújtása.

  14. Testi nevelés • Spártai életmódot idéző előírások is szerepeltek a testi nevelésről vallott nézetei között. • Kemény fekhelyet javasolt, s lyukas cipőben való járást. „Azt tanácsolom, hogy mossa meg a fiú minden nap hideg vízben a lábát, és legyen a cipője vékony és lyukas, hogy beengedje a vizet, ahányszor csak közelébe fér. Ha valaki fontolóra veszi, mennyi bajt, sőt halált okozhat a láb átázása olyanoknak, akiket kényeztetve neveltek, bizonyára azt kívánja majd, bárcsak ő is mezítláb járkált volna, mint a szegény ember gyermekei: ezek lába annyira megszokta a nedvességet, hogy ez éppúgy nem árt a lábuknak, mint ahogy nem árt kezüknek. S mi egyéb teszi azt a nagy különbséget a kéz és a láb között, ha nem a megszokás.”

  15. Erkölcsi-vallási nevelés • Az ember legfőbb értékmérője nem a tudás, hanem az erkölcsiség. (Quintilianus hatása!) • „Azt hiszem, te magad is nagy balgának tartanád azt, aki az erényes és bölcs embert nem becsüli százszorta többre a tanult embernél. Nem mintha nem tartanám a tudást [...] hatalmas segítő eszköznek a harmonikus lelkeknél, de viszont azt is be kell vallani, hogy ott, ahol hiányzik a kellő egyensúly, csak arra való, hogy a bolondot még nagyobb bolonddá, a rosszat pedig még rosszabb emberré tegye.” • Az erkölcsi nevelés legfontosabb feladata – a test edzéséhez hasonlóan – a lélek „edzettségének” kialakítása. Az igazi gentleman „meg tudja tagadni vágyait, szembe tud szállni hajlamaival” s csakis azt teszi, amit „értelme, legjobb belátása diktál neki”.

  16. Locke a magánnevelés híve, bár elismeri a nyilvános iskoláztatás előnyeit is: „Bevallom, mindkét eljárásnak megvannak a maga hátrányai. Ha házon kívül van, mindenesetre bátrabb lesz, jobban fog tudni mozogni és helytállani vele egykorú fiúk között, s az iskolatársak versengése sokszor elevenséget, szorgalmat kelt a fiatalemberekben.” • Viszont a fiatal gyermekek erkölcsi fejlődése siklik félre, ha az iskolában társaiktól a „durvaságot” és a „helyén nem való merészséget”, “a világban való boldogulásnak e nemtelen, méltatlan módját” tanulják el. • A meggondolatlan szülő fiának ártatlanságát teszi kockára „egy kis latin és görög kedvéért”.

  17. Fontosnak tarja, hogy a szülők „eszes lényekként” kezeljék gyermekeiket. • Már kicsiny kortól kezdve lehet a gyermeket buzdítani az erényekre, és figyelmeztetni az elkövetett hibákra. Lényeges azonban, hogy „hosszadalmas fejtegetések, bölcselkedő megokolások” helyett a gyermek képességéhez, felfogásához alkalmazza magyarázatát a szülő. • A „legegyszerűbb, legkönnyebb” s egyszersmind „leghathatósabb” módszer a személyes példaadás. „Mi sem hat olyan szépen, lassan, oly bensőségesen az ember szívére, mint a példa” – írja, s ezzel egyúttal a nevelő személyes felelősségét is kiemeli: • „Miként az apa példája tiszteletet ojtson a gyermekbe nevelője iránt, úgy a nevelő példája bírja rá a gyermeket mindarra, amit vele csak tétetni akar. Cselekedeteinek nem szabad ellentmondásban lenniök tanításával, hogy a gyerek rossz irányt ne vegyen.”

