1 / 89

A gyógypedagógia története

A gyógypedagógia története. 6. A gyógypedagógia alakulása a 18-19. századi Európában 1. rész. Az orvostudomány fejlődése.

asta
Download Presentation

A gyógypedagógia története

An Image/Link below is provided (as is) to download presentation Download Policy: Content on the Website is provided to you AS IS for your information and personal use and may not be sold / licensed / shared on other websites without getting consent from its author. Content is provided to you AS IS for your information and personal use only. Download presentation by click this link. While downloading, if for some reason you are not able to download a presentation, the publisher may have deleted the file from their server. During download, if you can't get a presentation, the file might be deleted by the publisher.

E N D

Presentation Transcript


  1. A gyógypedagógia története 6. A gyógypedagógia alakulása a 18-19. századi Európában 1. rész

  2. Az orvostudomány fejlődése • Pereire, de l’Épée, Haüy bebizonyították, hogy az érzékszervi fogyatékkal élő emberek intelligensek, akik a szenzualista elvek alkalmazásával és az alternatív szenzoros ingerek használatával eredményeket tudnak elérni olyan területeken, ahol korábban ezt nem tételezték fel róluk. • A siket és vak emberek sikerei azt jelentették, hogy a lehetőségek más fogyatékkal rendelkező csoportokra is kiterjeszthetők, elsősorban az elmebetegekre, majd pedig a mentálisan retardált emberekre.

  3. Ekkor már nem klérus tagjai, hanem az orvosok voltak ennek a fogyatékkal élők fejlesztését szorgalmazó irányzatnak a zászlóvivői. • A 18. század végén az orvostudomány általában véve is kiszorította a teológiát az emberrel, az emberi lélekkel való foglalkozás teréről. • Az orvostudomány fejlődését a rendszertani szempont dominanciája alakította az a meggyőződés, hogy az általános törvények gyökérzete közös. • Carolus Linnaeus azzal forradalmasította a biológia tudományát, hogy az állatokat és növényeket szerkezetük és funkciójuk alapján osztályokba sorolta. • Georges Cuvier báró, a paleontológia atyja rendet teremtett a komparatív zoológiában.

  4. Az orvosok hittek abban, hogy a növényekhez és ásványokhoz hasonlóan a betegségek is osztályokba sorolhatók. • Az emberi betegségek zavarba ejtően hosszú sorának az osztályozása két alapvető célt szolgált. • Az első, hogy világos pontos definícióját adja a betegségnek, illetve a betegségek belső természetét és egymással való kapcsolatát mutatta be a hasonló jellegzetességek alapján történő csoportosítás. • Amikor ez elkészült, úgy vélték, hogy azonosítani és befolyásolni lehet a körülményeket, amelyek meghatározták a betegséget és az egészséget.

  5. Az ideológusokat, az orvosokkal és filozófusokkal együtt a tanulás empirikus alapelvei érdekelték, az elme képességei, és az elemzés módszerei. • A cél az emberi faj tökéletesítése volt (perfektibilitás), ehhez a szenzualista alapelveket fogadták el. • A tények gyűjtésének condillaci módszerével és kiindulópontként az analitikus közelítésmóddal az ideológusok úgy fogalmazták meg az orvostudomány lényegét, hogy az nemcsak a betegségek gyógyításának a tudománya, hanem a lélek tanulmányozása is a mentális egészség előmozdítása érdekében.

  6. Az elidegenedés (alienation) volt az a kifejezés, amellyel a korai ideológusok Franciaországban összefoglalták a pszichiátria első paradigmáját. • Az őrültséget nemcsak esettanulmány tárgyának tekintették, hanem úgy is, mint az önirányítás, az önkontroll, az én-védelem és az önazonosság zavarát, és ezért választották az elidegenedés fogalmát. • Bár Pierre Jean Georges Cabanis-t (1757-1808), Mirabeau hercegének orvosát tekintették az ideológusok vezérének, nagyobb érdeklődésre tarthat számot a gyógypedagógia fejlődése szempontjából Philippe Pinel, Jean Marc Gaspard Itard és Édouard Seguin.

