1 / 69

Alkalmazott növénytan 10. előadás

Alkalmazott növénytan 10. előadás. Hegy- és dombvidéki (patakmenti) ligeterdők. Hegy- és dombvidékeink patakvölgyeiben, általában 200 m tszfm. felett találhatók A mozgó patakvíz a talajt rendszerint felszínig átitatja A mezoklíma hűvösebb, párásabb a makroklímánál

varden
Download Presentation

Alkalmazott növénytan 10. előadás

An Image/Link below is provided (as is) to download presentation Download Policy: Content on the Website is provided to you AS IS for your information and personal use and may not be sold / licensed / shared on other websites without getting consent from its author. Content is provided to you AS IS for your information and personal use only. Download presentation by click this link. While downloading, if for some reason you are not able to download a presentation, the publisher may have deleted the file from their server. During download, if you can't get a presentation, the file might be deleted by the publisher.

E N D

Presentation Transcript


  1. Alkalmazott növénytan 10. előadás

  2. Hegy- és dombvidéki (patakmenti) ligeterdők Hegy- és dombvidékeink patakvölgyeiben, általában 200 m tszfm. felett találhatók A mozgó patakvíz a talajt rendszerint felszínig átitatja A mezoklíma hűvösebb, párásabb a makroklímánál Lejtőhordalék-erdőtalajok és réti erdőtalajok jellemzőek

  3. A lombkoronaszint zárt, helyenként felnyíló, egyszintes Jellemző állományalkotó fafaja a mézgás éger (Alnus glutinosa). Tipikus elegyfák: törékeny fűz (Salix fragilis), zselnicemeggy (Padus avium), vadalma (Malus sylvestris), magas kőris (Fraxinusexcelsior) Ritkább elegyfák: rezgő nyár (Populustremula), hegyi szil (Ulmus glabra) és gyertyán (Carpinus betulus)

  4. A cserjeszint alacsony, néha közepes borítású, higrofil, mezohigrofil cserjék alkotják: kutyabenge (Frangula alnus), kányabangita(Viburnum opulus), fekete bodza (Sambucus nigra), vörösgyűrűsom (Cornus sanguinea), vörös ribiszke (Ribes rubrum), farkasboroszlán (Daphne mezereum), hamvas szeder (Rubus caesius)

  5. Fényben gazdag részeken, lián természetű fajok kúsznak a cserjékre és fákra: erdei iszalag (Clematis vitalba), komló (Humulus lupulus), felfutó sövényszulák (Calystegia sepium)

  6. A gyepszint rendszerint magas borítású, fajgazdag Dominálnak a higrofil, mezofil és nitrofil fajok. A magaskórósok is sikeresek: vörös acsalapu (Petasites hybridus), podagrafű (Aegopodium podagraria), halvány aszat (Cirsium oleraceum), réti legyezőfű (Filipendula ulmaria), hibrid japánkeserűfű (Reynoutria x bohemica), bíbor nenyúljhozzám(Impatiens glandulifera), magasaranyvessző(Solidago gigantea).

  7. Aharasztok közül az óriás zsurló (Equisetummaximum), erdei zsurló (E. sylvaticum), hölgypáfrány (Athyrium filix-femina), pajzsikák (Dryopteris spp.)említendő Jellemző sásfajok: a selyemsás (Carex brizoides), csüngő sás (C. pendula), ritkás sás(C. remota), posványsás(C. acutiformis)

  8. Tipikus fajok: aranyos veselke (Chrysosplenium alternifolium), erdei nenyúljhozzám (Impatiens noli-tangere), farkasszőlő (Paris quadrifolia), keserű kakukktorma (Cardamine amara), tavaszi tőzike (Leucojum vernum), erdei madársóska (Oxalis acetosella),

  9. Patakmenti ligeterdők az Északi- és Dunántúli-középhegységben, Nyugat- és Dél-Dunántúlon egyaránt előfordulnak Nyugat-Dunántúlon a hamvas éger (Alnus incania) is megjelenik szórványosan Montán jellegű, ritka faj még a struccharaszt (Matteuccia struthiopteris), osztrák zergevirág (Doronicum austriacum), fehér acsalapu (Petasites albus), fecsketárnics (Gentiana asclepiadea), Teleki-virág(Telekia speciosa)

  10. Gazdasági és természetvédelmi jelentőség Keskeny, sávszerű megjelenés miatt erősen sebezhetők Korábban a kiirtott állományok helyén kaszálókat alakítottak ki. A bányászattal járó vízkiemelések miatt az utóbbi évtizedekben több patak vize eltűnt vagy megfogyatkozott Az égerliget helyére nemes nyárakat, füzeket, a magasabb régiókban lucfenyőt ültettek. A zavarások miatt helyenként erőteljes gyomosodás figyelhető meg.

