SZENNYVÍZTISZTÍTÁS

1. SZENNYVÍZTISZTÍTÁS 2011.

2. Természetközeli tisztítási eljárások • a szennyvíztisztítás tudománya nem túl régi (mindössze 80-90 évre tekint vissza) és lényegében tapasztalati alapokon nyugszik. • A feladat megoldásakor olyan rendszert kell egyensúlyban tartani, ahol a rendszerbe bejutó szennyvíz, illetve szennyező anyagok mennyisége és minősége percről-percre változik, a trendek és az átlagok az alapadatok. • A szennyvízből a darabos és szilárd anyagok eltávolítása az ún. mechanikai előkezelés során fizikai módszerekkel (rácsszűrés, ülepítés, felúsztatás) történik, az oldott szerves anyagok eltávolítására biokémiai folyamatok és együtt élő mikroorganizmusok kiegyensúlyozott, lebomlást eredményező élettevékenysége révén kerül sor. A vízben lévő szennyezőanyagok valójában táplálékul szolgálnak a baktériumok és gombák számára. • A tervezés során minden egyes esetben alapvetően szükséges annak mérlegelése is, hogy az egyes jellemző szennyező anyagok (például a szervesanyagok, a nitrogén, a foszfor), milyen mértékű eltávolítására van szükség az adott helyen, a választott befogadó védelme érdekében, mivel a tisztítás mértéke jelentősen befolyásolja a beruházási és üzemeltetési költségeket is. A kérdés megválaszolásához vizsgálni kell a helyi környezeti adottságokat, a környezeti elemek (felszíni- és felszín alatti vizek, talaj, levegő) érzékenységi fokozatát, a környezeti elemek terhelhetőségét, és mindezt a legfejlettebb tudományos ismeretek és szakmai tapasztalatok alapján szükséges tenni. HEFOP 3.3.1.

3. Természetközeli tisztítási eljárások • A hagyományos (ún. mesterséges) szennyvíztisztítási eljárások jellemző problémái: • a magas beruházási- és működtetési költség, a bonyolult technológia és üzemeltetés, • az egyes technológiáknak a szennyvíz mennyiségi- és minőségi ingadozására való sokszor túlzott érzékenysége. • A természet közeli szennyvíztisztítási eljárások (faültetvényes, épített vízinövényes stb.) gondosan kell üzemeltetni. • a szennyvízkezelés területén is egyre inkább bebizonyosodik: „műszakilag szinte minden megoldható, de nem mindegy, hogy mennyiért”. HEFOP 3.3.1.

4. Természetközeli tisztítási eljárások • hazánk jelentős részén adott a szennyvíz természetes közegben és természetes úton való tisztításának, a víz és a növényi tápanyagok természeti körfolyamatokba történő visszajuttatásának lehetősége, mely különösen fontos az ökológiai rendszerek egyensúlyának fenntartása, valamint a „fenntartható fejlődés” elvének megvalósulása szempontjából is. HEFOP 3.3.1.