  18. Ellentmondásos részeket találunk a könyvben a testi fenyíték témájáról is. • Egyik helyen azt írja, hogy a fizikai büntetés lealacsonyítja a gyermeket, rabszolgalelket hoz létre: „... a lealázott, félénk, hunyászkodó, kishitű embereket bajos felemelni, fölbátorítani s ritkán lesz belőlük valami”. • Másutt megengedi e verést, de csak legvégső esetben: „... a verés a legrosszabb s épp azért utoljára kell alkalmazni a gyermek büntetésénél, a legvégső esetekben, mikor eredménytelenül kisérlettünk már meg minden szelid eszközt...” • Egy harmadik helyen jótékonynak tartja a verést: „... a csökönyösséget és a makacs engedetlenséget erőszakkal, veréssel kell letörni - erre nincs más orvosság. ... ha te parancsolsz és ő nem engedelmeskedik, neked okvetlenül felül kell kerekedned, akármilyen verés árán is, ha intésed, szavad nem volt elegendő, ha nem akarsz ezentúl mindvégig engedelmes szolgája lenni fiadnak” • Dicséri az édesanyát, aki dajkaságból hazatért kisleányát dacossága miatt egy alkalommal hétszer egymásután verte meg, míg végül a nyolcadik verés törte meg a gyerek konokságát.

  19. Az értelem nevelése • Locke átveszi az empirizmus tapasztalatelvűségét és még Descartes-nál is nyomatékosabban hangsúlyozza a megismerő értelem, az érzékszervi tapasztalatokat rendszerező kritikus ráció szerepét. • Az ész, az elme tehát a tapasztalásból meríti a tudásanyagát. • E tapasztalás forrása Locke szerint kettős: egyrészt a külső világ megtapasztalása az érzékelés (sensuation) útján, másrészt pedig a belső reflexió (reflection). • Ez utóbbi nem a külső világ mechanikus tükröződése a tudatunkban, hanem egyfajta belső „eszmélődés” (Dienes Valéria, a tudatfolyamatok szemlélése, a „gondolat gondolata”.

  20. Locke a mindennapi életben jól hasznosítható, praktikus ismereteket kíván adni neveltjének. • Az ismeretek ilyen hasznossági szempont szerinti kiválasztását nevezzük utilitarizmusnak. • A művelt (de nem tudós!) úriember, a gentleman érdekeit tartja szem előtt, amikor a tanítandó ismeretköröket összeállítja. • Az alapvető készségek közül az olvasást igen korán taníthatónak tartja. „Mihelyt a gyermek beszélni tud”, el lehet kezdeni tanítását, de a tanulást a „gyermekek játékává, üdülésévé” kell tenni.

  21. „Láttam egyszer kislányokat, akik órákon keresztül gyakorolták magukat és nem sajnáltak semmi fáradságot, csakhogy jól elsajátítsák a kavicsdobást. Amint néztem őket, önkénytelenül eszembe jutott, hogy csak valami jó ötletre volna szükség, s arra bírjuk őket, hogy ezt a rengeteg szorgalmat olyasvalamire fordítsák, aminek több hasznát látnák.” • Locke mindent elkövet azért, hogy az alapkészségek tanulását könnyeddé, játékossá tegye.

  22. További hasznos tantárgyak még: az anyanyelvű fogalmazás, történelem, földrajz, csillagászat, számtan és mértan, könyvvitel, jogi ismeretek, etika. • A sportok közül a vívást az akkoriban fellángoló párbajszenvedély miatt nem ajánlja. • Fontos „tantárgy” a tánc is, hogy az ifjú általa „egész életére kellemes, tetszetős mozdulatokat” sajátítson el. • A zenének – s egyáltalán a művészeteknek – igen mostoha szerep jut Locke pedagógiájában.

