1 / 79

Gyermek és iskola az ókori kultúrákban

Gyermek és iskola az ókori kultúrákban. Második előadás.

kirk
Download Presentation

Gyermek és iskola az ókori kultúrákban

An Image/Link below is provided (as is) to download presentation Download Policy: Content on the Website is provided to you AS IS for your information and personal use and may not be sold / licensed / shared on other websites without getting consent from its author. Content is provided to you AS IS for your information and personal use only. Download presentation by click this link. While downloading, if for some reason you are not able to download a presentation, the publisher may have deleted the file from their server. During download, if you can't get a presentation, the file might be deleted by the publisher.

E N D

Presentation Transcript


  1. Gyermek és iskola az ókori kultúrákban Második előadás

  2. „A görögök fokozatosan megtanulták szervezni a káoszt ... s látszatszükségleteiket hagyták elhalni. Így vették ismét birtokba önmagukat; nem maradtak sokáig az egész Kelet túlhalmozott örökösei és epigonjai; sőt ők lettek, önmagukkal vívott súlyos küzdelem árán ... az öröklött kincs legboldogabb gazdagítóivá és gyarapítóivá, s minden eljövendő kultúrnép elsőszülötteivé és mintaképeivé.” (Nietzsche, F.: A történelem hasznáról és káráról. Fordította Tatár György. Akadémiai Kiadó, Bp., 1989. 98. o.) Az archaikus Hellász Fejesugráshoz készülő fiú szobra. Kr. e. 6. század

  3. Homéroszi kor (Kr. e. 8. sz.) • Az előkelők gyermekeit az archaikus korban magánnevelők oktatták-nevelték. (Például az Iliászban Akhilleusz nevelője: Foiniksz.) • A legfontosabb „tananyag” volt Homérosz eposza, azIliászvolt. • A fiatal arisztokraták ezt hallgatva ismerkedtek meg a rettenthetetlenül bátor, önfeláldozóAkhilleuszalakjával. • Testi erejük, ügyességük fejlesztésén túl nevelésük fontos összetevője volt a példaadás, a hősi múlt megismertetése. • Mivel írni-olvasni általában nem tanultak meg, nevelésük fontos eszköze volt az irodalmi alkotások meghallgatása, a hősökkel való érzelmi azonosulás. • Értelmi, érzelmi és erkölcsi nevelés egysége valósult meg így az esztétikum segítségével.

  4. E korszak nevelési gyakorlatáról viszonylag keveset tudunk. • A fiúk nevelésének legfontosabb színtere a háborúés a népgyűlésvolt. • Az előbbien sajátították el a fegyverforgatás fortélyait. • Az utóbbi arra tette képessé őket, hogy – a tapasztalt szónokokat követve – maguk is meg tudják győzni embertársaikat az élõ szó erejével. • A legfontosabb nevelő „iskola”maga az élet volt, itt tettek szert ismeretekre, s alakítottak ki készségeket. • Az élő példa nevelő szerepe rendkívül nagy volt ebben a korszakban. • A fiataloktól elvárták az idősebbek feltétel nélküli tiszteletét, s az általuk közvetített értékekkel való teljes azonosulást. • A vándorló énekmondók is ilyen követésre méltó példaképet állítottak hallgatóságuk elé dicsőítő énekeikben.

  5. Idealizált embertípusok és élethelyzetek a Homérosznak tulajdonított eposzokban: • Akhilleusza rettenthetetlen, bátor harcos, • Odüsszeusz, a leleményességével felülkerekedő „talpraesett” ember: „Ó Akhilleusz, Péleusz fia, legjobb minden akháj közt, nem kicsivel vagy több nálam, sőt sokkal erősebb dárdáddal, de eszemmel sokkal több vagyok én, mert nálad előbb lettem, sokkal többet tudok is már; éppen ezért szelídüljön a szíved az én szavaimtól Könnyen jóllakik ám zajos viadallal az ember...” (Homérosz: Iliász, 19. ének. Devecseri Gábor fordítása. Bp., 1981. 45. o.)