5. A természetközeli szennyvíztisztító rendszerek fő típusai HEFOP 3.3.1.

6. A természetközeli szennyvíztisztítás fő alkalmazási területei HEFOP 3.3.1.

7. a természetes vizes élőhelyekhez megjelenésben és „működésben” is nagymértékben hasonlító, de mesterségesen kialakított rendszerek, ahol különböző növények, vízinövények, valamint több-kevesebb víz - a talaj - együttesen alkotnak természetközeli életteret, hasznosítva a talaj és a napfény fertőtlenítő, az utóbbi fotoszintézist is lehetővé tevő hatását. • A természetet utánozzák, különösen annak öntisztuló-, lebontó, illetve növényi tápanyag (N, P, K), CO2 és CH4 felhasználó- és raktározó képességét; • a talaj-víz-növény ökoszisztémában a természetben lejátszódó fizikai, kémiai és biológiai folyamatok játszák a főszerepet; • a szerves anyagok lebontását – a hagyományos mesterséges rendszerek biológiai fokozatához hasonlóan, de külön oxigén bevitel nélkül - mikroorganizmusok (baktériumok, gombák) végzik, táplálékként használva a szennyvíz szennyezőanyagait. • A lebontó szervezetek vagy a vízben elkeveredve, vagy szilárd felületen (talaj, kavics, homok, vízinövények szára, levele, gyökérzete) megtelepedve vannak jelen a rendszerben- bevonat; • a „mesterségesen kialakított ökológiai rendszerben”, a természetes módon történő szennyvíztisztításhoz, szennyezőanyag eltávolításhoz - többnyire nincs szükség elektromos energia- és vegyszer felhasználására; • kedvezően alkalmazhatók települési nyers szennyvíz teljes biológiai tisztítására, vagy biológiai (mesterséges, természetközeli) résztisztítást követő utótisztítására, és sok esetben végleges elhelyezésére is; • alacsony beruházási és üzemeltetési költség igény jelentkezik. HEFOP 3.3.1.

8. jogszabályi követelmények A vízszennyező anyagok kibocsátásaira vonatkozó határértékekről és alkalmazásuk egyes szabályairól szóló 28/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet 1. számú melléklete (technológiai határértékek) I. rész B) (2) pontja szerint: • a természetközeli szennyvíztisztító telepre csak elválasztott rendszerű (csapadékvíz mentes), nem vákuumtechnológiával megvalósított csatornán vezethető szennyvíz, • a gyökérmezős, növényágyas szennyvíztisztító telepre települési folyékony hulladék csak mechanikai előtisztítást követően, előtisztított ipari szennyvíz csak a hatóság jóváhagyása alapján vezethető, • tilos iszapot mesterséges növényágyra helyezni, • a tisztított szennyvíz folyamatos fertőtlenítésére, illetve ezt a funkciót betöltő állandó beépítésű műtárgyra és/vagy berendezésre nincs szükség, de a telepen gondoskodni kell időszakos fertőtlenítési lehetőségről, • A nádágyas elhelyezés során a nádágy szűrőrétegét folyamatosan ellenőrizni, valamint szükség szerint (általában 6-8 évenként) cserélni kell, és a kikerülő anyag elhelyezéséről – hatósági engedély alapján – gondoskodni kell. A szűrőréteg cseréjekor ellenőrizni kell az ágy szigetelésének minőségét – amennyiben a hatóság azt előírta – és az esetleges hibákat meg kell szüntetni. • természetközeli szennyvíztisztító a rendelet hatálybalépése után az 1-es jelű vízminőségvédelmi területi kategóriában nem telepíthető, a 2-es jelű vízminőségi kategóriában, valamint a külön jogszabály szerinti nitrátérzékeny területeken csak a szakhatóság egyedi engedélye alapján építhető, ha ezáltal vízvédelmi érdek nem sérül. HEFOP 3.3.1.

9. jogszabályi követelmények • A 28/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet 1. számú melléklete (technológiai határértékek) I. rész C) pontja szerint betartandó általános követelmények: • A kibocsátott tisztított szennyvíz mikrobiológiai minősége nem befolyásolhatja a befogadóba az ivóvízkivételre vagy fürdőzésre történő használathoz kötődő, külön jogszabályban meghatározott mikrobiológiai követelmények teljesülését. • A hatóság a kibocsátó kérelmére és kérelmének erre vonatkozó indoklása alapján határértéket %-os csökkentési hatásfokban is megállapíthat a beérkező szennyvíz minőségéhez viszonyítva, de csak abban az esetben, ha az alkalmazás feltételei (befolyó szennyvíz koncentráció mérése, az önellenőrzési, mérési rendszer részletezése stb.) egyértelműen meghatározhatók. • Természetközeli szennyvíztisztítás esetén a technológiai határértékek csak a V. 1. és XI. 15. közötti időszakban vonatkoznak a szennyvíztisztító telepről származó szennyvízre. A XI. 15. és V. 1. közötti időszakban, új létesítmények esetén, a hatóság a befogadó védelme érdekében előírhatja a keletkező szennyvizek tározóban történő gyűjtését, megtilthatja a befogadóba való vezetését. HEFOP 3.3.1.