  7. A mentális betegségek kezelése • Az 16. század elején a bolondokat tébolydákba zárták, főleg a többségi társadalom védelme érdekében. • Az orvostudományi elméletek azt állították, hogy „az őrülteket egy alkalmas helyre kell bezárni, hogy megelőzzük a bűnözést, amelyre ők többé-kevésbé hajlamosak”. • Nemcsak a mentális betegek számára alkalmazták az intézményeket.

  8. A középkorban felállított kórházakban mindenféle csoportokat elhelyeztek, köztük a valóban őrülteket, az mentálisan retardáltakat, asz időskorú szellemileg leépülteket, az albínókat és az epilepsziában szenvedőket. • A disszenterek (nem anglikán protestánsok), eretnekek és a társadalmi, vallási rend más felforgatói – anélkül, hogy ténylegesen bűnözők lettek volna – szintén részét képezték az intézményesítetten őrültnek nyilvánított népességnek.

  9. Amikor Philippe Pinel megkezdte működését a 18. század végén, két nagyobb tébolyda volt Párizsban. • A párizsi és Párizs környékbeli férfiakat Bicêtre-be vitték, amely börtönként is szolgált 1836-ig, és a guillotine első kísérleti alkalmazásának színhelye volt, a nőket pedig Salpêtrière-be. A százezer lakosú Párizsban ez a két kórház lett a gyűjtőhelye a város elesettjeinek.

  10. Bicêtre

  11. A legtöbb 18. századi orvos úgy vélte, hogy az őrülteket csak nyers erővel lehet kezelni. • Alapvetőnek tartották a felügyelők és az orvosok hatalmát az őrült betegek fölött. • Az intézeti életet a kemény bánásmód, erőszakos gyógymód, valamint a vesszőzést, éheztetést magába foglaló büntetés jellemezte. • A bentlakókkal brutálisan bántak, állatokként kezelték őket, és állati státuszban tartották őket.

  12. Leláncolt ápolt az egyik londoni elmegyógyintézetben. William Hogart: Bedlam, 1735

  13. Általában azt tartották, hogy az őrültek érzéketlenek a fájdalomra, a hőmérsékleti változásokra. • Salpêtrière-ben és Bicêtre-ben az ápoltakat meztelenül, patkányoktól hemzsegő ketrecekben leláncolva tartották a föld alatt, kenyéren és híg levesen. • Egy 1787-es Salpêtrière-ről készített jelentés leírta, hogy „négy vagy több beteg volt a keskeny cellákba zsúfolva, mocskos szalmazsákokon aludtak, élősködők hemzsegtek mindenütt, a patkányok éjszaka csapatostul futkároztak éjszaka, ették a ruházatot,a kenyeret, végezetül a betegek húsát”.

  14. Ezekben az intézményekben olyan szörnyűek voltak a körülmények, hogy nem meglepő, hogy 1780-ban, amikor járvány söpört végig Párizson, ennek eredetét egy Bicêtre-ből kiinduló fertőzésnek tulajdonnák. • Egy vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Bicêtre-ben tífusz tombolt, amely a rossz minőségű levegővel volt kapcsolatban, de a bizottság tagadta, hogy ez volt a betegség forrása. • A mentális betegségekről alkotott korai koncepciók a külső körülmények együttállásában keresték az okokat. • Legalább a klasszikus görögöktől kezdve egészen a 17. századig úgy vélték, hogy az őrültség az istenek büntetése azok számára, akik magukra haragították őket.

  15. Voltaire, Rousseau és más francia írók gúnyolták a démonológiát, a boszorkányságságot és ezek üldözését, tagadták az őrültség természetfeletti magyarázatait. • Azt állították, hogy az ilyen okokban való hit a klérus koholmányaiból fakad. • Az ilyen babonákat – érveltek – a racionalitás és a tudomány fényében el kell utasítani. • A démonológia egyik helyettesítése, melyet Rousseau, Voltaire és mások is készségesen elfogadtak, az önmaga által előidézett ok, főleg a maszturbációs őrültség képzete volt. • Mégis a maszturbációs őrültség fogalma, amely minimum a 19. század végéig nagyon népszerű volt, önmagában is egy nagyon makacs tévhit volt.