  6. Pénelopé: állhatatos házastársi hűség • A családi idill: Hektór és Andromakhé: „... vele tartott szolgaleánya, ölében hozva fiát aki zsenge kicsiny csecsemő volt, egyfia Hektórnak, s gyönyörű, mint csillag az égen....” „Szólt ragyogó Hektór, s karját nyújtotta fiáért; csakhogy a szépövü dajkához pityeregve simult most vissza a gyermek, mert megijedt, így látva az apját, félt a sok érctől és a sisak lószőr-tarajától, látva, hogyan leng az föntről iszonyú lobogással Fölnevetett szerető jó apja, meg anyja, az úrnő, És ragyogó Hektór tüstént lecsatolta sisakját, és maga mellé tette a földre a messzesugárzót. Megcsókolta fiát, szeliden ringatta a karján...” (Iliász, 6. ének, Devecseri Gábor fordítása)

  7. A gyermekek első nevelő közege a család volt, és első nevelőjük saját édesanyjuk. Gyermekét játszani küldő és fenyítő görög édesanya

  8. Lányok esetében a nevelés köre ennél tágabbra nem is igen bővült: alapfokú művészeti képzésben részesültek, és anyjuk irányításával tanulták meg a ház körüli teendőket.

  9. Lükurgosz törvényei: a) a kiváltságos osztály tagjai azonos nagyságú földdel rendelkezzenek; b) étkezésük közösen történjék; c) gyermekeik egységes állami nevelésben részesüljenek. párta ekkor már „katonai rendőrállam”. A nevelés célja az állandó harci készenlétre való felkészítés volt. 8 ezer spártai állt szemben 200 ezer helótával! Spártai nevelés (Kr. e. VIII–IV. sz.) Helóták felkelése Kr. E. 464-ben

  10. „Senki sem tehette, amihez egyénileg kedve volt, hanem mintha a város egyetlen katonai tábor lenne, előre megszabott kötelességeket kellett mindenkinek elvégeznie a köz érdekében. A spártaiak általában úgy gondolták, hogy senki sem él önmagának, hanem a polisznak.”(Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. Bp., 1978. I. kötet, 117. o.) • A polisz vezetői beleszólhattak a polgárok legszemélyesebb magánügyeibe is: házasságkötés, újszülöttek kiválogatása. • A vének tanácsa döntött a csecsemők sorsáról.

  11. A csecsemők „kitevésének” archetípusa: Taigetosz-hegy. • A csecsemőt édesapja „…karjába vette és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a törzsek vénei összegyülekeztek és megvizsgálták a kisdedet. Ha egészséges alkatú és erőteljes csecsemő volt, utasították az apát, hogy nevelje fel, egyben pedig kijelöltek neki egyet a kilencezer spártai parcellából. De ha idétlen vagy nyomorék volt, bedobták a Taigetosz Apothetai nevű szakadékába – azzal a meggyőződéssel, hogy nem előnyös sem a gyermeknek, sem az államnak, ha egy születésétől kezdve gyenge és életképtelen ember életben marad. Ezért fürdették meg az asszonyok az újszülöttet borban és nem vízben, hogy kipróbálják szervezete életképességét.”(Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. I. kötet, 107. o.)

  12. Spártai táj a Taigetosz hegyével

  13. Noha a gyermekgyilkosság gyakorlat volt az ókori világban, általában nem elhamarkodottan, hanem hosszas lelki vívódás után hajtották végre ezt cselekedeteket. • ValerieFrench szerint a gyermekek megölésétől való húzódozást leginkább három tény jelzi: • Az első: a források gyakran említenek olyan beteges vagy deformált gyermekeket, akiket nem tettek ki. • A második: bár a kisgyermekek megölését ritkán ítélték el nyíltan és ritkán minősítették gyilkosságnak, találhatók olyan feljegyzések, melyek a felnőttek nyugtalanító érzéseit tükrözik. • A harmadik: Sok történet maradt fenn a kitett csecsemők életét megmentő férfiakról és nőkről. A gyermekgyilkosság intézménye ellen sokáig semmit nem tettek, de az egyes kisdedek tehetetlensége kiváltotta együttérzésüket. • A görög felnőtteket nem rendítette meg annyira a szenvedő csecsemő gondolata, mint a ténylegesen szenvedő és magatehetetlen kisded látványa.