  11. LÁPERDŐK A láperdők elsősorban a síkvidéken, ritkábban a hegy- és dombvidéken, lefolyástalan mélyedésekben, medencékben jönnek létre A talajvíz az év során jelentős részben vagy állandóan a talajszint fölé emelkedik, s alig mozog. Ez a pangóvíz oxigénben szegény, ezért a szerves anyagok lebomlására a tőzegesedés jellemző, s jelentős lehet a tőzegfelhalmozódás is. A hűvös mezoklíma és a hideg talajok miatt a láperdők és cserjések sok hidegkori maradványfaj refúgiumaként szolgálnak, jelentőségük ezért is kiemelkedő

  12. Égerlápok Főként a síkvidékeken, ritkábban a hegy- és dombvidékeken, általában alacsony (200 m) tszfm. alatt jöttek létre A talajvízszint a tenyészidőszakban mindig magasan van, egyes égerlápokban állandó a vízborítás Az oxigénben szegény pangóvíz miatt a szerves anyagok lebomlása lassú, jellemző folyamat a tőzegesedés, melynek következtében síkláp és lápos réti talajok jönnek létre

  13. A lombkoronaszint egyszintes, állományalkotó fafaja a pangó vizet is elviselő mézgás éger (Alnus glutinosa). Az égerlápoknak kevés elegyfája van: zselnicemeggy (Padusavium) gyakoribb, ritkán rezgő nyár (Populus tremula), szőrös nyír (Betula pubescens) és vénic-szil (Ulmus laevis) is elegyedik

  14. A mézgás éger erős árnyalása, a pangó víz miatt a cserjeszint alacsony vagy közepes borítású, higrofil fajokból épül fel: kutyabenge (Frangula alnus), kányabangita (Viburnum opulus), rekettyefűz (Salix cinerea), a ritka füles fűz (S. aurita), hamvas szeder (Rubus caesius), vörös ribiszke (Ribes rubrum)

  15. A gyepszint borítása a vízborítás időtartamától és kiterjedésétől függ, mozaikos felépítésű. A fajgazdag gyepszintben a higrofil fajok és nitrofil fajok uralkodnak. Jellemzőek a magaskórósok is. Több páfrányfaj is fölbukkan: tőzegpáfrány (Thelypteris palustris) szálkás és széles pajzsika (Dryopteris carthusiana, D. dilatata), hölgypáfrány (Athyrium filix-femina)

  16. A nyílt foltokon, szegélyeken sikeresek a liánok: ebszőlőcsucsor (Solanum dulcamara),sövényszulák (Calystegia sepium),komló (Humulus lupulus).

  17. A sások–füvek szintén nagy fajszámmal, s helyenként nagy borítással képviseltetik magukat: a rostostövű sás (Carexappropinquata), zsombéksás (C. elata), nyúlánk sás (C. elongata), posványsás (C. acutiformis), villás sás (C. pseudocyperus) hólyagos sás (C. vesicaria), gyepes sédbúza (Deschampsia caespitosa), vízi harmatkása (Glyceria maxima)

  18. További fajok: sárga nőszirom (Iris pseudacorus), mocsári galaj (Galium palustre), békaliliom (Hottonia palustris), mocsári nefelejcs (Myosotis palustris), menták (Mentha spp), mocsári gólyahír (Caltha palustris), fekete nadálytő (Symphytum officinale), vidrafű (Menyanthestrifoliata), réti füzény (Lythrum salicaria), mocsári tisztesfű (Stachys palustris)

  19. A tőzeges talajfelszínen vagy a lábas égerek gyökfőjén helyenként számottevő a mohafajok borítása: lápi moha (Aulacomnium palustre), fácska moha (Climacium dendroides), közönséges ligetmoha (Mnium cuspidatum), lapított májmoha (Radula complanata), és a ritka tőzegmohák (Sphagnum spp.) Az égerlápok az Északi- és Dunántúli-középhegységben szórványosan fordulnak elő, Nyugat-Dunántúlon, Dél-Dunántúlon és az Alföldön valamivel gyakoribbak.