  16. Philippe Pinel (1745-1826) • 1778-ban érkezett Párizsba, miután Toulouse-ban és Montpellier-ben befejezte orvosi tanulmányait. Orvosi szövegeket fordított, természethistóriával és matematikával foglalkozott, és követte Locke és Condillac empirikus ismeretelméletét. • A Gazette de santé című lap szerkesztője. • Egy melankóliában szenvedő és félrekezelt barátjának halála járult hozzá ahhoz, hogy érdeklődése a mentális betegségek felé fordult. • 1793-ban lett a Bicêtre orvosa.

  17. Pinel összekapcsolta a szenzualizmus koncepcióit a gyakorló orvostudománnyal, és új hangsúlyt helyezett a mentális és testi egészségre. • Számos orvosi beavatkozásának alapjai Rousseau-nál megtalálhatóak, aki a figyelmet a külsőről a személy belső tulajdonságai felé irányította, és olyan elméleteket alkotott, amelyek a pszichiátria elméletének és gyakorlatának szerves részévé váltak. • Maga Pinel sokat köszönhetett Locke-nak, Voltaire-nak és az enciklopédistáknak.

  18. Pinelt megelőzően a klinikai orvoslás nem fejlődött megfelelően ahhoz, hogy az új humanitárius filozófiák és a mentális betegségek orvoslásának tudománya egységet alkosson. • Az induktív tudományok megerősödésével azonban a filozófusok és ideológusok az érzelmi betegségeket inkább evilági, nem pedig természetfeletti eredetű betegségként kezdték el szemlélni. • Pinel szilárdan hitte, hogy a Teremtő úgy tervezte az emberi testet, hogy akkor működik a legtökéletesebben, amikor összhangban van a társadalmi és politikai környezetével. • Hasonlóképpen a Teremtő úgy alkotta meg a politikai rendet, hogy az emberi egészséget a jó társadalmi intézmények erősítik.

  19. Eltűnődött azon a lehetőségen, hogy a mentális rendellenességek legjelentősebb oka az, hogy a társadalom a mentális egészséghez szükséges feltételeket nem képes biztosítani tagjainak. • Azáltal, hogy nem tud ilyen feltételeket biztosítani, a társadalom végső soron felelős azokért a feszültségekért, amelyek mentális konfliktusokat és összeomlást eredményeznek az egyénben.

  20. Pinelben fogalmazódott meg az az elképzelés, hogy a szabadság és egyenlőség ugyanazon jótéteményeit alkalmazza az elmebetegekre, amelyeket Jean Paul Marat és Georges Jacques Danton követeltek a Nemzetgyűlésben. • Pinel fellépett a mentális betegségek korabeli etiológiai (kóroktani) koncepciója ellen. • Elvetette azt a felfogást, hogy az elmeállapotot az ördög, a boszorkányság vagy a Hold állása hozza létre. • Azt sem fogadta el, hogy az elmebetegség az ember belső természetéből fakad: a kedélyállapot, a hajlamok a szenvedélyek, az erkölcs nem okoznak mentális betegséget, mivel az testi rendellenesség, mely független a belső természettől.

  21. A sekélyes erők elutasításával Pinel a drámai életszükségleteket tekintette az érzelmi zavarodottság elsődleges okainak. • Pinel feltételezte, hogy a betegek nem reagálnak az erőszakra és kényszerítésre, hanem inkább együttérzésre, tiszteletre van szükségük, hogy legyőzzék az életükből fakadó problémákat. • A sikeres terápia aktív részvételt kíván a betegtől, a kezelés és a gyógyítás a tünetek kórtörténetének részletes leírásán és a beteg társadalmi hátterének a figyelembe vételén alapul. • Ezek ismeretében az orvos természetes módon eljut a betegség eredetének és a tünetek kialakulásának az egyéni kórtörténetéhez.

