1 / 13

Kritika és értékelés

Kritika és értékelés.

Download Presentation

Kritika és értékelés

An Image/Link below is provided (as is) to download presentation Download Policy: Content on the Website is provided to you AS IS for your information and personal use and may not be sold / licensed / shared on other websites without getting consent from its author. Content is provided to you AS IS for your information and personal use only. Download presentation by click this link. While downloading, if for some reason you are not able to download a presentation, the publisher may have deleted the file from their server. During download, if you can't get a presentation, the file might be deleted by the publisher.

E N D

Presentation Transcript


  1. Kritika és értékelés Kritika: elsősorban a műalkotás tartalmára koncentrál, figyelmen kívül hagyja az esztétikai megformálás kérdését, ezért nem képes különbséget tenni a nagy és a jelentéktelen műalkotások között; alkotóerő (kreativitás) misztérium marad számára; történeti/kulturális összehasonlító tanulmányok hiánya • Feladatok: koronként változó elnyomott ösztönök feltárása, amiket szimbolizálva jelenít meg a művészet • A művészet által keltett érzelmi skála feltárása (csodálat, szomorúság, stb.)← pozitív érzelmeket is elfojtunk? „A művészet, mint öröm, mint játék, mint a gyermekkorra való visszaemlékezés, mint a tudattalan tudatossá tétele, mint az ösztönök felszabadításának egy módja, mint az emberek szövetsége az ösztönök felszabadításáért folyó küzdelemben…” (Brown, 130) 2008. Április 25.

  2. Pszichoanalitikus művészetelmélet Freud utáni irányaiI. Ego-pszichológia (Kris, Lesser, Holland) a kreativitás megértésében: művészet forrása nem egy infantilis neurotikus vágy→kontrollált játék az infantilis tartalommal, megoszthatóvá tétel Öröm: az ego parancsa alatt az elsődleges folyamat játékba hozása okozza (énerő, a szülőktől független akarat kifejezése) • Hartmann, Beres: primitív én-magok: a későbbi pszichés fejlődés folyamán integrálódnak, lelki megterhelés alatt újra részekre szakadás én rendszerén belül különböző fejlődési fokok lehetnek: kreatív alrendszer, ami átveszi a rendszer egészének problémáit, hogy művészi, tudományos szinten dolgozza fel • Kris: „Psychoanalytic Explorations in Art” c. (1952): regresszió az én szolgálatában (vö. művész laza elfojtása) mint kreatív lehetőség: a művész a tudattalanjából önkontrollja elvesztése nélkül hív elő tartalmakat. De önkifejezés csak akkor esztétikai, ha mások számára is közölhető. Fókusz: ttalan vágyak átformálása az ego tudatelőttes működése által (semlegesített energia): 2-odlagos folyamat hatása az 1-dlegesre→esztétikai többértelműség (ego által) • Forma: én kísérlete, hogy fenntartsa és kiterjessze határait az id felé Pszichés energiák ego-kontroll alatti mozgása II kultúrába ágyazott nyelvjáték →művészet formai eszközei felé fordul

  3. → Lesser: fikciós forma 3féle működése: • Id-funkcióként gyönyört okoz • Superego-funkcióként bűntudatot és szorongást vezet le • Ego-funkcióként facilitálja a percepciót → normatív funkció: megerősíti az intézményi elnyomást • Befogadás: olvasói válaszok elemzése; szubjektivitás gátjai: kulturális szimbólumok, művészi intenció, mű strukturális koherenciája a művészet képessé teszi az ént, hogy helyreállítsa a kontrollt, amit az ösztönkövetelések fenyegetnek b./ szelf pszichológia: kreativitás, művészet egy koherens, stabil önmegéléshez segítség, identitás megerősítése/fenntartása • Holland: irodalmi művekkel kapcsolatos személyes élmények különbözőségére keresi a választ→befogadási folyamat-modellje: (tranzaktív elmélet: állandó feedback által korrigáljuk hipotéziseinket) Az irodalom mint megélhető emberi élmény, a személyes és kulturális jelentések formálódásának speciális közege E(xpectations): a befogadó életstílusának újrateremtése az értelmezésben (elvárásoknak való megfelelés, pozitív reakció a műre) D(efense): az olvasó a műben megtalálja a környezetéhez való személyes alkalmazkodás és védekezés módjait F(antasy): örömteli fantáziák projekciója T(ransformation): fantáziák átalakítása a műben felismert jelentésekké Az interpretáció mint a személyes identitástémát artikuláló szöveg, mások megértésének eszköze→esettanulmányok, melyekben egy külső megfigyelő azonosítja a változó válaszokban megjelenő azonos mintázatokat: az interpretáció interpretációja