10. jogszabályi követelmények Felszín alatti vizek és a talaj védelme A felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 25.) Kormány rendelet 7. § -a szerint: • Egy adott terület a felszín alatti víz állapotának érzékenysége szempontjából lehet fokozottan érzékeny, érzékeny és kevésbé érzékeny terület. • A felügyelőség egy adott területen egyedi érzékenységi besorolást is megállapíthat, a környezethasználó által – a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 2. mellékletében megadott szempontok szerint – végzett lokális vizsgálat alapján. • A 219/2004. (VII. 25.) Korm. rendelet 9. §. és 10. §-a szerint továbbá: A tevékenység • nem okozhatja az igénybevételi (Mi) határérték túllépését, • nem vezethet a felszín alatti víztest kémiai és fizikai állapotromlásához, beleértve a káros víz(nyomás)szint (a továbbiakban: vízszint) emelkedését, • végzése során szennyezőanyag, illetve lebomlása esetén ilyen anyagok keletkezéséhez vezető anyagok használata, illetve elhelyezése, csak műszaki védelemmel folytatható, HEFOP 3.3.1.

11. csak a felszín alatti víz, földtani közeg (B) szennyezettségi határértéknél kedvezőbb állapotának lehetőség szerinti megőrzésével végezhető. Tilos a 219/2004. (VII. 25.) Korm. rendelet 1. számú melléklete szerinti szennyezőanyagnak, illetve az ilyen anyagot tartalmazó, vagy lebomlásuk esetén ilyen anyag keletkezéséhez vezető anyagnak: • felszín alatti vízbe közvetlen bevezetése, • bevezetése minden olyan mesterséges tóba, amelyet földtani közeg kitermelésével és ezáltal a felszín alatti víz feltárásával hoztak létre, így különösen a bányatavakba, illetve jóléti tavakba, • a felszín alatti vizek állapota szempontjából fokozottan érzékeny területeken a felszín alatti vízbe történő közvetett bevezetése (beleértve az időszakos vízfolyásba történő bevezetési is). • a faültetvényes szennyvíz-tisztítás-elhelyezés esetén a mesterségesen kialakított bakhátas szűrőmező nem tekintendő földtani közegnek, mintegy 90 cm-es mélységig. Földtani közegnek a szűrőteret körülvevő természetes közeg számít, amely veszélyeztetésére vonatkozóan - a szűrőtér által védett - közvetett bevezetésről, illetve elhelyezésről van szó. A földtani közeg elszennyezése kiküszöbölésének ellenőrzéséhez monitoring kutak szükségesek, a szakhatóság egyedi előírásai szerint. • Időszakos vízfolyásba történő tisztított települési szennyvíz bevezetése esetén, a tevékenységre vonatkozó korlátok alól a felügyelőség felmentést adhat a külön jogszabályban (28/2004. (XII. 25.) KvVM. rendelet) az időszakos vízfolyásokra megállapított kategória határértékeinek megfelelően. HEFOP 3.3.1.