  22. Pinel megoldása volt az „erkölcsös kezelés” (traitement moral), egy integrált, teljes kezelési eljárás, amely magában foglalja az összes nem orvosi technikát, és külön hangsúlyozta a beteg lélektani sajátosságainak a fontosságát. • A morális kezelés hangsúlyozása konstruktív tevékenységeken alapult: kedvességen, minimális korlátozáson, struktúrán, rutinon és a kezelés konzisztenciáján.

  23. Amikor, 1793-ban kinevezték a bicêtre -i ispotályba orvosnak, a megbízók ígérték, hogy eleget tesznek kérésének: alkalmazhatja kezelési módszerét. • Azzal kezdte, hogy gyakorta látogatta betegeit, beszélgetett velük, s mivel a betegek aktív szerepet játszanak a terápiában, nem szabad őket passzivitással elbátortalanítani vagy erőszakot kiváltani belőlük vagy a személytelen betegséget látni bennük. • Pinel drasztikusan megváltoztatta a betegekkel való bánásmódot is. Meg volt róla győződve, hogy ezek az őrültek azért olyan elviselhetetlenek, mert „megfosztották őket a friss levegőtől és szabadságtól”, ő ezzel szemben egy kevésbé tekintélyelvű szemléletet honosított meg.

  24. Reformjának tudományos mozgatórugója azon a hiten alapult, hogy a módszertanilag kontrollált és összehasonlító megfigyelés csak akkor lehetséges, hogyha a betegek szabadon mozoghatnak láncok nélkül. • Ezen időszak alatt, amikor a betegekről levették a bilincseket, Pinel alaposan megfigyelte a viselkedésüket, és ekkor szerzett tapasztalatai alapján további kezeléseket kezdeményezett.

  25. Charles Louis-Muller (1815-1892): Pinel elrendeli a bilincsek levételét

  26. Pinel beteget kezel a Salpêtrière-ben. Tony Robert-Fleury festménye, 1795

  27. Az őrök gúnyolódását kiváltva Pinel először belépett egy angol kapitány cellájába, akit már negyven éve leláncolva tartottak, és aki azzal szerzett hírnevet, hogy megölt egy ápolót bilincsének egyetlen ütésével. • Kedvesen kezelte a kapitányt és második betegét, egy részeges embert, és jutalma a betegek viselkedésének drámai javulása volt. • Ezután negyven betegről vették le a bilincset, és mozgásukat csak a „kényszerzubbony” akadályozta. • Amikor a betegeket mozgásukban felszabadították, kedvesen és tisztelettel kezelték őket, valamit az a elvárás, hogy megfelelően fognak viselkedni, a korábban őrjöngő betegek esetében viselkedésük drámai javulását eredményezte. • Nemcsak csendesebbek lettek, de az ápolókkal szembeni agressziójuk is megszűnt.

  28. Kétségtelen, hogy Pinel módszere hatalmas előrelépés volt az elmebetegek humánus kezelésében. • De még így is hosszú és rögös út vezetett az elmebetegek humánus kezelésének elterjedéséhez. • Pinel megkövetelte, hogy a betegek fejlesszenek ki egy belső morális korlátot, de készenlétben tartotta a külső erőszak és büntetés módszerét is, ha a beteg nem volt hajlandó együttműködni. • Véget vetett annak, hogy az erőszak a napi rutin része legyen, de a csökönyös betegeket kényszerzubbonynak, külső erőszaknak és korlátozott időtartamú elzárásnak vetette alá. Kiegészítő kezelésként Pinel meleg fürdőt és „zuhanyterápiát” alkalmazott (vizet csöpögtettek a fejre).

  29. Pinel publikációi fontos referenciák lettek a szakterületen. • Őt követően drámai módon megnövekedett az érdeklődés az elmebetegek gondozása és kezelése iránt. • Ez fejeződött ki abban, hogy egyre nagyobb igény jelentkezett az „asylum”-ok és menedékhelyek iránt. • Hatása olyan jelentős volt, hogy egy hivatalos, 1819-ben megjelent kiadvány először tartalmazott védő intézkedést nem az elmebetegek ellen, hanem érdekükben.