  4. II. Tárgykapcsolat-elméletek Szelf és világ közt közvetítő pszichikus folyamatok a születéstől kezdve →preverbális időszak fontossága: én és a külvilág elválaszthatatlan: anyamell a csecsemő saját szükségleteiből újrateremtődő forrás, tőle nem független; átmeneti jelenségek a függetlenség megélésekor mint a művészi tevékenység alapjai →művészet a tárgyhoz való kapcsolódás kitüntetett eszköze • Szimbólum, fantázia, játék • Műstílus és tárgykapcsolati forma megfeleltetése • Implicit olvasó a szerző fejében, szerző homályos képzeteinek befolyása a kész műről Klein: csecsemő valóságát az anya testéhez (résztárgyak) kötődő örömszerző és fenyegető (szadista, destruktív) fantáziák strukturálják→ingadozás szeretet és gyűlölet közt (művészetben elutasítás-elfogadás, kielégülés-tagadás egyidejű jelenléte)→megalkot egy ideális tárgyat a projekció és introjekció révén II 2 pozíció: • veleszületett halálösztönnek a kezdetleges én-mechanizmusok elleni ostroma szorongáshoz, hasadáshoz vezet: agresszív impulzusokért anyamell üldözi, ettől fél: PARANOID-SKIZOID • Bűntudat, sajnálat az anya elleni agresszió miatt: DEPRESSZÍV →reparáció » ez a kreativitás alapja A pozíciók közötti állandó átjáráshoz köti a szimbólumteremtés képességét (Művészi alkotás a pozíciótól függően lehet harmonizáló – műalkotás mint tartó anyaméh a művész fragmentált projekciói számára; vagy lázadó) Esztétikai öröm az integritással felruházott tárgy alkotásában és észlelésében rejlik

  5. Szimbólum és utalás • „Pszichoanalitikai értelemben csak olyan dolgokat (képzeteket) tekinthetünk szimbólumoknak, melyek a tudatban logikailag megmagyarázhatatlan indulati túlsúllyal szerepelnek… indulati túlsúlyukat valamely más dologgal (képzettel) való tudattalan azonosulásból merítik… Nem minden hasonlat szimbólum tehát, hanem csak az, melynek egyik tagja el van fojtva a tudattalanba.” (Ferenczi, 167)→intellektuális fejlődés a differenciálás irányába • Szimbolika előfutára az identifikáció: gyerek késztetése, hogy minden tárgyban saját szervezetét és működését fedezze fel→szimbolikus azonosulás útján válnak a dolgok a libidináris öröm forrásává (művész médiuma az anya teste)→szimbolizáció a szublimáció és tehetség alapja A destruktív késztetések nyomán fellépő szorongás segíti elő az azonosulást, ami a külvilággal való kapcsolat alapja (szimbólumképzéshez, fantázia bőségéhez kell bizonyos mértékű szorongás!) + érzelemgazdag, agressziót toleráló környezet: én túlzott, éretlen védekezése a szadizmussal szemben gátló • Mérei szavaival az utalás nem egyéb, mint a részlet "visszajárása": "a még áttüzesedett, a valóságtól lüktetô élmény egy konkrét részletének kiválása és visszaugrása a tudatba, de úgy, hogy az eleven élmény teljes érzelmi feszültségét képviseli”. Az utalás ellentéte a szkematizálás, az élménynek a "formális" ismeretrendszerbe való beépítése, illetve az elfojtás, az élmény teljes kiiktatása a tudatból →Szimbolikus (elfojtott vágyakon alapul) és utalásos (tudatos, éles, világos) művészet