  23. „A zenéről azt tartják, hogy rokonságban van a tánccal, s vannak, akik nagyra becsülik, ha valaki valamilyen hangszerrel ügyesen tud bánni. De annyi időt pazarol rá a fiatal ember, ha közepes ügyességre akar is benne szert tenni, és az időt is oly kétes értékű társaságban tölti, hogy jobb, ha elhagyjuk a zenét. [...] A mi rövid életünk nem elegendő arra, hogy mindent elsajátítsunk...” • Locke embereszménye, a „gentleman” tehát egyfajta szenvtelen, józan ember, akit a művészetek szépségei „hidegen hagynak”. A római pedagógiai eszményre („vir bonus”) emlékeztető karakter arcéle rajzolódik ki Locke fiatal úriemberénél. • Ahogyan Fináczy Ernő írja: „Nem volna kívánatos, ha az emberek nagyobb része olyan volna, mint Locke neveltje: az emberiség lehetne hatalmas, de igazán boldog aligha.”

  24. A leendő gentleman számára szükséges tárgynak tartja még a rajzot és a gyorsírást is praktikus hasznuk miatt. • Az idegen nyelvek közül mindenekelőtt a franciát tanítja, s csak ezután a latint, amire „feltétlenül szüksége van minden művelt embernek”, hiszen még Locke korában is a népek közötti érintkezés fontos eszköze volt. • A latin tanítása nem válhat öncélú grammatizálássá, tanításakor „a szabályok útvesztője nélkül csupán beszélgetés útján sajátíttassuk el”.

  25. Kalandos életút. „Szakmája” úgyszólván nem volt, mégis korszakalkotó műveket alkotott a legkülönbözőbb területeken. Szentimentális regényével (Nouvelle Heloïse) a „romantikus irodalom atyjává” lett, társadalomtudományi értekezései a francia forradalom ideológiáját készítették elő, önéletírásai a memoárirodalom gyöngyszemei, nevelésről írott könyve a pedagógiai irodalom egyik legfontosabb mérföldköve. Rousseau naturalizmusa • Jean-Jacques Rousseau (1712–1778)

  26. James Pradier (1790-1852) svájci szobrász Rousseau-szobra Genfben

  27. Rousseau polihisztor volt a szó legteljesebb értelmében: filozófiai, társadalomelméleti, teológiai kérdésekkel foglalkozott elsősorban, de magabiztosan írt zeneelméleti, valamint nevelési jellegű kérdésekről is. • A pedagógiai tematika körében leghíresebb az „Emil, vagy a nevelésről” (Émile ou de l’éducation, 1762) című regénye, de találunk e témára vonatkozó gondolatokat az Új Héloïse, (La Nouvelle Héloïse, 1761) lapjain is, sőt élete végén közoktatási programot írt a lengyel kormány számára (Discours sur le gouvernement de la Pologne 1771).

  28. Gyermekgondozással -neveléssel kapcsolatos gondolatait a legközvetlenebb módon az „Émile”-ben fejti ki, amely könyv éppen lenyűgözően szuggesztív stílusa miatt hamarosan a követők széles táborát sorakoztatta fel Rousseau mögött. • A kötet az egyház szemében botránykővé vált, de nem pedagógiai tartalma, hanem a benne kifejtett deista nézetek miatt. Ezért, tiltotta meg olvasását híveinek Párizs hercegérseke, és ezért égették el a könyvet nagy nyilvánosság előtt Párizsban és Genfben.

  29. „Emil vagy a nevelésről” – „Émileou l’education” (1762) • „Inkább legyek paradoxonok embere mint előítéletek embere.” • Paradoxonok sorozata, amelyek élete és elvei között feszülnek: • Az apát „sem a szegénység, sem a munka, sem más emberi szempont nem menti fel az alól, hogy eltartsa és hogy maga nevelje gyermekeit”. Ennek ellenére ő maga öt gyermekét adta lelencházba. • Kifejezőbben talán senki sem szólt a családi élet szépségeiről, ám neki sohasem volt igazi otthona. • Dicsőítette az állampolgári erényeket, de ő maga gyakran választotta a természet megnyugvást nyújtó magányát.