  20. Gazdasági és természetvédelmi jelentőség A mézgás éger és magyar kőris értékes faanyaga miatt az égerlápok erdőgazdasági hasznosítás alatt állnak. A környező mezőgazdasági területekről bemosódó vegyszerek eutrófizációt, gyomosodást, eljellegtelenedést okoznak. Az égerlápokra nagy veszélyt jelentenek a különféle célzatú vízrendezések.

  21. Fűz- és nyírlápok A főként reliktum fűzlápok (lápcserjések) és nyírlápok termőhelye hasonló az égerlápokéhoz, de a vízborítás gyakoribb és jelentősebb. Főleg a síkvidékekre jellemzők, de egyes tagjaik a hegy–dombvidékeken is megtalálhatók

  22. A nyírlápokra közepes záródású lombkoronaszint jellemző, melyben a ritka és védett szőrös nyír (Betula pubescens) illetve babérfűz (Salix pentandra) dominál, elegyfaként a bibircses nyírt (Betula pendula) és rezgő nyárat (Populus tremula)lehet felfedezni

  23. A cserjeszint a fűzlápoknál jól fejlett, magas borítású, állományalkotó a higrofil rekettyefűz (Salix cinerea), mészmentes termőhelyen a füles fűz (S. aurita)és kutyabenge (Frangula alnus) is megjelenik. A nyírlápok cserjeszinje közepes borítású, a fűzlápoknál említett cserjefajok jelennek meg bennük.

  24. Mindkét élőhelynél a gyepszint –alacsony vagy közepes borítású, közepesen fajgazdag, s higrofil elemekkel jellemezhető. Gyakoriak és tömegesen jelennek meg a magassások és nagytermetű fűfajok: posványsás (Carex acutiformis), zsombéksás (C. elata), villás sás (C. pseudocyperus), csőrös sás (C. rostrata), lápi nádtippan (Calamagrostis canescens), nád (Phragmites australis), vízi harmatkása (Glyceria maxima), keskenylevelű gyékény (Typha angustifolia).

  25. A nyírlápok és a fűzlápok egy része hidegkori maradványfajok refúgiumai. Glaciális reliktum a mocsári angyalgyökér (Angelica palustris),tőzegeper (Comarumpalustre),hamuvirág(Ligularia sibirica),zergeboglár(Trollius europaeus),lápi csalán(Urtica kioviensis).

  26. A mohaszint hiányzik vagy változó borítású, bizonyos típusokban a tőzegmohák (Sphagnum spp.) jelentenek különleges értéket. A fűz- és nyírlápok nagyon szórványosan és kis területen találhatók az országban. A nyírlápok egykoron a Nyírségre és a Hanságra voltak jellemzők, az utóbbi helyről eltűntek. Tőzegmohás fűzláp előfordul a Szatmár–Beregi-síkon (Csaroda), Dél-Dunántúlon (Szenta), Nyugat-Dunántúlon (Kőszeg, Őrség, Vend-vidék) és a Magyar Középhegységben (Egerbakta, Kelemér, Sirok, Szentendre, Zalaszántó)

  27. Gazdasági és természetvédelmi jelentőség Reliktum nyír- és fűzlápjainkat a vízelvezetések, termőhelyeik föltörése veszélyezteti. Kis területeik miatt könnyen sebezhetők, bolygatott termőhelyeikre a gyomfajok gyorsan betörnek, és jellegtelenné teszik az állományokat. A környező mezőgazdasági területek vegyszerbemosódása eutrofizációt okoz. Helyenként nemesnyárasok vagy amerikaikőrisesek kerültek a helyükre. alamennyi meglévő állományuk védendő, vegetációtörténeti jelentőségük és sebezhetőségük miatt mindenféle beavatkozástól mentesíteni kell őket

  28. ERDŐSSZTYEPP ERDŐK A keleti erdőssztyepp zóna legnyugatibb nyúlványa elér a Kárpát-medencébe, ahol a makroklíma által elsődlegesen befolyásolt lösztölgyes a síkvidék klímazonális erdőtársulása A többi erdőssztyepp erdőnk kialakulásában az edafikus feltételeknek (homok, szik) és az antropogén hatásoknak is jelentős szerepe van. Állományaik rendszerint mozaikos felépítésűek, a kisebb–nagyobb erdőfoltok sztyeppfoltokkal váltakoznak, de előfordulnak nagyobb kiterjedésűek a zárt állományok is. Lombkoronaszintjükben főleg a kocsányos tölgy dominál. Cserjeszintjük fejlett, fajgazdag, zömmel xerofil fajok építik fel, gyepszintjükben, mely közepes vagy magas borítású, szintén a xerofil fajok uralkodnak