  30. A hírhedt földalatti cellákat betiltották, a kezeltek szobáiban padlónak és ablaknak kellett lennie, és naponta többször kellett ételt felszolgálni. • A leláncolást felváltotta a kényszerzubbony, tiltott volt a korbácsolás, és még a terápiára is utaltak: napi egyszeri orvosi vizitet rendeltek el. • Az élet később alig bánt jobban Pinellel, mint Haüy-jel. Azzal gyanúsították, hogy szembeszállt a hatóságokkal, nem szolgáltatta ki a Bicêtre-ben elbújtatott politikai üldözötteket. Ezért megfosztották állásától. Életét nélkülözések közepette folytatta.

  31. Jean Étienne Dominique Esquirol (1782-1840) • Itard-ral együtt Pinel beosztottja lett. 1810-ben ő lett Pinel főorvos utódja a Salpêtrière-ben. • Elfogadta azt a paradigmát, amit Pinel elméletben és gyakorlatban körvonalazott. • Úgy tekintette az „erkölcsi kezelést”, mint a „mentális elidegenítés kezelésében az intelligencia és érzelmek képességének alkalmazását”, ez megegyezik azzal, amit most „miliő-terápiának” nevezünk.

  32. Esquirol sokféle terápiát alkalmazott, köztük olyan gyógykezelést, mint helleborum, zene, elszigetelés (izoláció) és környezetváltozás (a beteg környezete legyen tágas és szellős); felhagyott az olyan kezelések alkalmazásával, mint a teljes víz alá merítés, korbácsolás vagy a piócával való kezelés. • Esquirol írta le először a „kompulzív szimptóma” nevű tünet együttest, amelyen ő „okoskodó monomániának” nevezett. Lásd: • http://ocdhistory.net/medical/esquirol.html

  33. Jean Marc Gaspard Itard (1775-1850) • Francia orvos, tevékenysége két területen bontakozik ki: • 1. Hallási fogyatékosok, siketek kezelése, fejlesztése: • Sicard meghívására a párizsi siketnémák intézetében dolgozik. Nem francia elődei módszerét alkalmazza, hanem új eljárásokat keres. • A hallásmaradvánnyal rendelkező gyerekek hallását kívánja megfelelő hallástréninggel fejleszteni.

  34. Különböző hangingereket (pl. harang, csengő, dob, fúvós hangszerek) vezet a fülbe. Ezek után a magán- és mássalhangzók akusztikai differenciálását igyekszik kialakítani. Ezt követi a beszédértés fejlesztése (szavak, mondatok, beszéd). • A hallásmaradvánnyal rendelkezőket két csoportra osztja: a.) teljesen kifejleszthető hallásúak, b.) részlegesen fejleszthetőek.

  35. 2. Értelmi fogyatékosok fejlesztése: • Itard érdeklődése új irányba fordult, amikor eljutott Párizsba annak a fiatal fiúnak az esete, akit az aveyroni erdőben láttak farkasokkal futkározni. • A fiút, akit később Viktornak neveztek, először parasztok vették észre. • 1798-ban favágók újra meglátták Caure erdeiben, amint makkot és mogyorót szedett, és bár vadul ellenállt, az emberek elkapták. Nyilvánosan mutogatták, de egy idő múlva megszökött. A következő 15 hónapban sokszor látták Viktort, amint burgonyát és répát ásott ki vagy makkot szedett.

  36. 1799. június 25-én három vadász meglátta, elfogták és visszavitték Lacaunba, és egy özvegyasszony gondjaira bízták. • Nyolc nap múlva újra megszökött, de ezúttal felment a hegyekbe. Ismeretlen okból egy Vidal nevű kelmefestő műhelyének a közelébe ment, ahol újra elfogták. • Egy kormánybiztos gondoskodott a fiúról, és másnap a St.-Affrique árvaházba vitte. Viktor innen is többször megszökött.