  30. Sokat idézett tétele: a gyermek mint természeti lény eredendően jó, csak a társadalmi együttélés rontja meg: „Minden jó, amidőn kilép a dolgok alkotójának kezéből, de minden elfajul az ember kezei között”. • A szerző maga is elismeri, hogy „arra nincs mód, hogy egy Emilt neveljünk”. • Rousseau Emiljének nevelése az eszmények, a „kellő” birodalmába átvezető utópia, amely megtermékenyítette a nevelés elméletét és gyakorlatát.

  31. Rousseau gyermekképe • Tanulságos Rousseau alaposan kidolgozott filozófiai antropológiai alapokra helyezett gyermekképe. • Eszerint az embergyerek újszülöttkori természetes állapotában egyensúly van a szükségletek és az ezek kielégítésére hivatott képességek között: • „Kezdetben így is rendezte be őt a természet, amely mindent a legjobban intéz. Nem ad mást a kezébe, mint a fennmaradásához szükséges vágyakat s a kielégítésükhöz elegendő képességeket. Minden egyéb képességet mindegy tartalékul helyezett el lelke legmélyén, hogy ha kell, kifejlődhessenek. Csak ebben az ősállapotban van a képesség és a vágy egyensúlyban, s csak itt van úgy, hogy az ember nem boldogtalan.”

  32. Tünékeny idillről van szó, amely voltaképpen csak a születés utáni első pillanat töredékére terjed ki. • Az újszülött önmaga nem képes a legalapvetőbb létfenntartási szükségletei kielégítésére sem, ezért hamar megbomlik a harmónia. • Mivel egyedül nem boldogul, segítségre van szüksége: „A gyermek érzi szükségleteit, de nem tudja kielégíteni. Másnak a segítségéért könyörög, ezért kiáltozik. Ha éhes vagy szomjas, sír. Ha túl hideget érez vagy meleget, sír. Ha mozgásra van szüksége, de nem engedik mozogni, sír. Ha aludni akar, de nem hagyják békében, sír.” • Az embergyereknek tehát segítségre van szüksége. E segítség mértékét és mikéntjével kapcsolatban mutat rá Rousseau a nevelés egyik fő szempontjára: „A segítség tekintetében, melyet megadunk neki, kizárólag arra kell korlátoznunk magunkat, ami kézzelfoghatóan hasznos. Semmit se engedünk a szeszélynek vagy az oktalan kívánságnak, mert a szeszély csak olyankor kínozza, ha felébresztik, hiszen nem a természet hozta létre.”

  33. Ezzel Rousseau a természetes nevelés egyik legfontosabb alaptételét fogalmazza meg: • A gondozó, a nevelő alapvető feladata, hogy a gyermek elemi szükségleteit kielégítse, majd – amint lehet – tanítsa meg a gyermeket ezek önálló kielégítésére. • Óvakodjék azonban a felmerülő fölösleges vágyak és talmi igények válogatás nélküli teljesítésétől, mivel ezzel elkényeztetheti, önzővé teheti a gyereket: • „A gyermek első könnye kérés. Ha nem ügyelünk rá, csakhamar parancs lesz belőle.”

  34. A kényeztető nevelés helyett – melyet Rousseau kárhoztat, akárcsak elődjei: Montaigne és Locke –, tanítsuk meg a gyereket arra, hogy a „lelke mélyén tartalékul elhelyezett” képességcsírákat folyamatosan fejlessze, művelje. • Ez a természetes nevelés lesz hivatott arra, hogy az emberi lélek ideális egyensúlyi állapotát, a vágyak és a képességek közti harmóniát – most más magasabb szinten – újra és újra megteremtse. • Rossz az a nevelés, amely a felkelti a felesleges hívságok iránti érdeklődést, és megteremti a fölösleges szükségletek kielégítésének alapjait. Ez csak önzést, önimádatot szül, így a szerencsétlenség, a baj forrásává válik.

