Kori r ma
Download
1 / 27

Ókori Róma - PowerPoint PPT Presentation


  • 133 Views
  • Uploaded on

Ókori Róma. Készítette: Szalay Zoltán. Csaták.

loader
I am the owner, or an agent authorized to act on behalf of the owner, of the copyrighted work described.
capcha
Download Presentation

PowerPoint Slideshow about ' Ókori Róma' - etoile


An Image/Link below is provided (as is) to download presentation

Download Policy: Content on the Website is provided to you AS IS for your information and personal use and may not be sold / licensed / shared on other websites without getting consent from its author.While downloading, if for some reason you are not able to download a presentation, the publisher may have deleted the file from their server.


- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - E N D - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Presentation Transcript
Kori r ma

Ókori Róma

Készítette: Szalay Zoltán



  • A sereg táborból vonult ki ütközetre vagy menet közben harcolt. A harcot többnyire a könnyű csapatok kezdték szétszóródva középen. Amikor kb. 20 lépésnyire voltak az ellenségtől, a légiók folytatták a harcot, eleinte dárdákkal, majd kivont karddal. A lovasok a csatarend szárnyán foglaltak helyet vagy nyílt sorokban küzdöttek, gyakran leszálltak lovaikról. A lovasságnak nem volt kiemelkedő szerepe.


  • A megerősített városokat hirtelen támadással vagy ostromzárral vették be. A várost lövésnyi távolságon kívül árokkal és sánccal vették körül és kiéheztetéssel igyekeztek megadásra bírni. Ostromban legnagyobb szerepet a ostromgépek játszották: ostromlétrák, faltörők, falbontók, tolható tornyok, lövőgépek.


A tekn sb ka
A teknősbéka ostromzárral vették be. A várost lövésnyi távolságon kívül árokkal és sánccal vették körül és kiéheztetéssel igyekeztek megadásra bírni. Ostromban legnagyobb szerepet a ostromgépek játszották: ostromlétrák, faltörők, falbontók, tolható tornyok, lövőgépek.

  • A faltörő hatalmas gerenda, melyet egyik végén vasból készült kosfejjel erősítettek meg. A gerendát láncokkal keresztgerendákra függesztették, s kötelekkel a várfalnak lódították. Állványát, hogy a benne lévőkatonákat meg-védjék, tető alávonták.


A falfúró ostromzárral vették be. A várost lövésnyi távolságon kívül árokkal és sánccal vették körül és kiéheztetéssel igyekeztek megadásra bírni. Ostromban legnagyobb szerepet a ostromgépek játszották: ostromlétrák, faltörők, falbontók, tolható tornyok, lövőgépek.

  • A falfúró olyan volt, mint a faltörő, de ennek nem kosfej, hanem hegyes vas volt a végén.

A ballista

Az ún. ballista 45 fokos szög alatt követ, gerendát lőtt ki.

A lövőgépek a testek feszítő erejének kihasználásával a lövedéket nagy távolságba vetették. Az állványon helyezték el a lövedék vályúját, majd a feszítőket. A szőrből vagy állati inakból, illetve belekből gyártott köteleket csavarok segítségével feszítették és erősítették. Ilyen gépezet volt a Catapulta, melyekből nyilakat lőttek ki.


Alliai csata
Alliai csata ostromzárral vették be. A várost lövésnyi távolságon kívül árokkal és sánccal vették körül és kiéheztetéssel igyekeztek megadásra bírni. Ostromban legnagyobb szerepet a ostromgépek játszották: ostromlétrák, faltörők, falbontók, tolható tornyok, lövőgépek.

  • Az alliai csatát a terjeszkedésének kezdeti szakaszában lévő ókori Róma és a Közép-Itáliát első ízben lerohanó gallokk vívták. A rómaiak veresége megnyitotta a gallok számára az utat magába a városba, amit ki is fosztottak.


  • Varro szerint a csatát Kr. e.390 július 18-án vívták, de Kr. e. 387 valószínűbb dátum lehet. Quintus Sulpicius mintegy 40 ezer rómait, hat légiót vezetett a Brennus vezette gallok ellen. A csatát ott vívták, ahol az Allia folyó a Tiberisbe ömlik, ahogy Livius írja, "a tizennegyedik mérföldkőnél". Livius szerint a gallok sokkal többen voltak, így „a rómaiaknak nagyon el kellett vékonyítaniuk az arcvonalat, hogy elkerüljék a bekerítését”. Brennus előbb a jobb szárnyat támadta meg, ahol a fiatalabb, tapasztalatlan katonák álltak, utána áttört középen és a balszárnyon. A rómaiak gyorsan megfutamodtak és óriási veszteségeket szenvedtek. A folyótól távolabb álló és egy magaslattól jobban védett jobbszárnyról Rómába menekültek, a többiek viszont a Tiberishez szorultak. A többség átjutott, de sokan megfulladtak. A Rómában maradtak azonban nem tudtak ez utóbbiak megmeneküléséről, és sokkal nagyobbnak gondolták a veszteséget, mint amilyen volt. Ez is magyarázhatta, hogy később harc nélkül feladták a várost, és csak a fellegvárat védték.