  37. Ekkorra már szerte Franciaországban ismerték Viktort, híresség lett. • Tömegével jöttek az emberek, hogy megnézzék. • Története egész Franciaországban bekerült az újságokba, és felkeltette a filozófusok, a tanárok és a köznép figyelmét. • Pierre Joseph Bonnaterre abbé, aki a természettudományok tanára volt Aveyron iskolájában, elsőként tudta felvenni a kapcsolatot a fiúval. • A különböző korabeli leírások alapján a 12 év körüli, jó megjelenésű Viktor veleszületetten süketnémának tűnt.

  38. Bonnaterre megfigyelte, hogy a gyerek számára idegen volt a főtt étel, a földön feküdt, és úgy ivott, hogy állát a vízbe merítette, ruháit eltépte, és folyton szökni próbált. • Gyakran négykézláb ment, foggal-körömmel küzdött, az intelligenciának kevés jelét mutatta, nem volt artikulált beszéde, de örömmel fogadta a kedves gondoskodást.

  39. Sicard, Itard és más tudósok szerették volna Párizsba vitetni Viktort, hogy viselkedését tanulmányozzák, mielőtt vadságát elveszítené. • De Bonnaterre nem akarta Viktort elengedni. • Diderot enciklopédiájába szócikket írt a zoológiáról, és úgy vélekedett, hogy tudja, hogyan tanulmányozzon egy vad gyermeket. • Azért akarta a gyermeket magánál tartani, hogy a filozófia és a természettudomány számára fontos adatokat gyűjtsön az ember eredeti állapotáról. Azonban Sicard előjogaihoz ragaszkodva, Napóleon fivéréhez, Lucien Bonnapartéhoz fordult, aki elrendelte a fiú Párizsba szállítását.

  40. Ez öt hónapba telt, és Viktor a három hetes párizsi út alatt himlőt kapott, bár felgyógyulása után ennek kevés jele maradt. • Mikor végre 1800-ban, a Bastille napján a fővárosba értek, Viktort a siketek iskolájában helyezték el. • De Sicard abbé „hamar megelégelte a ruháit szétdobáló, folyton menekülni próbáló fiú faragatlanságát, és hagyta hogy magányosan kóboroljon a siketnémák iskolájában”. • Ennek következtében a minisztérium egy bizonyos Madame Gaurin asszonyt bízott meg azzal, hogy évi 150 frank ellenében gondozza Viktort az iskola közelében levő házában.

  41. Itard megragadta a lehetőséget, hogy a fiúval dolgozzon. • De amikor először találkoztak, akkor a tanár és a vonakodó gyerek akkor Itard nem Rousseau romantikus filozófiájának nemes vademberét látta a gyerekben, hanem egy enfant sauvage-t, aki koszos volt, és alig érzékelt valamit. • Megharapta az embereket, ideje nagy részét alvással és előre-hátra ringatózással töltötte. • Itard leírása nem volt ígéretesebb, mint Bonnaterre-é: „Undorítóan koszos gyerek, görcsös rángatózással, aki megállás nélkül előre-hátra hintázik, mint az állatok, akik megtámadta azokat, akik ellenkeztek vele. Nem mutatott semmiféle érzelmet gondozói iránt, közönyös volt minden iránt, nem érdekelte semmi.”

  42. Mégis egy vad gyerek hirtelen megjelenése nagyszerű lehetőség volt arra, hogy Rousseau, Diderot és a többi filozófus elméletét áttegyék a gyakorlatba. • Itard remélte, hogy neveléssel megoldja azt a metafizikai problémát, hogy mi lehet az intelligencia foka és a fogalmak természete egy olyan gyerek lelkében, akit születésétől fogva megfosztottak nevelésétől, és aki embertársaitól teljesen elkülönítetten élt.

  43. Condillac mélyen hitte, hogy az emberi természet az emberek közötti interakció produktuma. • Itard a tanítást Condillac gondolataira alapozta, és ezt az elméletet Viktor szocializálásával próbálta bizonyítani. • A fiúnak Condillac episztemológiájának és nyelvészeti felfogásának élő bizonyítékául kellett szolgálnia. • Viktor a pszichológia és a pszichiátria hajnalán jelent meg. • Senki nem tudta, hogyan tanulmányozzon egy vad gyermeket, még kevésbé azt, hogyan bánjon vele, és hogyan tanítsa. • Itard azt állította, hogy Viktor azért volt retardált, mert az erdőben élt.

