1 / 17

A JELÖLT ÉS A JELÖLŐ FOGALMA

A JELÖLT ÉS A JELÖLŐ FOGALMA. A jelölt és a jelölő szerepváltozásai A jelölt dominanciájától a jelölő dominanciája felé. I. Szemiotikai alapfogalmak. Peirce a jel és a jeltárgy (jelölt) viszonya szerint a jeleket három csoportba osztotta: IKON – a jel hasonlít a jeltárgyára

brita
Download Presentation

A JELÖLT ÉS A JELÖLŐ FOGALMA

An Image/Link below is provided (as is) to download presentation Download Policy: Content on the Website is provided to you AS IS for your information and personal use and may not be sold / licensed / shared on other websites without getting consent from its author. Content is provided to you AS IS for your information and personal use only. Download presentation by click this link. While downloading, if for some reason you are not able to download a presentation, the publisher may have deleted the file from their server. During download, if you can't get a presentation, the file might be deleted by the publisher.

E N D

Presentation Transcript


  1. A JELÖLT ÉS A JELÖLŐ FOGALMA A jelölt és a jelölő szerepváltozásai A jelölt dominanciájától a jelölő dominanciája felé

  2. I. Szemiotikai alapfogalmak • Peirce a jel és a jeltárgy (jelölt) viszonya szerint • a jelekethárom csoportbaosztotta: • IKON –a jel hasonlít a jeltárgyára • (pl. fénykép) IKON továbbá • egy szintetizátorral előállított • vonatfütty, valamint a szinte- • tikus illatosító- és ízesítőszerek. • Az ikonok értelmezését • többnyire nem kell tanulnunk.

  3. 2. INDEX Olyan jel, amely valamilyen formában utal a jeltárgyára, azzal időbeli, térbeli vagy logikailag megragadható kapcsolatban van. Index pl. a füst a tűz jeleként, a forga- lomirányító rendőri karjelzések, az iránymutató nyilak stb. Az indexek értelmezését általában tanulnunk kell, de néha ki is találhatók.

  4. 3. SZIMBÓLUM Olyan jel, amely sem hasonlósági, sem egyéb kapcsolatban nincs a jeltárgyával. A jel és a jeltárgy közötti kapcsolat alapvetően önkényes, egyezményes, konvencionális. A szimbólumok értelme- zését teljes egészében tanulnunk kell. Szimbólumok pl. a nemzeti zászlók, a KRESZ-táblák nagyobb része (pl. behajtani tilos), és alapvetően az emberi nyelv is szimbolikus jelek összessége.

  5. FONTOS!!! Egy-egy konkrét jel sosem tisztán ikon, index vagy szimbólum. Pl. egy fénykép alapvetően ikon, de a hasonlóság a jeltárgyával nem teljes: a jeltárgy méretére általában csak utal (ez indexikus vonás), miként a jeltárgy harmadik dimenziójára is. A három jeltípussal viszont teljes mérték- ben megragadható és leírható minden konkrét jel.

  6. II. AZ EMBERI NYELV MINT SZEMIOTIKAI RENDSZER Az emberi nyelv önkényes jelek rendszere: a nyelvi jelek hangalakja és jelentése között nincs sem hasonlóság, sem logikailag megragadható kapcsolat: tehát az emberi szimbolikus jelrendszer. Kivételt képeznek a hangutánzó és hangfestő szavak, amelyek (bár alapvetően szimbolikusak), ikonikus vonásokat is mutatnak: pl. ‘kukorékol’. A névmásokban a szimbolikus alaptulajdonság mellett indexikus vonások fedezhetők fel.

  7. III. jelölt -- jelölő • a jelölő és jelölt fogalmát a svájci Saussure alkotta meg a 20. század elején; e két fogalom minden nyelvvel kapcsolatos dolog, így az irodalom számára is alapvető fontosságúvá vált • a jelölő a szó hangképe, amelyhez a jelöltet, a fogalmat társítjuk • jelölő és jelölt szorosan összetartozik, egymás nélkül értelmüket veszítik