  29. Lösztölgyesek Síkvidékeink árvízmentes hátságain, széles löszhátakon plakor helyzetben, alföldperemi és hegylábi részeken, alacsony dombvidékeken, előhegységekben lösz (esetleg pannon agyag) alapkőzeten létrejövő zonális és regionális élőhelytípus a lösztölgyes, alacsony (200 m alatti) tszfm. magasságnál. Az évi csapadék az erdőtenyészet alsó határán mozog, ezért löszgyepekkel és löszpusztai cserjésekkel váltakozhatnak a kisebb–nagyobb erdőfoltok A többletvízhatástól független, humuszban gazdag talajok típusa csernozjom barna erdőtalaj, karbonátmaradványos barna erdőtalaj, ritkábban barnaföld vagy humuszkarbonát talaj lehet

  30. Állományaik vagy nyíltak, helyenként löszgyepekkel és cserjésekkel váltakoznak A felső lombkoronaszint alatt egy gyengén fejlett alsó szint is esetenként megfigyelhető Állományalkotó fafaja a kocsányos tölgy (Quercus robur), elegyfaként jellemző lehetett az alföldön mára megritkult olasz tölgy (Q. virgiliana) is. A laza második lombkoronaszintben megtalálható a mezei juhar (Acer campestre), mezei szil (Ulmus minor), vadkörte (Pyrus pyraster), ritkábban a vadalma (Malus sylvestris).

  31. A fényben gazdag erdőbelsőben magas borítású, fajgazdag, xerofil fajokból felépülő cserjeszint alakul ki Jellemző fajok: törpe mandula (Amygdalus nana) és csepleszmeggy (Cerasus fruticosa), parlagi rózsa (Rosa gallica), egybibés galagonya (Crataegus monogyna), bibircses és csíkos kecskerágó(Euonymus verrucosus, E. europaeus), kökény (Prunus spinosa), fagyal (Ligustrum vulgare), varjútövisbenge (Rhamnus catharticus), vörösgyűrűsom (Cornus sanguinea), tatár juhar (Acer tataricum)

  32. A magas borítású gyepszint fajgazdag, xerofil fajok képviseltetik magukat: bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollissima), erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris), tarka nőszirom (Iris variegata), bugás macskamenta (Nepeta pannonica), nagyezerjófű (Dictamnusalbus), macskahere (Phlomis tuberosa), magyar zergevirág (Doronicum hungaricum),tavaszi hérics (Adonis vernalis), pusztai meténg (Vinca herbacea), erdei gyöngyköles (Lithospermum purpureo-coeruleum), széleslevelű salamonpecsét (Polygonatum latifolium

  33. A xeromorf megjelenésű füvek–sások: tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), erdei szálkaperje (B. sylvaticum), magas gyöngyperje (Melicaaltissima), barázdált csenkesz (Festuca rupicola), vékony csenkesz (F. valesiaca), sárgás sás (Carex michelii)

  34. Egykor a Nagy- és Kisalföld löszhátain, peremi részein kiterjedt állományai voltak. Ma már csak kis területű maradványállományai vannak, az alföldperemi részen híres a Bükkalján (Ostoros, Kerecsend) és erősen átalakult foltokban a Mezőföldön, illetve a Nagyalföld még néhány pontján. Gazdasági és természetvédelmi jelentőség Területük java részét már korábban felszántották vagy legelővé alakították. Bizonyos állományaikat kultúrerdőkkel (nemesnyáras, akácos, erdeifenyves, feketefenyves) váltották fel. Megmaradt lösztölgyes maradványainkban kerülendő az erdőgazdálkodás. Vissza kell fogni a betörő adventív fajokat (pl. akác), a ritkuló állományfoltokon viszont nem feltétlenül kell mindenütt felújítást.

  35. Sziki tölgyesek Sziki tölgyeseink a síkvidékek árvízmentes, de a talajvíztükörrel kapcsolatban álló lapályain találhatók alacsony (200 m alatti) tszfm. magasságnál, létrejöttük összefügg a lecsapolásokkal, árvízmentesítésekkel. Ezek következtében a legszárazabb területeken a korábbi tölgy – kőris – szil ligeterdő ill. lösztölgyes foltok termőhelye elszikesedett, a felsőbb talajrétegekben megindult a sófelhalmozódás. A talajképző kőzet részben öntés eredetű hordalék (agyag, homok, stb.), részben áthalmozott lösz.

