III. ORVOSTUDOMÁNY

1. III. ORVOSTUDOMÁNY III. 5. Orvosi tesztek és diagnosztikai módszerek Az orvosi képalkotó technikák Az olyan berendezések, mint a röntgengép és az MRI-készülék (mágneses rezonancián alapuló képalkotó berendezés) ma már hozzáférhetőek, és a mindennapos orvosi diagnosztika és terápiás gyógykezelés részét képezik. A német Wilhelm Konrad Röntgen 1895-ben fedezte fel a róla elnevezett röntgensugarat, aminek segítségével átvilágította felesége kezét. A képen a csontok is jól látszódtak. 1900-ra minden nagy kórház rendelkezett röntgengéppel. A mágneses magrezonancia (NMR=Nuclear Magnetic Resonance) technológiát az 1970-es évek végéig csak vegyületek kémiai szerkezetének feltérképezésére használták, majd 1985-ben megjelent az MRI-készülék, mely az NMR technológiát képalkotással egészítette ki. A röntgenfelvételek, a CT (3 dimenziós röntgen képalkotó módszer), az MRI, az ultrahangos képalkotás minőségét folyamatosan fejlesztik, javítják hatékonyabb kémiai kontrasztanyagok és speciális filmemulziók kifejlesztésével. Röntgen feleségének átvilágított keze Az izotópok orvosi alkalmazása Az orvosi képalkotó módszerek széles körben való elterjedése jelentősen hozzájárult az izotópok orvosi alkalmazásához, hiszen segítségükkel feltérképezhető a belső szervek működése. A magyar Hevesy Györgyöt a radioaktív izotóp nyomjelzéses technika kidolgozásáért tiszteli a világ. Munkásságának elismeréseként 1943-ban Nobel-díjat kapott. A sugárzó izotóp egyértelműen jelzi azt az utat, amelyet a vizsgált atom a szervezetben végigjár, illetve megmutatja, hogy milyen vegyületekbe kerül át a biokémiai reakciók során. Hevesy 1935-ben radioaktív foszforral (foszfor 32-es izotóp) például a foszforanyagcserét tanulmányozta. A módszer alkalmazásával a kutatók, orvosok olyan vizsgálati lehetőséghez jutottak, amilyenről korábban nem is álmodhattak. A radioaktív izotópok orvosi alkalmazása igen széleskörű: a daganatos betegségek diagnózisától kezdve a májbetegségek kimutatásán át a szívfunkciók stressz-alapú tesztjéig terjed. A kémiai vizsgálatok fejlődése A megfelelő kezelés megválasztásához a kivizsgálás során az orvos számos laboratóriumi vizsgálatot vesz igénybe. Vérből, vizeletből, székletből, nyálból, verejtékből, legújabban pedig a kilélegzett levegőből kémiai módszerekkel határozzák meg az egyes betegségekre jellemző értékeket, gyógyszermaradványokat. Mind a laboratóriumi vizsgálatok során alkalmazott, számítógépes adatfeldolgozó szoftverekkel ellátott analitikai berendezések, mind pedig a házilag alkalmazható tesztek kémiai reakciókon alapulnak. A XIX. században a diagnózis felállítása csupán a megfigyelhető klinikai tüneteken alapult: ha egy páciens pozitívan reagált egy adott betegség kezelésére szolgáló eljárásra, akkor a beteg nagy valószínűséggel az adott betegségben szenvedett. A diagnosztikai vizsgálatok 1882-ben Paul Ehrlich megfigyelésével kezdődtek: megállapította, hogy a tífuszos láz csak akkor diagnosztizálható, ha kimutatható a tífuszbaktériumok jelenléte. Korábban ezt a betegséget a bőr elszíneződésével azonosították. Az önvizsgáló módszerek fejlődése A leegyszerűsített működésű, otthon elvégezhető tesztek igencsak megkönnyítették a gyógyászatban a páciensek ellenőrzését, pl. a cukorbetegeknél korábban laboratóriumi vizsgálatot kellett elvégezni ahhoz, hogy megvizsgálják a cukor jelenlétét a vizeletben. 1941-ben az amerikai Miles Laboratories munkatársai fejlesztették ki az első, otthon használatos, a cukor vizeletből történő kimutatására szolgáló készüléket. 1956-ban megjelentek az első „merít és olvas” típusú vizeletet ellenőrző készülékek. Az 1960-as években dolgozták ki az első elemmel működő, hordozható vércukormérő készüléket, melynek segítségével jelentősen javult a cukorbetegek életminősége. A ’70-es, ’80-as években számos, otthon használatos ellenőrző tesztet fejlesztettek ki, pl. a peteérés és a terhesség, vagy a tápcsatornából eredő rejtett vérzés székletből történő kimutatására.