  8. „A nyelvet papírlaphoz is lehet hasonlítani: a gondolat az előlapja, a hang pedig a hátlapja; az előlapot nem lehet anélkül szétvágni, hogy ugyanakkor a hátlapot is szét ne vágnánk. Ugyanígy van a nyelvben is: sem a hangot nem lehet a gondolattól elválasztani, sem a gondolatot a hangtól; ezt az elválasztást csak absztrakció révén lehetne végrehajtani, amelynek az lenne az eredménye, hogy tiszta pszichológiát vagy tiszta fonológiát művelnénk.” (134. oldal)

  9. A jelölő és a jelölt kölcsönös függése jelölő: ‘macska’ (a nyelv szava, ennek hangképe) jelölt: konkretizáció nélküli fogalom

  10. IV. A jelölt és a jelölő szerepváltozásai Saussure a nyelvbeli jelölt—jelölő viszonyban egyenrangú egységet lát: jelölt és jelölő nemcsak kölcsönösen feltételezi egymást, hanem a nyelvhasználó tudatában egyenlő súllyal, egyenlő fontossággal jelennek meg. Ez annyit jelent, hogy egy szónak a hangalakja/írásképe és jelentése egyformán fontos. Elfogadható ez az állítás?

  11. A jelölt és a jelölő az elsődleges szóbeliségben A jelölt és a jelölő egységét az írás előtti korban a jelölt dominálja; maguk a szavak (jelölők) mintegy másodlagosak a tartalmukhoz (jelöltjükhöz) képest, mintegy beleolvadnak a jelöltbe, önálló létük nincs. (Ez abból a körülményből is fakad, hogy fizikai létük a megszületésük pillanatában megszűnik, elenyészik.) A jelölt dominanciáját mutatják az ún. tabuszavak is (finnugor ‘medve’).

  12. A jelölt és a jelölő jelölt dominálta egységétlogocentrizmusnak nevezzük. A nyugati világot mindmáig alapvetően ez a szemlélet jellemzi. Erre a gondolkodásra jellemzők az olyan ellentétpárok, mint tartalom—forma, lényeg—jelenség, valóság—látszat stb.

  13. A klasszikus próza az esetek többségében logocentrikus: a jelöltek jól elkülöníthetők a jelölőktől – a szövegek tartalmát megbízhatóan el lehet mesélni más jelölők alkalmazásával, azaz saját szavaimmal. A lírában már a korai időktől kezdve ennél jelentősebb szerep jutott a jelölőnek: egy klasszikus lírai verset sem tudok megbízhatóan elmesélni saját szavaimmal.

  14. A jelölt és a jelölő az írásbeliségben Az elenyésző hangzó szóval szemben az írásban a szó (jelölő) fizikai létet nyer, megmarad; mi több, egyedül a jelölő nyer igazolható létet – a jelölt csupán a befogadó tudatában létezik, objektív ellenőrizhetőség nélkül. Jelölt és jelölő egysége természetesen itt is megvan, ezt az egységet azonban a korábbiakkal szemben a jelölő dominálja. Az irodalomtudomány a 20. század hatvanas éveiben ismeri fel a jelölő egyre növekvő szerepét az irodalmi szövegekben (Jacques Derrida: Grammatológia, 1967.). Derrida a jelöltet „transzcendentálisnak” nevezi, lévén hogy bizonytalan, megfoghatatlan, sok esetben minden befogadó más jelöltet rendel ugyanahhoz a jelölőhöz.

  15. Míg a klasszikus irodalmi alkotófolyamatban az író mindig a jelölttől a jelölő felé, a tartalomtól a forma felé, a gondolattól a szöveg felé lépdel, addig a modern író esetében ez az út gyakorta fordított. (Barthes-tól idézi Chandler, Semiotics 52.) A lírai költészet esetében ez korábban sem volt ritkaság! (Pl. Balassi versei fölött feltünteti a követett formamintát: pl. ‘török nótára’.)

  16. A jelölő és a jelölt(ek) a metaforikus szóhasználatban rózsaszál(jelölő) virág(jelölt1)nő(jelölt2) A jelölt evidenciája csökken, mivel kettő van belőle, s ez indirekt módon felértékeli a jelölő szerepét.

  17. Egy metaforikus szóhasználatban gazdag szöveg olvasásakor sokkal inkább figyelünk a szavakra (a jelölőkre), a két vagy több jelöltet is mintegy a stabilan meglevő jelölőre „fűzzük fel”. A szépprózai szövegek 20. századi metaforizálódása irányította rá az irodalomtudomány figyelmét a jelölő szerepnövekedésére.

More Related