  36. Állományai nyíltak, mozaikosak, helyenként szikes gyepekkel (sziki magaskórósokkal) váltakozók, tipikus erdőssztyeppek A termőhelyi szélsőségek (szik, időszakosan kevés víz) következtében a fafajok gyenge növekedésűek, az alacsony záródás miatt elágazók, esetenként letörpülők A lombkoronaszint és cserjeszint fajösszetétele nagyban hasonlít a lösztölgyesekéhez és a tölgy – kőris – szil ligeterdőkéhez. Állományalkotó fafaja a kocsányos tölgy(Quercus robur), a felső lombkoronaszintben ott található még a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. danubialis) és a fehér nyár (Populus alba) is. A laza második lombkoronaszintben a mezei szil (Ulmus minor), mezei juhar (Acer campestre) és vadkörte (Pyrus pyraster) bukkan fel.

  37. A cserjeszintben tipikus faj a kontinentális tatár juhar (Acer tataricum), valamint a vörösgyűrűsom (Cornus sanguinea), egybibés galagonya (Crataegus monogyna), csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus), kökény (Prunus spinosa) és fagyal (Ligustrum vulgare).

  38. A nyílt, fátlan részeken dominálnak a nagyobb termetű, esetenként magaskórósodásra is hajlamos sziki fajok, bárányüröm (Artemisia pontica), sziki üröm (A. maritima), réti őszirózsa (Aster sedifolius), sóvirág (Limonium gmelini), magyar zergevirág (Doronicum hungaricum), orvosi kocsord (Peucedanum officinale), fűzlevelű peremizs (Inula salicina)

  39. A zárt, erdőfoltokkal borított részeken főként xeromezofil jellegű lomberdei fajok lépnek fel, így az erdei szálkaperje (Brachypodium sylvaticum), magas gyöngyperje (Melica altissima), szálkás tarackbúza (Agropyron caninum), bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollissima), erdei gyöngyköles (Lithospermum purpureo-coeruleum), széleslevelű salamonpecsét (Polygonatum latifolium)

  40. A sziki tölgyes egykor a Nagyalföld szolonyec szikesein többfelé megtalálható volt. Ma már csak maradványokkal találkozunk a Hortobágyon (pl. Ohat, Újszentmargita), a Körösök mentén (pl. Hencida, Bélmegyer), a Zagyva alsó folyása mentén, s a kisalföldi Kemenesalján is található hasonló jellegű állománya Gazdasági és természetvédelmi jelentőség Az erdőssztyepp karakter kialakításában és fenntartásában a korábbi legeltetéseknek is jelentős szerepe volt. Napjainkban a behúzódó adventív fa- és cserjefajok (pl. akác, amerikai kőris, keskenylevelű ezüstfa, gyalogakác) veszélyeztetik az állományokat

  41. Homoki tölgyesek A síkvidékek árvízmentes hátságain, savanyú vagy meszes homok alapkőzeten, ritkábban árterekből kiemelkedő térszínek sík, enyhén hullámos felszínein, alacsony (200 m alatti) tszfm. Magasságnál A homok a nyers lösznél jobb vízemelő, de rosszabb víztartó képességű, ezért a kevésbé szélsőséges, magasabb talajvíztükrű termőhelyeken, nagy területen zárt állományokkal találkozunk, s csak az extrém termőhelyeken jelennek meg a nyílt, homoki gyepekkel mozaikoló, tipikus erdőssztyepp állományok

  42. A nyílt homoki tölgyes erdőfoltjai alacsonyabb záródásúak, a fafajok gyengébb növekedésűek, esetenként letörpülők Állományalkotó fafaj a kocsányos tölgy (Quercus robur), jellemző elegyfaj a fehér nyár (Populus alba), mezei juhar (Acer campestre), mezei szil (Ulmus minor), vadkörte (Pyrus pyraster). Savanyú homokon, megjelenik a rezgő nyár (Populus tremula) és a bibircses nyír (Betulapendula)

  43. A kedvező fényviszonyok, a megfelelő vízgazdálkodás miatt magas borítású, fajgazdag cserjeszinttel találkozunk, melyet xerofil, xeromezofil fajok építenek fel: boróka (Juniperus communis), egybibés galagonya(Crataegus monogyna), fagyal (Ligustrumvulgare), kökény (Prunus spinosa), mogyoró (Corylus avellana), tatár juhar (Acer tataricum), vörösgyűrűsom (Cornus sanguinea), csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus), gyepűrózsa (Rosa canina), varjútövisbenge (Rhamnus catharticus)