  35. Emil nevelése a természetes ember nevelése, pontosabban a természetesemberiállapotvisszaállítása. • Rousseau egyáltalán nem igyekszik beilleszteni a gyereket a korabeli társadalom kereti közé, hiszen ezt a társadalmi berendezkedést erkölcstelennek, romlottnak tarja. • „Nyilvános nevelés nem létezi többé, és nem is létezhet többé, mert ahol nincs haza, ott honpolgárok sem lehetnek. Ezt a két szót: haza és honpolgár ki kell törölni a modern nyelvekből.” • De ha honpolgárrá nem, akkor végső soron mivé kívánja nevelni a gondjaira bízott gyermeket? • A válasz: „Élni – erre a mesterségre akarom megtanítani. Beismerem, hogy ha kezemből kikerül, nem lesz ő sem bíró, sem katona, sem pap. Először is ember lesz.”

  36. Vagy másutt: „Boldognak kell lenni kedves Emil, ez minden érzékeny lény célja; ez az első vágy amelyet belénk oltott a természet, és az egyetlen, amely sohasem hagy el bennünket” • De ez a boldogság nála nemcsak távoli elvont cél, hanem a nevelés egész folyamatát átható érzelem.Pedagógiájának célja az evilági boldogulás, etikája egyfajta eudaimonizmus (boldogságetika). • Tehát nem a „mintaszerű állampolgár” nevelése Rousseau célja – mint később a 19. század neveléstanainak többségében –, nem olyan polgáré, aki egy adott mesterség alapos ismeretével zökkenőmentesen beilleszkedhet be a korabeli társadalom szövedékébe. • Rousseau felfogása ezen a téren egyáltalán nem nevezhető pragmatikusnak.

  37. Rousseau boldog, megelégedett embert akar nevelni, aki elszakad a hétköznapi élet földhöztapadt érdekeitől, felemelkedik nembeliségének filozófiai síkjára. • Csak ezen a magasabb szinten, emberségének tudatában válhat megelégedetté, boldoggá. • Fennkölt gondolat, ám kevéssé illik a korszak valós társadalmi-gazdasági kontextusába. Hiszen a 18. század materiális viszonyai, közállapotai általában még inkább igazolták az anyagi javakat felhalmozó, ám önmagukkal és családjukkal szemben kíméletlenül szigorú puritánus „evilági aszketizmus” rigorózus gyermekfelfogását és nevelési praxisát, mint a későbbi korok fejlettebb életszínvonalához társuló örömelvű, hedonista-eudaimonista beállítottságot. • Rousseau felfogása Emil nevelésének céljáról tehát ebből a szempontból korai, nem illeszkedik az adott korszak társadalmi viszonyainak realitásaihoz, ha e célkitűzés bármiféle, szélesebb társadalmi bázison általánosítható kiterjesztését reméljük. • Rousseau azonban nem foglalkozik a néptömegek nevelésével. Nyilván a francia felvilágosodás más filozófusai és közírói sem az alsóbb néprétegek számára elérhető célról elmélkednek, amikor az embereket a földi élet lehető legkellemesebb megszervezésére buzdítják.

  38. A nevelés gyakorlata és az életkori szakaszok • Első könyv: születéstől a beszédig (körülbelül kétéves korig) – testi nevelés • Második könyv: kétéves kortól tizenkét éves korig – az érzékszervek nevelése • Harmadik könyv: tizenkét éves kortól tizenöt éves korig – az értelmi nevelés • Negyedik könyv: tizenöt esztendős kortól a házasságkötésig – az erkölcsi nevelés • Ötödik könyv: Sophie nevelése.