12. Előnyök: környezetbe illeszkedő létesítmények, kedvező lokális klímát biztosítanak és az aszályosodás mérséklődik a térségben a vizek helybentartása, stabil tisztítási eredmény, mivel kevésbé érzékenyek a szennyvíz mennyiségi, minőségi ingadozására, alacsony beruházási költség, a hagyományos/mesterséges szennyvíztisztításhoz viszonyítva 40-60%, alacsony üzemeltetési költség, a hagyományos/mesterséges szennyvíztisztításhoz viszonyítva 20-60%, egyszerű műszaki kialakítás, magas üzembiztonság, kevés gépi berendezés, kis mennyiségű energiafogyasztás, üzemeltetésük nem igényel magas szintű szaktudást (de gondosságot igen), nincs kémiai anyag felhasználás kis mennyiségű szennyvíziszap keletkezik fontos élettér létrehozása sokféle növény és állatfaj számára (rendszertől függően), a tisztításban résztvevő növények hasznosíthatók (pl.: a zöldnövény, faanyag, nád felhasználható takarmány, olajok és üzemanyag stb. előállítására), hatékonyak eutrofizációt okozó nitrogén és foszfor, a patogén baktériumok eltávolításában (rendszertől függően). Hátrányok: viszonylag nagy területigény, fokozottan érzékeny területeken és magas talajvízállásnál, illetve egyes talajtípusoknál csak bizonyos technológiák, vagy az egyes kombinált megoldások alkalmazhatók, ami költségnövekedést jelenthet, sok esetben eltérő szakértelmet igényel a hagyományos technológiákhoz viszonyítva, egyes rendszerek (pl. tavas, gyökérmezős) tisztítási hatásfoka évszaktól függő lehet, ezért a műszaki méretezés (a téli lassabb működést figyelembe véve) nagyobb területet eredményez, általános idegenkedés a kevésbé ismert megoldásoktól. A természetközeli szennyvíztisztítás HEFOP 3.3.1.

13. Épített vízinövényes szennyvíztisztító rendszerek jellemzői A természetet utánozzák, annak öntisztító és raktározó képessége, illetve tápanyag (pl.: nitrogén, foszfor, kálium), valamint egyéb anyagok (széndioxid, szén és metán) felhasználó képessége szerint. • Jellemző rájuk a vízi környezet, a vízi környezethez alkalmazkodott növényzet, valamint speciális közeg (pl. talaj, homok, kavics, kő), ami általában különbözik a rendszert körülvevő talajtól. • Szigetelt rendszerek, ezért semmiképp nem szennyezik a környezetet. • A szennyvíz mennyiségi és minőségi ingadozásait jobban elviselik, mint a hagyományos szennyvíztisztító telepek (különösen a lebegőhínáros rendszerek). • Ide tartoznak tágabb értelemben a mesterséges mocsarak, lápok, de a mesterséges tavak és tározók parti sávjai is, amelyek a szűrőhatásuk révén fontos szerepet játszanak a vizek jó állapotának megőrzésében. • Hatékonyan felhasználhatóak a szennyvizek tisztítására. • Egyes változatok igen hatékonyak a növényi tápanyagok (N, P) eltávolításában is. • Ezek a rendszerek általában szippantott szennyvíz kezelésére nem alkalmasak, vagy csak igen hatékony előkezelés után. HEFOP 3.3.1.

14. Épített vízinövényes rendszer (gyökérmezős) HEFOP 3.3.1.

15. HEFOP 3.3.1.

16. HEFOP 3.3.1.

17. vízinövényes rendszer • Adott vízinövényes rendszer pontos elnevezése a domináló növények fajától, mennyiségétől, valamint a vízmennyiségtől és annak elhelyezkedésétől függ. Az "épített vízinövényes rendszer" elnevezés tehát magába foglalja mindazokat a mesterségesen kialakított helyeket, ahol különböző vízinövények és több-kevesebb víz a talaj (vagy egyéb közeg) felett és/vagy alatt együttesen alkotnak egy olyan életteret, ami része lesz a természetnek, állatok lakóhelyévé válik, és mindenekelőtt igen hatékonyan felhasználható a szennyvizek tisztítására. A természetes vizes élőhelyekhez hasonlóan a mesterséges rendszerek is hatékonyak a szennyezőanyagok lebontásában, eltávolításában, viszont - mivel tervezhetők - kiküszöbölhetők a természetes rendszereknél jelentkező hátrányok, és a hatékonyság tovább növelhető. Számos, több éve üzemelő épített vízinövényes rendszer bebizonyította már hatékonyságát a szervesanyag, az eutrofizációt okozó nitrogén és foszfor, a patogén baktériumok, a nehézfémek eltáv. • A költség- és energiaigény nagy része a rendszerbe beérkező víz minőségétől (vagyis az előkezeléstől), a helyszínre történő szivattyúzástól (ha szükséges) és a víz szétosztásától, be- és elvezetésétől, az elvégzendő földmunkáktól és a telek árától függ. HEFOP 3.3.1.