  14. A gyermekek nevelésére nagy gondot fordítottak. A csecsemőket – akárcsak az egyiptomiak – nem pólyázták be, hogy testük szabadon fejlődjék. • Fokozatosan edzették, egyre nehezebb erőpróbák elé állították őket. Már a kisgyermekeket is hozzászoktatták ahhoz, hogy ne féljenek a sötétben. Sírniuk nem volt szabad. • A fiúk családi nevelése hétesztendős korukban befejeződött. • Táborba kerültek, melynek vezetőjét paidanomosznak (gyermekfelügyelő) nevezték. Csoportokba osztották őket, s vezetőikké a legértelmesebb és legbátrabb fiúkat tették. A többiek zokszó nélkül engedelmeskedtek nekik. Előfordult, hogy az idősebbek vitát és verekedést provokáltak a kisebbek között csak azért, hogy megtudják: hogyan állnak majd helyt a harcban.

  15. A spártai fiúk írni-olvasni, számolni alig tanultak meg. Fontosnak tartották viszont gondolataik egyszerű, világos, szabatos kifejezését. Vezetőjük kérdéseire tömören, lényegre törően kellett válaszolniuk. (Innen ered a „lakonikus beszéd” kifejezés: Spárta államának neve Lakedaimón vagy Lakónia volt.) • „Vacsora után az eirén (a fiúk vezetője) kerevetén végigheveredve, felszólította az egyik fiút, hogy énekeljen, a másiknak pedig jól átgondolt feleleteket kellett adnia ilyenféle kérdésekre: «Kicsoda a legderekabb férfiú a városban?» vagy «Mit gondolsz ennek meg ennek az embernek a magaviseletéről?» Ily módon az ifjakat kezdettől fogva hozzászoktatták, hogy megbírálják, mi a jó és mi a szép, és hogy foglalkozzanak a város polgárainak magatartásával... A feleletet röviden és szabatosan kellett megindokolniuk, és akinek válasza nem ütötte meg a kívánt mértéket, azt azeirén azzal büntette, hogy megharapta a hüvelykujját...” • (Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. I. kötet, 110. o.)

  16. A költészet és a zene viszonylag kevés szerephez jutott a fiatalok képzésében. Főleg egyszerű stílusú, világos szerkezetű dalokat, indulókat, dicsőítő énekeket tanultak, amelyek dicsérték az életüket Spártáért feláldozni kész bátrakat, és szidalmazták a gyávákat. Az ifjak erkölcsi nevelésének középpontjában a hazaszeretet,a fegyelem, az idősebbek tisztelete és az engedelmesség állt követendő értékként. Spártai harcos szobra

  17. Túlélési gyakorlat: krüpteia(rejtőzködés): Az idősebb fiúk a rabszolgák táborát óvatosan becserkészték, majd megrohamozták, válogatás nélkül lemészárolva férfiakat és nőket, gyermekeket és aggastyánokat. A krüpteia kettős célt szolgált: egyfelől erkölcsi aggályok nélküli kegyetlen magatartásra szoktatta a fiatalokat, másfelől pedig állandó rettegésben tartotta a rabszolgákat.

  18. Háborúban az egyetlen érték a hősi helytállás volt : • “Gyönyörű dolog meghalni hősiesen, elesni az első sorban, amikor az ember hazájáért harcol. Micsoda nyomorúság elhagyni városunkat és földjeinket és elmenni koldulni idegenbe... Tehát, ha a hazátlan embert senki sem becsüli, senki sem tiszteli, senki sem könyörül rajta, akkor harcoljunk hősiesen földünkért és gyermekeinkért, ne kíméljük életünket és haljunk meg bátran.” • (Türtaioszt idézi Croizet: A görög kultúra. Bp., 1994. 60. o.) • “Beszélik, hogy egy spártai atléta az olümpiai játékokon nagy összeget utasított vissza, amikor meg akarták vesztegetni. Majd miután nehéz küzdelemben legyőzte ellenfelét, s valaki megkérdezte tőle: »Mi hasznod lesz most a győzelemből, derék spártai« – ő mosolyogva felelte: »Az, hogy a csatasorban a király előtt harcolok az ellenség ellen«.” (Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. I. kötet, 116. o.)