  39. Első könyv: születéstől a beszédig (körülbelül kétéves korig) – testi nevelés • A nevelés szent kötelességét az anyára és az apára bízná, de végül is kompromisszumot köt. • Ha az anya gyengélkedése miatt nem vállalkozik gyermeke táplálására és az apa elfoglaltságára hivatkozva nem neveli fiát (!), akkor szó lehet az anyát helyettesítő dajka, és az apát pótolni hivatott házitanító felfogadásáról. • Az anyák felmentését a dajka felfogadásával Rousseau nagyvonalúan elintézettnek tekinti („jobb, ha a gyermek egy egészséges dajka tejét szopja, semmint egy elkényelmesedett anyáét”), de az anyahelyettessel szemben szigorú kritériumai vannak. • A humanista szerzők műveinek hagyományát folytatja, amikor erős, egészséges asszonyt kíván dajkának, akinek „szíve éppoly egészséges, mint a teste” . • A házinevelő kiszemelésekor éppilyen rigorózus: Fiatal embert óhajt, aki addig még nem volt nevelő, ezentúl mindig a gyermekkel együtt él, és munkáját mintegy szívességként végezve nem fogad el érte ellenszolgáltatást.

  40. A tény, hogy Rousseau viszonylag könnyen kiengedi a gondozást és a nevelést a szülői kézből, visszavezethető más műveiben kifejtett éles társadalomkritikájára, melynek során az emberi együttélés tradicionális kereteit hevesen bírálja. • Az a család, amelyben nem a szeretet a legfontosabb összekötő kapocs, hanem az érdek; ahol a gyermek nem a szerelem gyümölcse, hanem a józan megfontolásé; ott, ahol az anya nem tölti be óvó, gondozó szerepét, és az apa nem teljesíti legszentebb kötelességét, a gyermeknevelést; ott a család nem méltó arra, hogy kivehesse részét a „természetes ember” neveléséből. Így már érthető, hogy regényének főszereplőjét eltávolítja a szülői házból, és vidéken egy kastély magányában neveli egészen felnőtt koráig. (Az „Émile” nevelője ugyanis nem más, mint Rousseau maga.)

  41. A 18. században dajkák még mindig szoros pólyázással kárhoztatják mozdulatlanságra az újszülöttet. • Rousseau azonban a természetre hivatkozva azt tanácsolja az anyának (illetve helyettesítőjének), hogy ne „kösse gúzsba” a csecsemőt, mint egy „csomag rongyot”. • „Az újszülött gyermeknek szüksége volna rá, hogy tagjait kinyújtsa és mozgassa, mert így vet véget merevségüknek, melyben oly sokáig voltak gombolyagként összegyúrva. Kinyújtóztatják őt, ez igaz, de mozogni nem engedik, sőt fejét főkötők jármába hajtják. Mintha attól félnének, hogy úgy fog festeni, mintha élne.” • Emil távol a „bűnös várostól” vidéken nevelkedik, így elszakad családjától, rokonaitól, pajtásaitól, nem jár nyilvános iskolába. Szinte „árva”, csak nevelőjének tartozik engedelmességgel. Rousseau felfogása szerint így a gyermek természetes fejlődését nem befolyásolhatja semmiféle káros külső hatás.

  42. Második könyv: kétéves kortól tizenkét éves korig – az érzékszervek nevelése • Eszménye az olyan házitanító , aki „fiatal ember”, „pajtása növendékének”, és aki egész életében csupán egy gyermek nevelését vállalja. Az a dolga hogy megismertesse növendékével a világot, ami ebben a szakaszban a természeti környezetet és a gyermek saját belső világát jelenti. • A gyermek a jelennek él, lassanként képes lesz arra, hogy elemi vágyait kielégítse. • Fokozatosan kapcsolatot teremt önmaga és a külvilág dolgai között. Gondolkodása az érzékeléssel kezdődik, lassan eljut az értelemnek arra a fokára, melyet Rousseau „érzékelő értelemnek” nevez. • Könyvek helyett konkrét érzékszervi tapasztalatokat kínál Emilnek: „első mestereink a filozófiában a lábunk, a kezünk, a szemünk”.

  43. Az egyes érzékszervek fejlesztésére ebben az életkorban különös gondot kell fordítani. • Igen fontosnak tartja a tapintás, a látás, a hallás, az ízlelés és a szaglás érzékszerveinek a nevelését. • Rendszeres testgyakorlást ajánl: szaladgáljon sokat a szabadban lehetőleg mezítláb, tanuljon meg „messzire, magasra ugrani, fára mászkálni, magát falon általvetni s egyensúlyt tartani.” • Ismereteket, tapasztalatokat is így gyűjtsön: a szabadban tett séták jó alkalmat szolgálhatnak a nevelővel folytatott beszélgetésekre.