18. Előnyök: általában olcsóbb kivitelezés, mint a hagyományos szennyvíztisztító telepek esetében, általában nem igényel vegyszert és nincs szükség gépi berendezésekre, a szennyvíz mennyiségi és minőségi változásait jobban el tudja viselni, különösen a lebegőhínáros rendszer, sokkal kisebb a felszíni és felszín alatti vizekre gyakorolt negatív hatása, mint a hagyományos rendszerekének, a vízinövények újrahasznosíthatók; állatok takarmányozására, etanol, polietilén olajok és zemanyag előállítására, stb., hatékonyak lehetnek a szervesanyagok, a nitrogén, a foszfor, a patogén baktériumok, a nehézfémek, eltávolításában. Hátrányok: a hagyományos szennyvíztisztító telep helyigényéhez képest, annak 4 – 10-szerese is lehet a szükséges terület nagysága, a rendszer minél hatékonyabb üzemeltetése érdekében célszerű rendszeresen aratni a növényeket, ami bizonyos esetekben (pl.: békalencse) nehézségeket okozhat, hatásfokuk erősen évszaktól függő lehet. vízinövényes rendszer HEFOP 3.3.1.

19. A vízinövényes ökoszisztéma • Növényi tápanyagokmegoszlása és sorsa a következő: • növényben: • a koncentráció mértéke függ a terheléstől, valamint • a növényi résztől (gyökér, szár, levél), • pl. nád esetében a csúcslevelek, a járulékos gyökér • és a levéllemez jóval több nitrogént tartalmaznak, • mint a többi szerv. • A növényi szövetnek átlagosan 2 %-a nitrogén • és 0,4 %-a foszfor, de ez függ a növény fajtájától és az egészségi állapotától. • A koncentráció mértéke függ az évszaktól, mivel egyrészt a növekedés is évszaktól függ, • másrészt télen kioldódnak a tápanyagok, kivéve ha tökéletes az ásványosodás. • A koncentráció mértéke függ az aratástól; az aratás gyakoriságától és intenzitásától. Ha nincs aratás, a növényi szövetekből visszaoldódnak a növényi tápanyagok, és megnő a belső terhelés. • növényi hulladékban: nincs hosszú távú tárolás, kivéve a tőzeglápokat. • talajban: • a foszfát ioncserés adszorpcióval kötődik meg tőzegláp esetén, • a foszfát kémiai adszorpcióval kötődik meg, ha P < 1 mg/l és fizikai adszorpcióval, ha P > 1 mg/l, az érintkező víz pH-jának, redox-potenciáljának, Ca-, Al- és Fe-koncentrációjának függvényében, • a foszfor csapadékképződés formájában is tározódik aerob körülmények között, a talaj pH-jának, valamint az Al-, Fe- és Ca-ionok elérhetőségének függvényében, • az ammóniumot (NH4) a tőzeg- és agyagtalajok kation-cserével adszorbeálják. • vízben: • az ammónia egy része légtérbe történő elillanással távozik, nitrifikációval és denitrifkációval az összes nitrogénnek az 50 – 60 %-a távozik HEFOP 3.3.1.