  6. A szimbolizációs funkció pszichopatológiája Dialektikus gondolkodás (potenciális tér paradok lelkiállapota: anya és csecsemő egyidejűleg egy és kettő); szimbólumalkotás (átmeneti tárgy a csecsemő és nem-csecsemő helyttesítője←hiány mentén keletkezett vágy); szubjektivitás átélésének képessége az átmeneti fázis terméke Ennek sérülési típusai: • „A hallucinációk valósága” (fantázia uralma, azonosság) • „Hipermaterializmus” (valóság uralma védekezés miatt) • Valóság és fantázia disszociációja (tagadás egy specifikus jelentéssorra) • Jelentéstulajdonítás nélküli percepció (Ogden) Ezek olyan recepciós pozíciók, melyekben valamilyen irányban eltolódik, és ezáltal láthatóvá válik a jelentéskonstrukció folyamata

  7. Az irodalmi élmény helye A befogadó és szöveg közt megformálódó szemantikai tér magyarázata tárgykapcsolatelméleti fogalmakkal • „A játék, a kreativitás, az átmeneti jelenségek, a pszichoterápia és a ‘kulturális’ élmény mind egy térben zajlik. Ez a hely, a potenciális tér, nem belül helyezkedik el {…}, de az egyénen kívül se, vagyis azt mondhatjuk, hogy nem része annak az elutasított világnak, a nem én világának, melyet az egyén – bármilyen nehézség és fájdalom árán is – mint igazán külsõt igyekszik megismerni, és amely a mágikus kontrollon kívül esik […]. A kulturális élmény az elõször a játékban megnyilvánuló kreatív létezéssel kezdõdik.” (1971/1999, 100) Művészeti alkotás befogadása során az én felnyitja határait: befogadó szubjektum és a tárgy (műalkotás) találkozása, összeolvadása az átmeneti térben → a tárggyal való összeillés nyomán a létezés globális élményét közvetítő egzisztenciális emlék tör elő (anyai gondoskodás mintázata és a csecsemő tapasztalatai mentén alakul) → az én tartalma a környezet által formálódik és transzformálódik: „egy irodalmi mű által tartva lenni” kísérteties öröme (Bollas, 1993) Művészet a felnőttnél a potenciális tér létrehozásának területe

  8. Az irodalmi mű mint átmeneti tárgy Átmeneti tárgy: a csecsemő-anya egység szimbóluma abban a fejlődési kontextusban, amikor az anya úton van tárgyként érzékelése felé (szelf-fejlődési állomás); a csecsemő számára kívül levő, valóságos dolog, amit felruház az anya projektált attribútumaival Mint metafora: a korai anya-gyermek egység élményének felkeltésére képes az irodalmi mű (?: melyik szintjén: poétikai megformáltság – ritmus, metrika, hangstruktúra; tartalom - primér egység érzetéhez visszatérni) „Az irodalom egyszerre közvetít szavakat és valami szavakon túlit: ritmust, metrikát, intenzitást; a hangok nyújtotta elementáris öröm hívja elõ a csecsemõ gügyögését és az anya harmonikus válaszát […] Az érzéki hangstruktúra jelenti az összekötõ fonalat a vers szimbolikus regiszteréhez, melyben a nyelv vitalitása és pontossága, minden egyes szó súlya – a ráismerés elementáris élményét hordozva – átvezeti a [befogadó] egyedi elméjét a létezés és egyetemesség világába. Ritmicitás és specifikusság […] minden humán interakció alapvetõ elve, ilyenformán a magját képezi a költészet egyetemes nyelvének és gyógyító hatásának is.” (Goldner, 110) Költő számára az irodalmi mű átmeneti tárgy, amelyen keresztül újrateremt egy korábbi egységet (de a kreativitás egyfajta kegyetlenséggel, bűntudat-érzés hiányával jár együtt), szelf-integráció irányába hat (befogadónál is): a tudattalan, implicit anya-gyermek kapcsolati minta a mű formáját adja (konstruktív vö Kris) Műalkotás és befogadó közti kétszemélyes pszichológia: kontinuum a nárcisztikus viszonytól (a mű mint én-kiterjesztés) egy érettebb tárgykapcsolatig; ez is egyfajta áttétel, melyben a szöveg által kiváltott tudattalan érzelmi reakciók egyfajta implicit kapcsolati mintázat ismétlései