  19. A fiúk húszéves korukban lettek kitűnően kiképezve a hadsereg tagjai. • Ekkor már megnősülhettek, de harmincéves korukig nem a családjukkal, hanem a kaszárnyában éltek. • „Asztaltársaságokba” nyertek felvételt, ahol az idősebbekkel együtt étkeztek (szüsszitia), hogy ott szabad emberhez méltó viselkedésre nevelődjenek. • A férfiak csak harmincéves korukban költözhettek családjukhoz, viszont katonakötelesek maradtak egészen hatvanesztendős korukig.

  20. A nevelés azonban nem fejeződött be húszéves korban, hanem kiterjedt a felnőtt korra is. • Az egész polisz úgy működött, mint egy katonai tábor: senki sem tehette azt, amihez kedve volt, mindenki a kötelességét végezte. • Ha más dolguk nem akadt, felügyeltek a nevelőtáborokban lévő fiúkra, hasznos dolgokra tanították őket. • A spártaiak – Lükurgosz törvényének szellemében – nagy gondot fordítottak arra, hogy a nevelőtáborok vezetői tisztségét egy arra érdemes férfi töltse be. Paidanomosz mindig olyan ember lett, aki megfelelő nevelői képességekkel rendelkezett.

  21. A spártaiak érdeme, hogy alányok nevelését is szívügyüknek tartották. • Szinte a fiúkkal egyenértékű képzésben részesítették őket. • Megtanultak sebesen futni, ugrani, birkózni, dárdát és diszkoszt hajítani. • Mindezt elsősorban azért, hogy jövendő gyermekeik erős, edzett, egészséges szervezetben foganjanak meg. • Másfelől viszont az sem volt mellékes szempont, hogy a férfiak távollétekor – hadjáratok idején – nekik kellett vállalniuk az otthon védelmét.

  22. Athéni nevelés (Kr. e. VI–V. sz.) • A polisz vezető rétegét – a hellén születésű arisztokraták mellett – a legmagasabb jövedelemmel rendelkező polgárok alkották. • Hajótulajdonosok, kereskedők, vállalkozók, ipariüzem–tulajdonosok jutottak így hatalomhoz. • Ők álltak szemben a csupán alapvető polgárjogokkal (szavazati jog, a népgyűlésen való részvétel joga) rendelkező szabad emberek tömegeivel. • A rabszolgák – akiket pusztán tárgyaknak, “beszélõ szerszámok”-nak tekintettek – semmiféle joggal nem rendelkeztek.

  23. Az athéni állam vezetői (pl. Drakón, Szolón vagy Periklész) a kultúra, a művészetek pártfogását is szívügyüknek tekintették. • Jelentős áldozatokat hoztak azért, hogy a kultúra ne csak az arisztokrácia és a jómódúak kiváltsága legyen, hanem a démosz, a nép is részesülhessen belőle. • Az oktatásból elvileg mindenki kivehette részét, noha – Spártával ellentétben – ezen a téren semmiféle központi, állami szabályozás nem érvényesült. • A taníttatás mégis inkább csak a tehetősebbek gyermekire korlátozódott a magánoktatásért fizetendő tandíj miatt.

  24. Az athéni embereszmény • A görögök hittek abban, hogy az egészséges, ép testben valóban erkölcsileg fejlett, tehát „ép” lélek lakozik. • Más szóval: a szép, esztétikus test csak szép, tehát etikailag kifogástalan léleknek adhat otthont. • Ezt nevezték a görögök a „kalokagathia” elvének, amely szerint tehát a „szép” és a „jó” harmonikus egységben létezik. („Kalosz” görögül azt jelenti: „szép”, „agathosz” jelentése pedig: „jó”.) • Az athéniak nem azért edzették testüket, hogy egy bizonyos területen rendkívüli eredményeket érjenek el. Eszményük nem a többiek közül fároszként kimagasló a többiek közül, hanem az egyszerű ember, aki képes hőssé válni. • Ezzel magyarázható, hogy háború esetén mindenki kötelességének érezte, hogy derekasan harcoljon, reguláris hadseregük viszont nem volt.