  44. Úgy vélte, hogy a nevelés és a társadalmi környezet hiánya miatt volt mentálisan visszamaradott, és azt feltételezte, hogy az elszigeteltség következtében szerzett idiotizmus alakult ki nála („mentális atrópia”). • Philippe Pinel ellenkező álláspontot képviselt. Azt állította, hogy a fiút azért tették ki az erdőbe, mert retardált volt. Pinel úgy vélekedett, hogy a retardációnak főleg örökletes okai vannak, és az efféle neurológiai károsodás visszafordíthatatlan.

  45. Itard elvetette idős mentorának érvelését. • Olyan optimista volt, hogy ő nevezte el a fiút Viktornak. • Talán azért, hogy szemléltesse a nevelés győzelmét az idiotizmus fölött. • Azt remélte, hogy a környezeti változások teljesen visszahelyezik Viktort a társadalomba, és meg volt róla győződve, hogy a fiút meg lehet tanítani bizonyos készségekre, mint például a beszédre. • Madame Guerinnel együttműködve Itard sok gondosan tervezett nevelési tevékenységbe vonta bele a fiút, amely tevékenységeket Pereire szenzoriális kísérleteiből merítette.

  46. Ismereteink Itard módszereiről a francia minisztériumnak küldött jelentéseiből származnak, és az Aveyroni vad fiú címmel ismertté vált rövid írásából származnak. • A jelentéseit öt, a nevelési stratégiáját meghatározó fő célkitűzés köré szervezte: szocializáció, szenzoros ingerlés, fogalmi fejlesztés, beszéd és tanulástranszfer. • Barr leírta a tevékenységek és célok sorozatát és az öt specifikus ideált, amelyet Itard Viktornak kitervelt, hogy fejlessze az érzékszervek funkcióit, az értelmi funkciókat és az érzelmi képességeket. (Barr, M. W.: Classification of mental defectives. Journal of Psycho-Asthenics. 1904. 29-38.)

  47. Barr szerint Itard először „megpróbált Viktort hozzászoktatni az emberekhez úgy, hogy derűs környezetet teremtett a számára”. • „Megkísérelte felébreszteni Viktor idegrendszeri érzékenységét, mégpedig a legerősebb ingerekkel.” • „A fogalmak szférájának a kiszélesítéséhez Itard először Viktor közvetlen fizikai szükségleteire helyezte a hangsúlyt, aztán olyan irányba mozdult, hogy új szükségleteket teremtett. • Viktor beszédhasználatának a fejlesztésében Itard utánzást alkalmazott a szükségszerűség nyomására.

  48. Azalatt, amíg Itard Viktorral dolgozott, 1800-1804 között, a fiú a következő területeken fejlődött: tapintás, ízlelés, szaglás. • Ennél lassabban: látás, hallás (jóval kevésbé sikeresen). • Négy év elteltével azon Viktor „nem fejlődött kielégítően, és végül megállt a fejlődése”. • Valójában Viktor soha nem illeszkedett vissza a társadalomba. • Itard kudarcnak tekintette a munkáját. Ezenkívül Viktorban kialakult görcsös rohamokra való készség.

  49. Itard memoárjának a részletei és a gyerek fejlődésére vonatkozó leírások feltárják, hogy milyen hihetetlen odaadással végezte ezt a szinte lehetetlen feladatot. • De a tanulmánynak egy nap hirtelen vége szakadt, amikor Itard egy dühös fellángolásában megfenyegette a fiút, hogy kidobja az ablakon, mert az különösen makacsnak bizonyult. • Mérhetetlen csalódottságában Itard tajtékzott: „Szerencsétlen, én kiteszem a lelkemet, de hasztalan. Menj vissza az erdőbe, a primitív ízlésednek megfelelő környezetbe. Vagy, ha az új igényeid társadalomfüggővé tesznek, akkor szenvedd el a haszontalanság büntetését, menj Bicêtre -be, nyomorúságos halálra ítélve.”

More Related