  9. Az interpretáció mint átmeneti tárgy A potenciális térben születik meg az egyszerre külső és belső személyes interpretáció Átmeneti tárgy mint első szimbólum → szubjektum és a tárgy összeolvadását és elkülönültségét egyszerre szimbolizálja Ehhez kapcsolódik a teremtés öröme (személyes jelentések megalkotása felett érzett öröm a későbbiekben) Személyes értelmezés mint informatív eszköz a terapeuta számára Ennek hátterei: mű szekunder irodalma; befogadó élettörténete

  10. III. A jungi analitikus pszichológia ”Kétféle nyelv/gondolkodás: • - objektív, megállapító, értelmes, logikus, elemző (másodlagos folyamat): irányított figyelem, fárasztó, nyelvalapú (társadalmi, referenciális) • - nincs főképzet és irány: asszociatív: kép és érzés →értelmes következtetéshez vezet. Anyaga a múlt, empirikus konkrétumok → történelem előtti idők ismétlése. A metafora, a képzelet, a szimbólum (kísérlet valaminek a megjelölésére, amire még nincs kifejezés; lehetőség egy magasabb, adott koron túlmutató értelem megragadására), az utalás nyelve. Álmok, fantáziák, mítoszok, a belső világ kifejezése (elsődleges folyamat: valóságtól elfordul, szubjektív vágyak, nem alkalmazkodik) Művészetben univerzális szimbólumok keresése (libidó bizonyos privilegizált szimbólumokba kanalizálódik a nyelvtől függetlenül): • Mitológiai témák megjelenése (emberiség közös öröksége, kollektív tudattalan) • Archetipikus minták és a karakterkészlet összefüggései (archetípusok az élet fontos szakaszaiban bizarr, szelf és a világ közti határokat fenyegető fantáziákban jelentkeznek karakterként; mindig ismétlődik ott, ahol az alkotó fantázia szabadon mozog) • Individuációs folyamat azonosítása a karakterek fejlődésében • Szimbólumábrázolás felfejtése Módszer (vö. analitikus terápia): amplifikáció: képek kapcsolati jelentésén túl vallási, mitikus (inherens) jelentését adja hozzá a terapeuta a páciens asszociációihoz

  11. „a művészetnek csak az a része lehet a pszichológia tárgya, ami a művészi alkotás folyamata, az azonban nem, ami magát a művészetet teszi.” Az alkotás folyamatának elválasztása az alkotó személyétől: „a műalkotás nem emberi, hanem személyfölötti”→művész az archetípusok kifejezésének médiuma „Az alkotó folyamat… az archetípus nem tudatos megélése, kifejlesztése és kialakítása a kész műig. Az ősi kép megformálása bizonyos fokig fordítás a ma használt nyelvre. Így mindenki számára lehetővé válik az élet legmélyebb forrásainak fellelése, amelyek egyébként rejtve maradnának előtte. A művészet társadalmi jelentősége ez: szüntelenül a korszellem nevelésén munkálkodik, mert azokat a formákat idézi fel, amelyek a korszellemből leginkább hiányoznak… Ahogyan az egyénekben a tudatos beállítódás egyoldalúságát a nem tudatos reakciók az önszabályozás útján korrigálják, a népek és korok életében a művészet hajtja végre a szellemi önszabályozás folyamatát.” (gyógyítás társadalmi szinten) Schiller nyomán kétféle alkotás: 1. szerzői intenció tudatos: az anyag meghatározott, célzatos kezelése (szerző=alkotó folyamat); introvertált 2. Műalkotás készen árad az alkotóból, ráerőszakolja magát a szerzőre; extravertált (szubjektum alárendelése az objektum igényeinek: idegenszerű kép és forma, sejtelem- és álomszerű, szimbolikus, kortársi tudaton túllépő) Műalkotás mint élőlény, amely az ember lelkében gyökerezik; autonóm komplexus (tudat hierarchiája alól kivont leválasztott részlet önálló pszichikus élettel. Ez a művészetben felsőbb instancia, ént szolgálatába állítja. DE neuróziban is előfordul) Művész archetípusa Héphaisztosz: szimbolikus szenvedés a kreativitás lehetősége Olvasói választ a mű által aktivált archetípus határozza meg (Bodkin ezt emocionális tendenciákhoz köti): mitológiai helyzet bekövetkezését erős emocionalitás jelzi „Az archetípussal való minden kapcsolat… „megható”, azaz hat, mert a magunkénál erősebb hangot vált ki bennünk.”