  25. Az athéni nevelés célja és a műveltség tartalmai • A kiváltságokkal rendelkezők, a vagyonosok arra törekedtek, hogy gyermekeikből „jó poliszpolgár” váljék. Felfogásuk szerint ehhez megfelelő műveltséget kellett elsajátítani: • 1. Szakmai műveltség. A jó poliszpolgár ügyes kereskedő, sikeres vállalkozó volt. Az ehhez szükséges ismereteket, készségeket szüleitől sajátította el. A mesterség apáról fiúra hagyományozódott át. • 2. Általános műveltség. A jó polgárnak határozott elképzelése van saját poliszának helyzetéről, jövőjéről. Képes arra, hogy véleményét logikus érvekkel alátámasztva kifejezze a népgyűléseken, a bíróságokon és a közszereplés egyéb alkalmai során. Ehhez ismernie kell népének történelmét, a mitológia mondáit, a klasszikus költők és írók műveit, tehát általános műveltséggel kellett rendelkeznie.

  26. E műveltség elemeivel már egészen kicsi koruktól kezdve kezdték megismertetni a gyermekeket. • Ugyanakkor az erkölcsi szabályok, a követendő viselkedési normák elsajátíttatására is nagy gondot fordítottak. • Ahogyan Platón is írja „Protagorasz” című művében: „ Attól kezdve, hogy a gyermek érti a szót, a dajka, az anya, a nevelő és maga az atya is azon versengenek, hogy a lehető legderekabbá tegyék a kisdedet. Ezért minden tetténél és szavánál figyelmeztetik, és rámutatnak: íme ez helyes cselekedet volt, az helytelen; ez szép, az rút; ez istennek tetsző, az bűnös; ezt tedd, azt kerüld. Azt szeretnék elérni, hogy önként engedelmeskedjék; de ha nem engedelmeskedik, fenyegetésekkel és verésekkel térítik az egyenes útra, éppen úgy, mint ahogyan az ember egy meghajlított és meggörbített fadarabot kiegyenesít.” (Platón: Protagorasz. A Platón válogatott művei címû kötetben. Bp., 1983. 30-31. o.)

  27. Az athéni iskolák rendszere • Hétéves koruktól magántanítókhoz küldték a gyerekeket, akik tovább folytatták a családban elkezdett nevelést és megfelelő képzésben részesítették tanítványaikat. • E képzés összetevői a következők voltak: • 1. Múzsai képzés. Ezen belül: • a) Grammatikai-irodalmi képzés, ami az olvasás, írás, számolás tanulását, és irodalmi művek tanulmányozását jelentette. • b) Kithara-képzés, vagyis a hangszerjátékkal kísért énekelt versek tanulása, és a tánc (orkesztiké). • 2. Gümnasztikai képzés: torna, sport és a kifejező mozgás művészete.

  28. Athéni iskola ábrázolása vázaképen. Kr. E. 490-480.

  29. Múzsai nevelés. Balról: kitharán játszó tanár és gyermek, könyvtekercset tartó tanár

  30. A gyerekek nevelése-oktatása, a képzés tartalmainak átadása különféle iskolatípusokban történt: • a) Grammatikai „iskola”: A hétéves gyermekeket elvitték a grammatisztész házába. Itt először az alapkészségek elsajátításával foglalkoztak. Társaival együtt megtanulta az olvasást, az írást és a számtant. • Az olvasás tanulása: betűk megismerése, szótagoló (szüllabizein) olvasás. • Később nyelvtant és irodalmat is tanultak, melynek oktatója a „grammatikosz” volt. • Legtöbbet Homérosz Iliászának részleteivel foglalkoztak, amelyeket – részletes elemzés után – kívülről meg kellett tanulniuk. Az emlékezetbe vésést hangos felolvasás segítette. A verseket skandálva mondták vagy énekelték.

