140 likes | 297 Views
ADY ENDRE Világháborús költészete.
E N D
Ady Endre azon gondolkodók közé tartozott, akik az első pillanattól kezdve ellenezték a világháborút. Nem tévesztette meg a háborús propaganda, nem hitte azt, hogy a világégés bármilyen társadalmi problémát megoldhat. Tisztában volt azzal, hogy a pusztítás csak visszalépést jelenthet a kultúra, a civilizáció útján a magyarság, Európa és az egész emberiség számára.
Az eltévedt lovas Ady első világháborús verse Az eltévedt lovas, 1914.augusztusában írta, nem sokkal a háború kitörése után. Ekkorra már világossá vált a német Schliffen-terv, a villámháború kudarca. Ady rögtön észrevette, hogy nagy bajban van a világ, eltévelyedett és nem fog visszatalálni. Az eltévedt lovas nagyon sokszínű költemény, nem konkrét, többféleképpen is értelmezhető, rejtélyesség és titokzatosság jellemzi. Egy szóval sem említi a háborút, csak az emberiség eltévelyedéséről szól. Az első fontos kérdés, hogy ki is ez az eltévedt lovas.Lehet Magyarország szimbóluma, az egész emberiség szimbóluma, vagy akár a magára maradó egyén szimbóluma.
Lehet az emberiség szimbóluma, hiszen a világháborúban eltévedt az egész emberiség. Min-den ország éltette a háborút, és mindegyik azt hitte, pár hónap alatt könnyen megnyerheti azt. • Lehet az egyén szimbóluma, azé az egyéné, aki a borzalomban és a káoszban egyedül találja magát. • Valószínűleg legjobban Magyarország illik a képbe. Aki ismeri Adyt, tudhatja, hogy mennyi-re hazafi volt, és ezt hogyan fejezte ki, amiért sokat támadták: Ady mindig ostorozta verseiben az országot, tükröt tartott elé, és kritikáival próbálta ráébreszteni népét arra, hogy ez itt még nem a Kánaán. Híve volt a fejlődésnek, amin elindult az ország, aztán ezt a fejlődést megtörte a háború.
Hogy mi az eltévedés? Az Értelmező Szótár szerint: Valahol utat, irányt téveszt, és nem találja a helyes utat, irányt. • Ez teljes mértékben igaz Magyarországra. A kiegyezés után megszűntek a külpolitikai gondok, a gazdaság rohamos fejlődésnek indult, lett végre saját honvédsége, tőke áramlott be, és a fejlődés gyorsabb volt, mint bárhol Nyugat-Európában. Lassan a Monarchián belüli vezetés kezdett áttolódni Magyarországra. Ez volt a helyes út. A megbékélés, és a koncentráció a fejlődésre. A nemzetiségekkel megbékélt az ország, a lázongások megszűntek. Aztán a helyes útról kezdett letérni Magyarország.
Megjelentek azok a nacionalista eszmék, amik veszélybe sodorták az országot, a megbékélés helyett inkább a viszályszítást választották. A nemzetiségek ismét ellenségnek tekintették azt az országot, ami enni adott nekik. Ady rettegett ettől. De nem tehetett semmi többet, minthogy megírta Az eltévedt lovast. Sajnos túl későn. • Ady szörnyű jövőképet jelenített meg, ami majdnem be is igazolódott 1920-ban. • A régi félelmek újra el-hatalmasodnak az embereken. Sőt, már csak ők vannak, a szellemek, a rémek. Hová tűntek akkor az emberek, nem is találkozunk velük, csak a kísértetekkel. • "Csupa vérzés, csupa titok, / Csupa nyomások, csupa ősök …" Már csak ők maradtak. Ezt Ady fantasztikusan fokozza a "csupa" szóval, ezzel együtt fokozódik a szorongás és a félelem.
A vers sugallja, hogy a kiút megtalálása az egyetlen esély a szabadulásra, de ez szinte lehetetlen, hisz nincsenek jelzések, táblák, a lovas teljesen magára hagyatott. "Hajdani, eltévedt utas / Vág neki új hináruutnak, / De nincsen fény, nincs lámpa-láng / És hírük sincsen a faluknak." Adyban felmerül a kérdés, hogy valaha kitalálhat-e az ország, a lovas a bozótosból, vissza tud-e térni a helyes útra.
