A magyar igemódok és igeidők története

1. A magyar igemódok és igeidők története

2. Az alapnyelvi igejelek • Módjelek: • *-ne (optativus, esetleg potentialis) • *-k (jelenidő-jel, amely a felszólítást is jelölhette) • Időjelek (eredetileg igenévképzők): • *-k (jelenidő-jel) • *-j (múltidő-jel) • *-s’ (múltidő-jel)

3. A feltételes mód jele a magyarban • Az alapnyelvi eredetű *-nV feltételesmód-jel az ősmagyarban kiegészült az *-i múltidő-jellel. A bizonytalanság jelentésárnyalatát a múltidejűséggel fejezték ki. • A *-nai/-nei aztán monftongizálódott: -ná/-né. • A korszakban zajló rövidülési tendencia (-ná/-né > -na/-ne), valamint az általános és a határozott ragozás folyamatban lévő szétválása azt eredményezi, hogy a rövid alakok az általános, a hosszúak pedig a határozott ragozásbeli feltételesség kifejezésére foglalódnak le.

4. A felszólító mód jele a magyarban • Az alapnyelvi *-k spirantizálódott: *-γ. • Így azonban homonímia alakult ki, mivel a *-γmás funkcióban is használatos volt: *kéreγe (‘kérjen’, ‘kérő’). • A felszólító módú alak ezért kiegészül egy képzői eredetű raggal: *kéreγen. • A kétnyíltszótagos tendencia, majd palatalizáció után: kérjen. • Innen terjedt analógiásan a paradigma többi tagjára.

5. Az elbeszélő múlt • Az alapnyelvi *-j (*-i) a tővéghangzóval diftongust alkotott, majd monftongizálódott: -á/-é. • A korszakban zajló rövidülési tendencia (-á/-é > -a/-e), valamint az általános és a határozott ragozás folyamatban lévő szétválása azt eredményezi, hogy a rövid alakok az általános, a hosszúak pedig a határozott ragozás elbeszélő múlt idejének a kifejezésére foglalódnak le.

6. A -t jeles múlt • A -t jeles múlt a magyar nyelv önálló életében, a befejezett melléknévi igenév képzőjéből alakult. • A hús sült. (névszói állítmány) > A hús sült. (igei állítmány)

7. Az összetett múlt idők • A -t + vala a régmúlt jelölésére alakulhatott ki. • A jelen idő (Ø) + vala pedig a befejezetlen múlt kifejezésére. • Később (az ómagyarban) a vala mellett a volt is megjelenik mindkét esetben: • látott vala/látott volt • lát vala/lát volt.

8. A jövő idő jelölése • Az ősmagyar végén jelenhetett meg az -amod/-emed képzőbokorból alakult jövőidő-jel. • A kétnyíltszótagos tendencia miatt -md alakúvá vált. • Az ómagyarban -md > -nd változás zajlott le (képzés helye szerinti részleges hasonulás), majd a véghangzó a jelhez vonódott.

9. A feltételes múlt idő • Az ősmagyar folyamán jelenhetett meg a -t vala múlt idő mintájára.