  31. Gyermekkísérő rabszolga (paidagogosz) ábrázolása egy Kr. e. 5. századból származó vázaképen és egy mai ismeretterjesztő műben

  32. b) Kithara-iskola:A múzsai képzésen belül a költészet oktatása mellett fontos szerepet játszott a zenetanítás is. • Ez a kithara tanítójának, a kitharisztésznek a házában történt. A kitarajáték tanítása kezdetben bemutatással és utánzással történt. Később e hangszer kísérete mellett énekelték a lírikusok műveit. • Tánctanítás (orkesztiké) is folyt a kitharisztész házában: a kardalokat énekelve és táncolva adták elő.

  33. c) Palaisztra (‘birkózásra kijelölt hely’): Az előbbiekkel párhuzamosan hétéves koruktól kezdve a gimnasztikai képzést biztosító palaisztrába is elkísérték a gyermekeket. A tornatanítás, a testgyakorlás színtere volt ez. A testnevelő (paidotribész) irányításával a küzdősportok (birkózás, ökölvívás) és a könnyűatlétika különféle ágait gyakorolták itt a fiúk.

  34. Gümnaszion (gümnosz = ‘meztelen’): Az idősebb a gümnaszionban folytatták a testgyakorlást. Olyan épület volt ez, amelyben – a fedetlen és fedett futópályák mellett – különféle céloknak megfelelő helyiségek kaptak helyet. Az öltözők mellett később megjelentek az előadótermek és a könyvtárak is. Hamarosan magasabb szellemi tanulmányokat is folytattak itt a fiatalok. Priene városának gümnasziona. Rekonstrukció

  35. A nevelés fontos színterei voltak Athénban a megszerveződő baráti társaságok összejövetelei, a szümpozionok. A résztvevő fiatal fiúk a bölcsebb, tapasztaltabb polgárokkal folytatott kötetlen beszélgetések során tehettek szert újabb ismeretekre. • A felserdült fiúk a különféle „iskolákban” elsajátított meggyőző beszéd, az ékesszólás művészetének birtokában már beléphettek az athéni közélet küzdőterére, a népgyűlés színhelyére (agora), hogy ott gyakorolják állampolgári jogaikat.

  36. Az athéni magántanítók díjazás ellenében végezték az oktatást. • Az egyetlen állami intézmény az ephébiáraelőkészítő iskola volt, ahova általában 15 éves korukban kerületek a fiúk. • Politikai és katonai előkészítő képzésben részesültek itt. A 15-17 éves fiúkat melephéboszoknak (‘jövendő ephébosz’) nevezték, megkülönböztetve őket a 18-20 éves ephéboszoktól, akik már szervezett katonai kiképzést kaptak: gyakorlatként részt vettek már a határok védelmében vagy Athén kikötőjében teljesítettek rendőri feladatokat. Eskütétel után határőrszolgálatot teljesítettek, ezután váltak teljes jogú athéni polgárrá.

  37. Búcsú a háborúba induló ephébosz fiútól. Kr. e. 4. sz.

  38. Az athéni lányoktöbbségét csak a háztartási és gazdasági ismeretekre tanították meg. • Anyjuktól tanulták a varrást, a kötést, a fonást és a szövést. • Olvasni és írni általában csak szüleiktől vagy dajkájuktól tanultak meg valamelyest. • A politikai élet nyilvánossága zárt világ volt számukra. Legfőbb ékességük a hallgatás, s életük legfontosabb színtere a lakóház idegenek elől zárt női lakosztálya, a günakeionvolt.

  39. Lubrich Ágost, a budapesti egyetem egykori pedagógia­professzora a kövekezőket írta erről 1874-ben megjelent háromkötetes Neveléstörténetében: • „A nőnem nem csak nem részesíttetett olyan tiszteletben, mint a dór államokban, hanem, hasonlóan a gyermekhez, a férj gondnoksága alatt álla. Lakása a ház hátsó részében vala, elzárva, gyakran kuvasztól is őrizve, gyermekek és rabnők társa­ságában. Férfiak közt nem volt helye, sőt a férj által rendezett házi mulatságban sem... Idegen férfi tekintetével még ablakon keresztül sem illett találkoznia. Ha kiment, rabszolga kíséré.” (Garamszegi Lubrich Ágost: A nevelés története. I. kötet, Bp., 1874. 89. o.)

