Reprezentációelméletek

1. Reprezentációelméletek 6. Nyelv, gondolkodás és beszéd Aspektusok

2. Nyelv és beszéd • A természetes nyelv auditív (hangzó) és vizuális (látható, írott) reprezentációja a beszéd, amely ily módon az emberi gondolatok és a bennük kifejeződő, artikulált világ (világkép) reprezentációja is. • A nyelv és a beszéd szervezi és összehangolja az emberi gondolkodást, a kapcsolatrendszert (társadalmat) és a tevékenységet. • A nyelv szóbeli és írásbeli változatai (megjelenései) az emberi közösségek (társadalmak) anyagi és szellemi kultúrájának legfőbb szervezői, kifejezői és őrzői. • A nyelv, a gondolkodás, a beszéd és az írott szöveg kölcsönhatásban állnak és folyamatos változásban vannak. • A beszéd és az írás teremti meg az emberi történelem és a tradíció, a hagyomány: a tudás, a viselkedés, a szabálykövetés (és ezek érzelmi vonatkozásainak) generációk közötti átadását.

3. A nyelv aspektusai: grammatikai • A grammatikai aspektus A korábbi előzmények után a 20. században önálló tudományággá vált nyelvészet (lingvisztika) kutatási körébe tartozik. Ebben megkülönböztetik az alábbi területeket: • Szintaktika, amely a nyelv szintaxisával, szerkezetével: a különböző szófajok kategorizálásával és mondatokká szerkesztési szabályaival foglalkozik. Deskriptív (leíró) és normatív (előíró) vonatkozása is van: feltárja az adott nyelv szerkezetét, mondatszerkesztési módjait (pl. hogy ragozó, agglutináló, mint a magyar, vagy pedig prepozíciókat használó, mint az angol). És elő is írja (normatíve) a nyelv helyes használatának, a szintaktikailag mondatok szerkesztésének szabályait. (pl. szórendi szabályokat, kategóriahibák kizárását.) Mi a probléma pl. ezzel a mondattal: „Ketten jöttek ki az erdőből, az egyik futva, a másik medve”?

4. A nyelv aspektusai:grammatikai (b) Szemantika: a szavak és mondatok értelmével, jelentésének kérdésével foglalkozik. Így a szintaktikai kategorizáció eredményeként előálló kifejezések (szófajok) értelmezésének és vonatkoztatásának (referenciájának) kérdésével. Pl. a névszókon belül a tulajdonnevek és a közös főnevek (fajtanevek) vagy névmások (indexikusok) esetében beszélhetünk az értelmük (meaning) két komponenséről: a jelentésről (sense)és a jelöletről (reference). Ez a korábban tárgyalt fogalmak intenziója és extenziója közötti különbséggel hozható párhuzamba. Pl. a „tigris” főnév jelentése a tigris fogalom intenziója, a jelölete pedig az extenzióba tartozó bármely egyes példány. A bennük szereplő kifejezések értelme alapján megkülönböztethetők: értelmes, értelmetlen (nonsense) és kétértelmű mondatok. Pl.: „A lámpa köbgyöke piros”, ill. „Kőmíves Kelemen azt mondta a fiának: gyere fiam vacsorázni, anyád már vár”. A szavaknak persze nem csak elsődleges, hanem másodlagos: metaforikus jelentésük és ún. konnotációjuk is van.

5. A nyelv aspektusai: grammatika Szemantikai (nem csak szintaktikai) különbségek vannak a mondatfajták között is: Megkülönböztetnek (számos nyelvben) pl.: • Kijelentő mondatokat: ezek kijelentéseket, állításokat fejeznek ki • Kérdő mondatokat: kérdéseket fejeznek ki • Felszólító mondatokat: utasításokat, normákat fejeznek ki. • Feltételes mondatokat: feltevéseket, kontrafaktuálisokat fejeznek ki Persze a helyzet nem ilyen egyszerű és jól elhatárolható! A nyelvhasználat egy további érdekes sajátosságára mutat rá az ún. beszédaktus-elmélet (Austin, Searle), amikor megkülönböztetik pl. a kijelentő mondatok két fajtáját/használati módját. Ezek: a konstatív és a performatív módok. Pl. „Üdvözlöm” kimondása állításnak tűnik, valójában performatív, megvalósítja az üdvözlést. (Megteremti saját igazságfeltételeit.) Vagy az a mondat, hogy „Ideadnád a tollad?” – valójában nem kérdést, hanem kérést fejez ki. (c) A nyelv fonetikai vonatkozásaival itt nem foglalkozunk.

