A magyar névutózás kibontakozása; névutóink állományának, típusainak gazdagodása

1. A magyar névutózás kibontakozása; névutóink állományának, típusainak gazdagodása

2. Eredetük • szükségessé vált a határozói viszonyok árnyaltabb kifejezése, újabb nyelvi eszközökkel • erre analitikus (szintagma)és szintetikusszerkesztésmód (toldalékos szóalak) is lehetőséget adott • a pontosabb helyviszonyokat szintaktikai határozós szerkezetekkel fejezték ki, egy olyan szintagmalánccal, amelyben az állítmány helyhatározói bővítményét rövid, lexikális jelentésében helyviszonyt jelölő primer határozóragos főnév fejezte ki(pl.: ház belen = ’a ház belsejében’) • ez a főnév grammatikai viszonyban állt egy másik főnévvel is melyhez viszonyítva jelölte a helyviszonyt, általában birtokos jelzős szerkezetet alkottak, ebből a szerkezetből az ősmagyar kor elején kivált a névutók csoportja • különösen az ugor nyelvekre jellemző a névutózás, az alapnyelvek felbomlásának idején indult meg keletkezésük • a határozói viszonyok névutókkal való kifejezése, szófaji és grammatikai rendszeremár az ősmagyar korban szilárd lehetett

3. Kialakulásuk • az ősmagyar kor keletkezésüknek legfontosabb szakasza • egységes lexémák, morfológiai szerkezetük elhomályosult, azonban felismerhetők rajtuk az ősi primer határozóragok (ragszilárdulással keletkezett elemek) • eredetileg térviszonyt kifejező lexémák határozóragos alakjai voltak, a legkorábbi rétegbe tartozó elemek tő és primer határozórag kapcsolatából állnak • a tövek vagy olyan névszók amelyek besorolhatók bizonyos szemantikai kategóriákba, vagy névmások;a toldalékok primer határozóragok • az ősmagyar kor végére megjelenik a névutó szófaj, önálló névutói rendszer

4. Az ősmagyar névutók keletkezési módjai

5. A névszói alapszavúak 1. • Többirányú névutók: • itt is érvényesül az irányhármasság, egyik ősi típusukat azok a többirányú névutócsaládok alkotják, amelyek az egykori határozói irányhármasságot alaki összetartozásukkal tükrözik • kialakulásukban az ablatívuszi -l, a lokatívuszi -t és -n és a latívuszi -á/-é vett részt • Típusaika tövek szempontjából: • a 3 irányt azonos tőből keletkezett -l, -t vagy-n, -á/-é-vel ellátott 3 alak fejezi ki, térviszonyt kifejező főnévből és primer ragból épülnek fel, a tér 3 irányára mutatnak, legkorábbi névutóink speciális helyviszony kifejezésére vonatkoztak(mellől, mellett, mellé) • a 3 irányt különböző tövekből keletkezett, de funkcionálisan összetartozó alakok is kifejezhették, ezek az alakulatok bizonyára a legkorábbi névutóink közé tartoztak, ősmagyar korban alaki előzményük két szótagú lehetett (*tüβül ~ *tüγül, *nȧβȧl ~ *nȧγȧl (? *nál), *χozá) • a 3 irányt két alak is kifejezhette, 2 azonos tőből keletkezett alak, ezek az ősmagyar kor első felében szilárdultak meg (felől, felé)

6. A névszói alapszavúak 2. • Egyirányú névutók: • már az ősmagyar korban létezhettek, sohasem alkottak szócsaládot • ragszilárdulással illetve szófajváltással keletkeztek • *βel, ? *nek, *ërët (> ért), ellen, ? képpen

7. A névmási alapszavú névutók • nem alkotnak olyan szoros rendszert, másodlagosan, határozószókból váltak névutókká • az *u ~*o távolra mutató névmásokból keletkeztek az át, által, óta, a raghalmozás korai keletkezésű lehetett, az újabb ragok a korábbi végződés funkciójának az elhomályosulása miatt kerültek a szóalak végére • a *ta ~ *to ~ *toβatávolra mutató névmástőből jött létre az -l ablatívuszraggal a túl határozószónk majd névutónk, ragvonzó névutó, az -n ragos névszó mellett áll, a határozószó – névutó kettős szófajisága valószínűleg ehhez a csoporthoz köthető • a mi kérdő-vonatkozó névmásból -á latívuszraggal miá,továbbá-t lokatívuszraggal miatt

8. Egyéb nyelvi eszközökből keletkezett névutók • határozószókból, azok átértékelődésével, szófajváltással, ragvonzók (vmivel össze = ’együtt’) • határozói igenévből, szintén ragvonzók (vmitől fogva ~ fogván) • alanyos szerkezetből vált ki a múlva névutónk • összetétellel keletkezett a nélkül névutónk, szóhatár-eltolódással (vminél kűl)

9. Az ősmagyar kor végén feltehető névutóállomány belől, benn, belé; *roγol, roγot (? roγon), *roγa; *ërët, *χozá, ? *βel, *nȧβȧl ~ *nȧγȧl (? *nál), ? *nek, *tüβül ~ *tüγül; alól, alatt, alá; elől, előtt, elé; elvől, ? elvett, elvé; fëlül, fëlëtt, fëlé; közül, között, közé; mellől, mellett, mellé; mögül, mögött, mögé; felől, ? *félt (? *felen), felé; továbbá: ellen, kívől ~ kűl, körül, közepett, miá, mián, össze, ? után; által, óta; valószínűleg: egyembelű, fogva ~ fogván, gyanán(t), képében, képpen, megválva, miatt, szërén(t), szerte.

10. Változások az ómagyarban • A névutók egy jó része raggá agglutinálódott, ezek egy része ki is halt. • Keletkeztek újabb rendszertagok • jelöletlen birtokos jelzős szerkezetekből ragszilárdulással (helyett, iránt) • jelölt birtokos jelzős szerkezetből ragszilárdulással (gyanánt, híján) • értelmezős szerkezetből szófajváltással (belül) • határozószós szerkezetből szófajváltással (vmihez képest) • alanyos szerkezetből (múlva ~ múlván) • minőségjelzős szerkezetből (módra)

11. Az ómagyar kor végi névutóállomány (a) háromirányúak:alól, alatt, alá; elől, előtt, elé; elvől, elvett, elvé ’túl, túlra’; fëlül, fëlëtt, fëlé; közbül, közben, közbe; közül, között, közé; mellől, mellett, mellé; mögül, mögött, mögé; (b) kétirányúak:felől, felé; köziben, közibe; (c) egyirányúak:által, (vmin) által, (vmin) belül; (vmivel) egyembe(n), egyetembe(n), együtt, össze; elébe ~ eleibe, ellen, fejében; (vmin) fëlül, (vmitől) fogva, fogván; fölébe, fölire, gyanába, gyanaján, gyanánt, helyett, híján, híjával, iránt; (vmihez) képest; képpen, kívől ~ kűl, (vmin) kívül, körül, közepett, miá, miatt; (vmitől) megválva, megválván; móddal, módra, múlva, múlván, nélkül; (vmire) nézve; óta, örvén; (vmivel) össze; számából, számába, számára, szerint, szerte, táján, tájt; után, viszett ’helyett, gyanánt’.