Ember az embertelenségben • később íródott, a háború közepén, 1916 szeptemberében • a Központi hatalmak minden fronton sikereket arattak • Magyarországon teljes az elégedettség, de egyre többen veszik észre a háború valódiságát. Egyre több hadirokkant, súlyos sebesült érkezik haza a frontról, az utcákat ellepik a féllábú, félkarú kiszolgált katonák. A folyamatos győzelmek ellenére még mindig nem látható a fény az alagút végén.
Ady még kétségbeesettebben ír, mint Az eltévedt lovasban. Ebben a versben már konkrétan beszél a háborúról és a hozzátartozó elemekről (puskatus, tiport országút, bekvártélyoz). • A vers egy jajkiáltás • Az első versszak (és a hetedik) a háború borzalmai sokkolásáról beszél, arról, hogy miként érik a költőt a hírek, és az egész háború. Hangsúlyossá teszi Ady a téboly szót azzal, hogy nagy kezdőbetűvel írja, és ezzel tudomásunkra adja, hogy a téboly milyen jellem-ző volt az egész időszakra, hogy szinte nem maradt normális ember, mindenki kicsit megbo-londult a rémségekbe, még az is, aki nem harcolt, akinek nem kellett gyilkolnia.
Ady versében nem csak a harcoló katonák bolondulnak meg, hanem mindenki, hiszen ezt a rémséget nem lehet ép ésszel felfogni. Ezért próbál segíteni, hogy maradjunk emberek. Erre buzdít, és buzdítja magát a második versszakban, hogy ki tudjon állni újra az igazi értékek mellett. "És most mégis, indulj föl, erőm," • Nem számít már neki, hogy mi történik, hogy mi van , már csak a küldetés lebeg szemei előtt. A következő versben mondja ki a szentenciát. "Újból élő és makacs halott", amely feltámad a szent eszmék felmutatásáért, és sosem felejti a háború szörnyűségeit. • Talán felmerül a költőben, hogy érdemes-e folytatni a küzdelmet, érdemes-e küzdeni tovább a téboly ellen. Aztán az utolsó versszakban válaszol erre. Ismét él, és kiált másokért, mert úgy véli érdemes, talán megmenthet még valamit. Újra kikiáltja a nagy feladatot: "Ember az embertelenségben."
Krónikás ének 1918-ból • Ez a végső állomása világháborús költészetének, s ez egyik utolsó verse is. • 1918-ban az antant csapatai sorra kezdtek felülemelkedni a harcmezőkön. A háború már teljesen megszokottá vált. A már négy éve tartó állandó rettegés, a halál közeli élmények, és a borzalmak látványa megkeményítette a civil lakosság lelkét, nem tudtak már meglepődni, sem megcsömörleni. • Adyban kiteljesült a kétségbeesés, már ő sem hitt ekkorra semmiben. Lemondóan írta meg ezt a versét, értetlenül állva a történések sora előtt.
Ady szándékosan szerkesztette versét úgy, hogy az hasonlítson a XVI. századi műfajra. A versforma megegyezik a régivel, a rímképlet is hasonló, így a vers hangulata is jól beleillik a letűnt korba. • Ady szándékosan szerkesztette versét úgy, hogy az hasonlítson a XVI. századi műfajra. A versforma megegyezik a régivel, a rímképlet is hasonló, így a vers hangulata is jól beleillik a letűnt korba. • A költő kétségbeesett, megrémült, nem a borzalmakon, nem az emberek elvadultságán, nem a varjakon, ezeket már ő is megszokta, hanem azon, hogy az emberek már meg sem csömörle-nek. Ő fél ettől az egykedvűségtől, fél a nihiltől.
Ady egyik utolsó verse ez, nem sokkal megírása után meghalt. Nem ilyen halált kívánt magának, nem ilyet, hogy lássa beigazolódni baljóslatait. De látnia kellett, végig kellett néznie, és azt a szörnyű büntetést is, ami a háború után érte az országot. Nem tudom mennyire tudta ezt elviselni, de valószínűleg belejátszott a halálába.