6. A nyelv aspektusai: logikai 2. A logika: A mondatkategóriák előbbi felsorolásával és az általuk „kifejezett” tartalmak megkülönböztetésével már utaltunk a nyelv logikai aspektusára. A következőkben ennek rövid történeti és szisztematikus bemutatásával foglalkozunk. Történeti előzmények. Az antik görög demokráciákban (főként Athénban) merül fel az igény arra, hogy a népgyűlésben politikai vitákban döntésre jussanak az egyet nem értő felek, álláspontok között. Figyelem tárgya lesz a beszéd meggyőző voltának kérdése, az álláspont kifejtésének módja. Az, hogy ez több és más, mint (nyelvtanilag) helyes, szabályos nyelvhasználat a beszélő, a szónok részéről. A korai fázisban a politikai beszéd szépsége, esztétikai értéke kerül előtérbe. A beszéd retorikai aspektusa tűnik a meggyőzőerő legfőbb forrásának.

7. A nyelv aspektusai: logikai A későbbi (i.e. 5-4. sz.) fázisban (az eleai, a sztoikus, a szofista filozófusok munkái nyomán) arra belátásra jutnak (és ez már a Platón dialógusaiban jól látható), hogy nem elsősorban a mondatok helyes és stilárisan szép megformálása teszi meggyőzővé és főleg racionálisan elfogadhatóvá, sőt elfogadandóvá mondanivalót. Hanem: a beszédet alkotó állítások megfelelő, adott módon való összefűzése, szerkezetbe illesztése. A meggyőzőnek szánt beszéd logikai struktúrája. Ez az argumentáció, vagyis az érvelés. Az érvelés: kiinduló állítások (kijelentések), az ún. premisszák bizonyos adott szabályok: a logikai műveleti szabályok szerinti összekapcsolása és a következtetési szabályok szerinti sorrendbe állítása, ezután pedig az eredményként adódó következmény (konklúzió) levonása. Az érvelés egy következtetési folyamat, egy állításokból álló struktúra előállítása. Amelyben az állítások igazságértéke, nem pedig szépsége számít. A kommunikáció az igazságot, nem csupán a jól hangzót, meggyőzőt célozza. Nem manipuláció, agymosás, hanem az igazság beláttatása és elfogadtatása. Ez volt a racionalitás görög kritériuma is. A sztoikusok fedezték fel a logikai paradoxonokat (pl. a „hazug paradoxonát”). A szofisták pedig az ún. tévkövetkeztetésekkel (relációs állításokkal végrehajtott következtetéseket, pl. „a kutya az anyád” - Platon: Eutüdémosz) a klasszikus kijelentéslogika határait feszegették. Mind a paradoxonok, mind pedig a relációk logikai kezelésének problémája csak a 20. század elején került megoldásra.

8. A nyelv aspektusai: logikai A nyelvi szövegeket (beszédeket) alkotó kijelentések (állítások) összefüggésének, logikai szerkezetének leírása és az érvényes (deduktív) és érvénytelen következtetések, a racionálisan meggyőző, helyes és helytelen argumentáció kritériumait és normáit (előírásait) tehát már az ókori görög filozófusok (főleg a sztoikusok) kidolgozták. Ezt később a logika 19. században meginduló matematizálása, formalizálása (Venn, De Morgan) nyomán kijelentéskalkulusnak nevezzük. Ebben a kijelentéseket atomi egységeknek tekintik, belső szerkezetüket nem vizsgálják. Egy kijelentés kétféle ún. igazságértéket vehet fel: lehet igaz vagy hamis. De nem mindkettő. Ez az ellentmondásmentesség, ill. a harmadik lehetőség kizárásának törvénye. A logikai műveletek nyelvileg bizonyos kötőszavakkal fejezhetők ki, ilyen pl.: a nem, és, vagy , ha… akkor..., sem… sem… stb. Modern logikai szakkifejezésekkel: negáció, konjunkció, diszjunkció, kondicionális, vagy implikáció stb.

9. A nyelv aspektusai: logikai Érvényes következtetés pl. (skolasztikus elnevezéssel) az ún. modus ponens: Ha p, akkor q. És p. Tehát q. (p és q tetszőleges állítások) Nem érvényes (nem deduktív) következtetés pl.: Ha p, akkor q. És q. Tehát p. (p és q tetszőleges állítások) Ez utóbbi következtetést azonban gyakran alkalmazzuk. (Még a tudományokban is, ez induktív vagy retroduktív következtetés.) Arisztotelész azután (Organon címen ismert művében) tovább vitte a logikai vizsgálódást, és a kijelentések belső szerkezetét feltárva a korábbiakhoz képest új, ún. szillogisztikus következtetési módokat (24 félét) írt le és tett különbséget a deduktív és induktív következtetési típusok között. Az általa indított logikát a 19. századi formalizálás nyomán predikátumkalkulusnak nevezzük. Az arisztotelészi logikában egy kijelentés alapszerkezete: S est P , azaz: logikai alanynak van [=copula] valamilyen tulajdonsága = logikai állítmány. A logikai és grammatikai alany ill. állítmány nem (feltétlenül) esik egybe. Pl. „A tavaly Londonban épült színház [=S] szépen kivitelezett [=P].