  44. Az erkölcsi nevelést szolgáló tapasztalatoknak ebben a periódusban a konkrétum szintjén kell maradniuk. A gyermeknek még nincs fogalma arról, hogy mi a jó és mi a rossz, fölösleges erkölcsi szentenciákkal, magyarázatokkal terhelni az értelmét. • „Ne osztogassatok a gyermekeknek semmiféle feddéseket: hagyjátok rá, hogy ezeket maga vezesse le tapasztalásból.” • Ha büntetni kell, legyen a büntetés maga a tett természetes következménye: • „Betöri szobája ablakait? Hadd fújjon rá a szél éjjel-nappal anélkül, hogy törődnétek meghűlésével, mert inkább legyen náthás, mint bolond!” • Újabb paradoxon: A természetes büntetés elvét Rousseau következetesen alkalmazza, ez meglepően rideg nevelői magatartással jár együtt.

  45. Rousseau ebben az életkori szakaszban nem akar tervszerű tanítást. • Tizenkét esztendős koráig fölösleges oktatni a gyermeket. • Olvasni is csak akkor tanuljon meg, ha „érezni fogja annak szükségét”. • S akkor is csak a játék kedvéért, hogy például egy ebédre szóló meghívót kibetűzhessen. • Eközben észre sem veszi, hogy őt voltaképpen „tanítani akarták”.

  46. Harmadik könyv: tizenkét éves kortól tizenöt éves korig – az értelmi nevelés • Az „értelem békés korszaka.” • A gyermeket még nem gyötrik a pubertás kor belső lelki feszültségei. A lelki harmóniának ezt a rövid periódusát kell felhasználni arra, hogy erőfölöslegét értelme képzésére fordítsa. • Most már tudja, mi a különbség a játék és a munka között. Mégsem gyötrelem számára a tanulás, hiszen felébredt már benne „az ember ter­mészetes kíváncsisága minden iránt, ami közelről vagy távolról érinti”. • Már nemcsak közvetlen szükségleteinek kielégítése ösztönzi, hanem az elemi erejű tanulási vágy: „Mire jó ez? – lesz ezentúl az üdvözítő kérdés”.

  47. Emil tudását most sem a könyvekből meríti. „Gyűlölöm a könyveket!” – írja Rousseau: félti neveltjét a könyvekből tanulható spekulatív ismeretektől, a gyermeki lélektől távoli, elvont műveltségtől. • Nevelője segítségével fedezze fel ő maga a természetet, a tudományokat. • Az őt környező természet jelenségeinek vizsgálatával, gyűjtemények összeállításával, egyszerű kísérletek elvégzésével tanuljon földrajzot, csillagászatot, fizikát. • A könyvek közül egyedül Defoe „Robinson Crusoe”-ját tartja alkalmas olvasmánynak.

  48. A Montmorency-erdőben

  49. A vásári mutatványosnál

  50. A nevelő figyel a gyermek érdeklődésének alakulására, s olyan életszituációkat teremt, amelyekből nemcsak tanulhat, hanem erkölcsi tapasztalatokra is szert tehet. • Megfelelően előkészített, de a gyerek számára spontánnak tűnő beszélgetések a természetben sétálgatva jó alkalmat biztosítanak az ilyen élményekkel átszőtt játékos tanulásra. • Rousseau a fizikai munkának is pedagógiai jelentőséget tulajdonít. • Szerinte a munka nemcsak a kézügyességet fejleszti, az értelem képzése közben felüdülést is hoz. Praktikus hasznán túl az emberi személyiség egészét gazdagítja. • Emilnek éppen ezért egy kézműves mesterséget meg kell tanulnia.

More Related