20. HEFOP 3.3.1.

21. A növények nitrogén felvétele (K.R. Reddy és T.A. DeBusk nyomán, 1987) A hazánkban leginkább elterjedt nádas rendszerek N és P eltávolítás szempontjából nem a leghatékonyabbak, ahogy ez a táblázatból és a diagramon is látszik. Helyettük sokkal inkább javasolt gyékény alkalmazása. HEFOP 3.3.1.

22. A növények foszfor felvétele (K.R. Reddy és T.A. DeBusk nyomán, 1987) HEFOP 3.3.1.

23. Az épített vízinövényes rendszerek eltávolítási mechanizmusai (P.F. Cooper nyomán, 1997) HEFOP 3.3.1.

24. Az épített vízinövényes rendszerek csoportosítása Az épített rendszerek típusai a növény élettere szerint csoportosíthatóak: mocsári növényes, lebegőhínáros, hínáros. A lebegőhínáros és a hínáros rendszerek esetében nincs további csoportosításnak értelme. A mocsári növényes rendszerek esetében további két szempont szerint lehet folytatni a csoportosítást, a víztest elhelyezkedése és a víz áramlási iránya szerint. Mocsári növényes rendszerek a víztest elhelyezkedése szerint: felszín feletti átfolyású, felszín alatti átfolyású, a kettő kombinációja. Mocsári növényes rendszerek a víz áramlási iránya szerint: vízszintes áramlás, függőleges áramlás, mindkettő irányba történő áramlás. HEFOP 3.3.1.

25. Kíépítési megoldások vízszintes átfolyású gyökérmezős rendszer Felszíni átfolyású rendszer Függőleges átfolyású gyökérmezős rendszer HEFOP 3.3.1.

26. Mocsári növények tervezési paraméterei A mocsári növényes rendszerek főbb tervezési paraméterei felület igény függőleges átfolyású rendszer esetén 1,0 m mélység mellett 3-5 m2/LE, vízszintes átfolyású rendszer esetén 0,6 m mélység mellett 5 m2/LE, hidraulikai terhelés függőleges átfolyás mellett 50 – 60 mm/d (szakaszos víz rávezetéssel), vízszintes átfolyás mellett 40 mm/d, felületi BOI-terhelés 10 – 20 g/m2/d, mélység 1,0 – 1,2 m , szigetelés igény minden esetben, ha a talaj vízáteresztő képessége nagyobb, mint 10-8-10-3 között: az agyagásvány tartalom ne haladja meg az egész szűrőközeg 5%-át, településtől való védőtávolság igény 150 – 300 m, a perforált elosztó vezetékek egymástól való távolsága 2 – 3 m lehet, a szakaszos adagolást megfelelő adagoló szerkezettel (adagoló szifon, vagy billenővályús adagoló, vagy adagoló szivattyú) kell biztosítani, a víz elvezetést 4 – 6 m-re elhelyezett drén vezetékek biztosítják. HEFOP 3.3.1.

27. A szennyvíziszap kezelése • A szennyvíz tisztítása során másodlagos anyagként szennyvíziszap (szilárdfázis) keletkezik. Ennek az anyagnak a kezelése a folyadékfázis technológiai rendszerével való kölcsönhatások miatt attól el nem választható és azzal szerves egységet képez. • az iszapot általában valamilyen jellegű hasznosításra, illetőleg elhelyezésre (lerakásra) közvetlenül teszik alkalmassá. • A szennyvíziszap továbbkezelése számos esetben hasonlít vagy éppen megegyezik a szilárd hulladékkezelési technológiák területén is alkalmazott megoldásokkal. HEFOP 3.3.1.

28. Iszapvíz • szabad vagy könnyen eltávolítható pórusvíz (70%) • kapilláris víz (20%) • pehelyrészecskék nedv. tart. (2%) • sejtben kémiailag kötött víz (8%) HEFOP 3.3.1.