10. A nyelv aspektusai: logikai A logikai alany-állítmány szerkezetűnek feltételezett elemi állítások összhangban vannak az indoeurópai nyelvek mondatainak grammatikai szerkezetével. (És Chomsky már említett generatív grammatikájának hipotézisével.) A magyar nyelvben a jelen idejű kijelentésekben a logikai alany és állítmány között nincs „copula”: „is”, „ist”, „est”(= „van”). A szillogisztikában különbséget lehetett tenni az univerzális („Minden S az P”), ill. a részleges, vagy exisztenciális („Van olyan S, ami P”, „Némely S az P”) állítások között. Az Arisztotelész-féle szillogisztikában (és egészen a 19.sz. végéig) a predikátumkalkulusban nem tudták viszont kezelni a relációkat (ezekről korábban már volt szó). A modern logikában a két vagy több dolog (létező) között fennálló viszonyokat: relációkat, amelyek tehát nem egy, hanem két vagy több dologról állíthatók, többváltozós predikátumoknak (logikai állítmányoknak) nevezzük.(Szimbólumokkal: P(a,b,c), ahol a. b és c egyedi dolgok, logikai szubjektumok.) Emellett az ún. elsőrendű predikátumkalkulus mellett a 20. században létrehozták a másod- és magasabb rendű predikátumkalkulusokat is.

11. A nyelv aspektusai: logikai A klasszikus kétértékű logika mellett a 20. századi formális vagy matematikai logika számos új ága jött létre, így pl.: • a többértékű logikák • a modális logikák • az intenzionális logika • az erotetikus logika (a kérdések logikája) • a deontikus logika (a normák, parancsok logikája). • kvantumlogika (a kvantumfizika sajátos elméleti igényeinek megfelelő logika) (Lásd Kneale: A logika fejlődése, Ruzsa-Máté: Bevezetés a modern logikába, Ruzsa I.: Klasszikus, modális és intentenzionális logika)

12. A nyelv aspektusai: pragmatikai A nyelv használata • A beszéd a kommunikáció eszköze és az emberi érintkezés, a társadalmi kohézió fenntartója (vagy éppen felbomlasztója). Lévi-Strauss szerint minden kultúra a javak háromféle fajtájának cseréjén alapul: a hírek, a materiális és szimbolikus javak és az asszonyok cseréjén. A hírek cseréje a törzsi mítoszok cseréjétől a pletykálkodáson, a hadüzeneteken keresztül a modern médiáig, az internetig és a tudományos közleményekig terjed. A korai magaskultúrákban megjelenik a beszéd írásbeli változata: ami egyrészt intézményesíti a beszéd, a hírek terjedését (pl. Hammurabi törvényoszlopa, egyiptomi reliefek, inka futárok kipu-val), másrészt kiterjeszti az emberi (közösségi) memória határait. Maradandó anyagokon rögzítve mintegy külső adathordozóként, külső memóriát képez a fontos hírek, a tudás tárolására.

13. A nyelv aspektusai: pragmatikai • Az írás különböző fajtáinak létrejötte, a piktogramoktól, képírástól az ideogram- (fogalom-) íráson (kínai karakterek) keresztül a szótagírásig (egyiptomi hieratikus, démotikus), majd az ún. analitikus, vagyis betűírásig (főniciai, héber, görög, latin, cirill abc) korrelál az absztrakt-analitikus, logikus gondolkodás kialakulásával és elterjedésével. A globalizáció előmozdítja és meg is követeli a mentalitás konformizálódását, globalizációját. (A 20. században Vigotszkij és Cole, írástudatlan tadzsik parasztok, ill. afrikai kpelle törzstagok körében azt találta, hogy egyszerű, köznapi deduktív következetések végrehajtása is nehézséget jelent.) • A beszéd, mint említettük, a társadalmi kohézió előmozdítója vagy felbomlasztója is lehet. Pozitív szerepet játszik az intézményes nyelv, irodalom és logikaoktatás, az „udvarias” beszéd, Negatív szerepet tölt be a verbális agresszió (durva szavak használata, a beszélő félbeszakítása, hanghordozás).

14. A nyelv aspektusai: pragmatikai • A nyelv használata az ön-azonosság, az én-tudat valamint a közösség számára megjelenő személyiség, az ön-reprezentáció egyik legfőbb módja. A magunk számára életünk történéseit belső beszéddel narratívákba rendezzük, ezek én-képünk alkotó elemei. Társadalmi, közösségbeli verbális (és írásbeli) megnyilvánulásaink fontos, meghatározó részei a rólunk kialakuló társadalmi, közösségi értékelésnek, reprezentációnak. A rólunk kialakuló narratíváknak.