  44. A gyepszint szintén magas borítású, fajgazdag, jellegzetesek a xerofil (részben homoki) fajok Az árnyalás nélküli részeken homokpusztai fajok uralkodnak: homoki csenkesz (Festuca vaginata), barázdált csenkesz (F. rupicola), vékony csenkesz (F. valesiaca), árvalányhajak (Stipa spp.), erdélyi gyöngyperje (Melica transsylvanica), ágas homokliliom (Anthericum ramosum), koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris), homoki nőszirom (Iris arenaria), sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys).

  45. A nyílt változat erdőfoltjaira, árnyasabb állományrészeire és a zárt változatra a következő fajok jellemzők: erdei szálkaperje (Brachypodium sylvaticum), ligeti perje (Poa nemoralis), szálkás tarackbúza (Agropyron caninum), gyöngyvirág (Convallaria majalis), széleslevelű és soktérdű salamonpecsét (Polygonatum latifolium, P. odoratum), erdei ibolya (Viola sylvestris), erdei és kőmagvú gyöngyköles (Lithospermumpurpureo-coeruleum, L.officinale)

  46. A homoki tölgyesek egykor a Nagyalföld (Nyírség, Duna–Tisza köze, Tengelici-homokvidék) és Kisalföld (Szigetköz, Komáromi-síkság) homokvidékein sokfelé, nagyobb kiterjedésben voltak megtalálhatók. Gazdasági és természetvédelmi jelentőség A homoki tölgyesek területcsökkenésének egyik legfontosabb oka a többnyire megfontolatlan és indokolatlan talajvízszint csökkentés Másik ok az, hogy a nehéz felújítás miatt a nagyobb fatermés reményében idegenföldi fafajokkal kultúrállományokat létesítettek termőhelyükön. Nagyobbrészt az akác, kisebb részt a nemes nyárak, erdei- és feketefenyő, simafenyő, vörös tölgy, fekete dió hódította el területüket, s semmisítette meg a homoki tölgyes élőhelyeket

  47. KULTÚRERDŐK • A kultúrerdők termőhelyein korábban természetes/természetszerű erdők álltak vagy mezőgazdasági művelést folytattak. • A kultúrállományokat rendszerint elegyetlenül, egyetlen fafajjal létesítik, a nem őshonos fafajok és a nemesített fajták foglalják el a legnagyobb részarányt, de őshonos fafajokból is létesítenek kultúrerdőket. • Intenzív módon kezelik őket, gyakoriak az erőteljes agrotechnikai beavatkozások, vágásfordulójuk általában közepes vagy alacsony. • Gyepszintjük rendszerint fajszegény, mely többnyire bolygatást–zavarást jelző fajokból épül fel.

  48. Akácosok A sík- és dombvidékek, ritkábban hegyvidékek laza talajain, homok vagy lösz alapkőzeten találjuk többnyire állományaikat. Az akác gyors növekedésű, nagy fényigényű, erős vegetatív felújulóképességű (tő- és gyökérsarj), gyenge társulásképességű fafaj. Állományai többnyire elegyetlenek, a fás növények közül az adventív nyugati ostorfa (Celtis occidentalis), kései meggy (Padus serotina), alásfa (Ptelea trifoliata) és a honos fekete bodza (Sambucus nigra) képes az akácosokban megélni.

  49. A nagyon száraz termőhelyre ültetett akácosokba a gyakoribb xerofil cserjefajok benyomulhatnak, így a közönséges boróka (Juniperus communis), egybibés galagonya (Crataegus monogyna), kökény (Prunus spinosa), gyepűrózsa (Rosa canina). A félnedves termőhelyű, többször sarjaztatott állományok cserjeszintjében a fekete bodza (Sambucus nigra) szaporodhat el.

  50. A gyepszint fajszegény és sajátos fajösszetételű. A koratavaszi–tavaszi aszpektus tömegesen megjelenő egyéves nitrofil növényei a tyúkhúr (Stellaria media), piros árvacsalán (Lamium purpureum), nehézszagú gólyaorr (Geranium robertianum), ragadós galaj (Galium aparine), zamatos turbolya (Anthriscus cerefolium ssp. trichosperma), borostyánlevelű veronika (Veronicahederifolia), valamint az évelő vérehulló fecskefű (Chelidonium majus).

More Related