29. A szennyvíziszap kezelésre hangsúlyozottabban érvényes az a megállapítás, miszerint a kezelési technológia mélysége – elsődlegesen – a folyamat legkritikusabb részétől, azaz az elhelyezést illetőle hasznosítás módjától, ezen túlmenően az érkező szennyvíz összetételétől függ. • Célja az anyag nedvesség tartalmának csökkentése, bűz, szagártalom, fertőzőképesség nivellálása, illetőleg megszüntetése. • A települési szennyvíztisztító folyamatokból származó iszap egyébként nem tekintendő veszélyes hulladéknak, hanem éppen a benne megtalálható alkotó elemek miatt, korlátozott feltételek mellett – hasznosítható melléktermék, mely alkalmas primer anyagok, illetve megfelelő beavatkozással energiahordozók kiváltására vagy pótlására (tápanyagok, különböző tüzelőanyagok, villamos energia stb.). • A szennyvíziszap minősége jellemző az adott településre, leginkább a tisztítási technológiára, s így településenként változhat. Ezek a tényezők befolyásolják a későbbi felhasználási módot. Tudni kell, hogy a tisztítási technológiák hatásfokának javítása, illetőleg a fokozatok számának emelkedése általában az iszap mennyiségének növekedéséhez is vezet (pl. foszfor-eltávolí-tás Ca(OH)2-dal vagy Al2(SO4)3-tal, de ugyanígy növekszik a biológiai foszfor-eltávo-lítás esetében is. • A szennyvíziszap általános összetételét két nagy csoportba soroljuk: a hasznosítható (I) anyagokra és a korlátozást előidéző (II) összetevőkre. Ez utóbbiak igen gyakran – főleg iparosodott településeken – túlsúlyba kerülnek, s gátolják az iszaphasznosítási lehetőségeket, illetőleg költséges beavatkozást „többlet” technológiai elem beépítését teszik szükségessé. HEFOP 3.3.1.

30. ELLENÖRZŐ KÉRDÉSEI • Ismertesse a természetes tisztítási technológiákat • Ismertesse az épített vízinövényes rendszereket • Ismertesse a mocsári növények tervezési paramétereit az épített vízinövényes rendszerek közül HEFOP 3.3.1.

31. Felhasznált irodalom • Öllős G. Szennyvíztisztítás, Aqua Kiadó • Marczisák V.,Turay O.,Márk E.,Szél S. Zóka B., (2006)Természetközeli szennyvíztisztítási eljárások. KvVM. • Paulenka G., Útmútató az extenzív szennyvízkezelési eljárásokhoz. A 1991 Május 21-i, a települési szennyvízkezelésről szóló 91/271/EGK Irányelv végrehajtása • Metcalf & Eddy: Wastewater Engineering – Tisztítás, Elhelyezés, Hasznosítás – Harmadik kiadás, McGraw-Hill International Editions, Civil Engineering Series, 1991. • Marczisák Viktória: Épített vízinövényes rendszerek, Budapest, 2002. • Egyéb források: • Bognár,I., Mucsy Gy. (2003): A szennyvízminőség vizsgálata a fertőendrédi szennyvíztelep fejlesztési igényei kapcsán, HÍRCSATORNA, július-augusztus, pp.11-18. • Bongards, M. (2000): Kommunális szennyvíztisztító telepek energiafogyasztása a biológiai lépcső oxigéntartalmának függvényében, HÍRCSATORNA, júliusaugusztus, pp. 15-20. • Dulovics, D. (1999): Új technológiai lehetőségek a hazai szennyvíztisztításban, HÍRCSATORNA, május-június, pp.7-10. • Tamás J. Szennyvíztisztítás és szennyvíziszap elhelyezés. Debreceni Egyetem • Vermes L.,: Az államilag támogatott természetes szennyvíztisztítási eljárások, Budakeszi, 2003. • Vermes L.,: A szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági hasznosításának alapkérdései, Budapest, 1992. HEFOP 3.3.1.