  40. Athénban nagy gondot fordítottak a gyermekek lelkületének, jellemének formálására, a nevelésre. • “...a tanítótól elvárják, hogy jóval több gondot fordítson a gyermek helyes magatartására, mint az elemi ismeretekre és a kitharajátékra. A tanítók meg is felelnek ennek a kívánságnak, és miután a gyermek megtanulta a betűvetést, s már annyira vitte, hogy az írott szöveget is annyira érti, mint azelőtt a beszédet, kezükbe adják a nagy költők költeményeit, hogy ezekkel is megismerkedjenek. Sőt e költeményeket könyv nélkül is megtanultatják velük, hiszen számos erkölcsi tanulságot meríthetnek belőlük, ezenkívül pedig a régmúlt idők kiváló fiainak viselt dolgaiból [...] is okulhatnak. Így olyan példák állnak a gyermek előtt, amelyek becsvágyát felkeltvén utánzásra serkentik, és arra buzdítják, hogy törekedjék hozzájuk hasonló lenni. A kitharajáték tanítói ugyancsak hasonló célokat akarnak elérni: a józan mérséklet erényét ápolják, és arra ügyelnek, hogy az ifjak ne térjenek rossz útra [...] Minden törekvésük arra irányul, hogy a ritmusokat és harmóniákat szilárdan bevéssék a gyermekek lelkébe, hogy ezáltal fegyelmezettebbek legyenek...” (Platón: Protagorasz. 31. o. )

  41. Amíg Spártában a dresszúra, a fizikai kényszer uralkodott, addig az athéniak bíztak abban, hogy sokkal mélyebben be lehet hatolni a gyermekek lelkébe az esztétikum segítségével. • Arisztotelész fogalmazta meg híres katarzisz-elméletében, hogy az esztétikum átélt elsajátításának hatására az ember képes felülemelkedni saját személyes világán, és megtisztulva, magasabb szintre emelkedve már egy nagyobb közösség, a polisz tagjaként szemléli önmagát. • Az esztétikum átélt elsajátítása segítheti hozzá az embert ahhoz, hogy magatartásában az erkölcsi jót megvalósítsa. • A szépnek és a jónak, az esztétikumnak és az etikumnak ez az egysége a görög kalokagathia elméletének sajátosan athéni megközelítése.

  42. Hellenisztikus nevelés (Kr. e. 336 – Kr. e. 30) • A hellénizmus kezdetét általában Nagy Sándor uralkodásától (Kr. e. 336-323) számítjuk, végét pedig az év jelenti, amikor Augustus meghódította a görög fennhatóság alatt álló Egyiptomot (Kr. e. 30.). • A hellenisztikus kor nevelése és oktatása is figyelemre méltó tartalmi gazdagodáson ment keresztül. Új „iskolatípusok” jelentek meg, s a régiekben átadott tudás tartalma is módosult.

  43. a) Az elemi oktatás színtere a minden városban működő didaszkaleionlett. • Általában 7–14 éves korú gyerekek jártak ide. • Részint magániskolák voltak, de már megjelentek a városok által fenntartott intézmények is. • Többnyire egyetlen szegényesen berendezett szobából állt, itt tanított az iskolamester: a grammatisztész, más szóval didaszkalosz. • Munkáját fizetségért végezte, ezért – a korabeli mentalitásnak megfelelően – igen kevésre becsülték. • A tanító javadalma a tanított gyerekek létszámától függött. • Bárki taníthatott külön képesítés nélkül, csak az olvasáshoz kellett értenie. • A napi tanítási idő – közbeiktatott szünetekkel – virradattól napnyugtáig tartott. • A gyerekek olvasni, írni és számolni tanultak a didaszkaleionban.

  44. b) A középfokú oktatás színtere a grammatikai iskola volt. • A grammatikosz(‘irodalomtanár’) vezetésével itt már megkezdődött a klasszikus írók és költõk – mindenekelőtt Homérosz – műveinek beható tanulmányozása. • Az alkalmazott módszerek igen alapos és sokoldalú tanulást tettek lehetővé. Az Iliász tanításakor például a grammatikosz előbb ismertette az elemzésre kiválasztott részlet cselekményét (ennek szemléltetésére képeket is alkalmazhatott), jellemezte az egyes szereplőket, s a tanulók csak ezután olvasták fel a szöveget. • A felolvasás közben kijavították a diákok által készített másolatok esetleges hibáit, majd szóról-szóra elmagyarázták és értelmezték a szöveget. Ez a módszer önmagában is segítette az emlékezetbe vésést, amit megköveteltek a tanulóktól. • Miután a gyerekek megértették a szöveget, tartalmát kivonatokba, kérdés-felelet formájú katekizmusokba tömörítették. • Házi feladataik között fogalmazások szerepeltek, amelyeket egy előre megadott témából kellett írniuk.