  12. Tematika* 1. A pszichonalitikus művészetpszichológia alapjai és fő irányai, a pszichoanalitikus esztétika • Halász László (szerk.) Művészetpszichológia. Gondolat, Bp. 1983, Bevezetés. • Martin Schuster: Művészetlélektan. Panem, Bp. 2005. • Halász László: A freudi művészetpszichológia – Freud, az író. Gondolat, Bp 2002. I. rész., 7-88. • Hartmut Kraft: Bevezetés a pszichoanalitikus művészetpszichológia tanulmányozásába. In: Bókay Antal –Erős Ferenc (szerk.): Pszichológia és irodalomtudomány (PI). Filum, Bp. 1998. 13-30. • Walter Schönau: A pszichoanalitikus irodalomtudomány körvonalai. In: PI. 31-41. • Norman O. Brown: Művészet és Erósz. PI 119-131. • Ernst Hans Gombrich: Freud esztétikája. PI 142-152. • Norman Holland: Az irodalmi interpretáció és a pszichoanalízis három fázisa. PI. 331-342. 2. Álom és a fantáziaműködés Az álmok funkciói, elsődleges és másodlagos folyamatok, a reprezentáció eszközei az álomban • Sigmund Freud: Álomfejtés. Helikon, Bp. 1985. III. és VI. fejezet. • Sigmund Freud: A téboly és az álmok W. Jensen “Gradivá”-jában. In: Sigmund Freud: Művészeti írások (MI), Filum, Bp. 2001. 11-102. • Sigmund Freud: A költő és a fantáziaműködés. MI 103-114 és PI 59-64. • Sigmund Freud: Bevezetés a pszichoanalízisbe. Gondolat, Bp. 1986. 23. előadás. 293-307. • Halász László: A freudi művészetpszichológia – Freud, az író. Gondolat, Bp 2002., 26-42. • Jean Laplanche és Jean-Bertrand Pontalis: A fantázia és a szexualitás eredete, PI 220-243. 3. A klasszikus freudi pszichobiográfia: Leonardo, Dosztojevszkij • Sigmund Freud: Leonardo da Vinci egy gyermekkori emléke. In: MI 115-200. • Sigmund Freud: Dosztojevszkij és az apagyilkosság. In: MI 283-304. illetve PI 83-93.

  13. 4. A műbefogadó folyamat • Sigmund Freud: A költő és a fantáziaműködés. PI. 59-65. (A 3. témához is) • Halász László: A freudi művészetpszichológia – Freud, az író. 71-88. 5. A pszichoanalitikus művészetelmélet Freud utáni irányai • Peter Brooks: A pszichoanalitikus kritika eszméje. PI. 42-58. • Ferenczi Sándor: A szimbólumok ontogenézise. PI 167-169. • Carl G. Jung: A gondolkodás két fajtájáról . PI 170-189. • Carl G. Jung:Az analitikus pszichológa és a költői műalkotás közötti összefüggésről. PI 94-105. • Melanie Klein: A szimbólumképzés jelentősége az énfejlődésben. PI 190-200. • Papp Orsolya: A befogadási tér változásai József Attila Füst című versének értelmezése során. Thalassa, 2005/2−3, Thalassa Alapítvány, Budapest, 81-106. • Marie-Louise von Franz: Az analitikus pszichológia és az irodalomkritika. PI 153-159. • Elizabeth Wright: Psychoanalytic Criticism. A Reappraisal. 2nd Edition, Polity Press, 2006. *A kékkel jelölt a kötelező irodalom!

More Related