  45. A szónoki beszéd elsajátítására előkészítő ismeretek és gyakorlatok köre fokozatosan tovább bővült a grammatikai iskolában: az irodalmi művek elemzése mellett bekerült a tananyagba a nyelvtan (grammatika). • Később megjelentek a matematikával kapcsolatos és a természetre vonatkozó „reál” ismeretkörök is: az aritmetika, a geometria, az asztronómia, valamint a zeneelmélet. • Ez utóbbiak lesznek majd a „hét szabad tudomány” rendszerében a quadrivium elemei. • Így vált teljessé, humán és reál ismeretköröket egyaránt felölelve az a műveltségeszmény, amelyet a hellén emberek enkükliosz paideiá-nak, vagyis a minden szabad ember számára hozzáférhető általános nevelésnek-oktatásnak neveztek.

  46. A paideia görög kifejezés a ‘paideuszisz’ szinonimája. Eredete a paisz (‘gyermek’) szó. • Jelentéstartalma igen gazdag: a gyermekgondozást, képzést, oktatást, nevelést épp úgy jelölte, mint a műveltséget a kultúrát. • Hangzása hasonló, mint a paidia (‘játék’) kifejezésé – a görög bölcsek szívesen játszottak ezzel az egybecsengéssel.

  47. c) Továbbra is működtek a gümnaszionok, az eredetileg testnevelésre szolgáló pompás épületegyüttesek. • Szerepkörük gazdagodott: a test nevelése mellett a szellem gyarapodását is szolgálták már. • Hatósugara is bővült, funkciójuk átformálódott: egyre inkább egyfajta “kulturális centrummá” vált: mindenki betérhetett ide, akinek kedve volt előadásokat hallgatni vagy a könyvtárban olvasni.

  48. d) A felsőfokú képzés színterei azok a filozófiai iskolák is, melyek a híres bölcselők köré tömörülő fiatalokból szerveződtek. • Kiemelkedett ezek közül Platón iskolája, az „Akadémia”. • Hasonlóan tanított Arisztotelész az athéniak kedvelt „peripatosz”-án (‘sétáló hely, sétány’), a Lükabéttosz nevű dombon sétálgatás közben magyarázva, vitatkozva tanítványaival. • A domb nevéből származik a későbbi iskolatípus, a líceum neve, a peripatosz szóból pedig az Arisztotelészt követő peripatetikus filozófusok nyerték elnevezésüket.

  49. e) A felsőfokú képzés színterei közé taroztak még azorvosi iskolák, elsősorban Hippokratész műveit használták itt. • Végül igen népszerűek voltak a szónoki képzést nyújtó retorikai iskolák is, ahol a rétorok oktattak. • Az tanítást segítő kézikönyvek tartalmának elsajátítása után, a jövendő szónokok stílusát csiszolták, és módszeresen fejlesztették olyan képességeiket, amelyekre a jó rétornak szüksége volt (emlékezet, hangképzés, gesztusnyelv stb.).

  50. Görög filozófusok a nevelésrőla) A szofisták • A Kr. e. V. századi Athénban megnövekedett a neveléssel,oktatással szemben támasztott társadalmi igény. • Ennek kielégítésére vállalkoztak a szofisták (»bölcsek«), akik vándortanítóként városról-városra járva – jó pénzért – tették közkinccsé bölcsességüket. • Olyan műveltséget közvetítettek, amely a gyakorlati életben jól hasznosítható. • Műveltségképük már bizonyos természettudományos jellegű ismeretanyagot is tartalmazott. • Tanításuk tartalma a következőképpen rendszerezhető:

More Related