Sentinumi csata
Sentinumi csata de Kr. e. 387 valószínűbb dátum lehet. Quintus Sulpicius mintegy 40 ezer rómait, hat légiót vezetett a Brennus vezette gallok ellen. A csatát ott vívták, ahol az Allia folyó a Tiberisbe ömlik, ahogy Livius írja, "a tizennegyedik mérföldkőnél". Livius szerint a gallok sokkal többen voltak, így „a rómaiaknak nagyon el kellett vékonyítaniuk az arcvonalat, hogy elkerüljék a bekerítését”. Brennus előbb a jobb szárnyat támadta meg, ahol a fiatalabb, tapasztalatlan katonák álltak, utána áttört középen és a balszárnyon. A rómaiak gyorsan megfutamodtak és óriási veszteségeket szenvedtek. A folyótól távolabb álló és egy magaslattól jobban védett jobbszárnyról Rómába menekültek, a többiek viszont a Tiberishez szorultak. A többség átjutott, de sokan megfulladtak. A Rómában maradtak azonban nem tudtak ez utóbbiak megmeneküléséről, és sokkal nagyobbnak gondolták a veszteséget, mint amilyen volt. Ez is magyarázhatta, hogy később harc nélkül feladták a várost, és csak a fellegvárat védték.

  • A sentinumi csata volt a harmadik samnis háború döntő csatája, amit Kr. e. 295-ben vívtak Sentinum közelében amiben a rómaiak képesek voltak legyőzni a szamnitákat. Róma ezzel folytatta Közép-Itália egyesítését.

  • A rómaiakat Publius Decius Mus és Fabius Maximus Rullianus vezette, számuk körülbelül 38 000 fő volt, ami 4 légiót tett ki. Az ellenfeleik szamniták és gallok voltak.

  • A két hadsereg, ugyanaz az erő, megérkezett Sentinumhoz, de várt két napot az ütközettel. Fabius szembeszállt a szamnitákkal Decius pedig a gallokkal. A csata végül római győzelemmel végződött, a gallokat visszavonulásra kényszerítették.


Asculunumi csata
Asculunumi csata de Kr. e. 387 valószínűbb dátum lehet. Quintus Sulpicius mintegy 40 ezer rómait, hat légiót vezetett a Brennus vezette gallok ellen. A csatát ott vívták, ahol az Allia folyó a Tiberisbe ömlik, ahogy Livius írja, "a tizennegyedik mérföldkőnél". Livius szerint a gallok sokkal többen voltak, így „a rómaiaknak nagyon el kellett vékonyítaniuk az arcvonalat, hogy elkerüljék a bekerítését”. Brennus előbb a jobb szárnyat támadta meg, ahol a fiatalabb, tapasztalatlan katonák álltak, utána áttört középen és a balszárnyon. A rómaiak gyorsan megfutamodtak és óriási veszteségeket szenvedtek. A folyótól távolabb álló és egy magaslattól jobban védett jobbszárnyról Rómába menekültek, a többiek viszont a Tiberishez szorultak. A többség átjutott, de sokan megfulladtak. A Rómában maradtak azonban nem tudtak ez utóbbiak megmeneküléséről, és sokkal nagyobbnak gondolták a veszteséget, mint amilyen volt. Ez is magyarázhatta, hogy később harc nélkül feladták a várost, és csak a fellegvárat védték.

  • Az asculumi csata Kr. e. 279-ben zajlott a Római Köztársaság Publius Decius Mus consul vezette csapatai, illetve a Pürrhosz épeiroszi király vezette egyesült tarentumi, oszk, szamnisz és épeiroszi hadsereg közt. A pürrhoszi háború egyik fontos, egyenlő erők vívta csatája, amelyet ugyan a görög király nyert meg, de akkora veszteség árán, amely már-már vereséggel ért fel: innen eredeztetik a pürrhoszi győzelem kifejezést.

  • A küzdelmet a két 40 ezer fős sereg Asculum, mellett vívta és a phalanx harcmodorban harcoló Pürrhosz és a római légiók második összecsapása volt. (Az előző évben vívott heracleai csatát szintén Pürrhosz nyerte és szintén nagy veszteségek árán)


I pun h bor
I. Pun háború de Kr. e. 387 valószínűbb dátum lehet. Quintus Sulpicius mintegy 40 ezer rómait, hat légiót vezetett a Brennus vezette gallok ellen. A csatát ott vívták, ahol az Allia folyó a Tiberisbe ömlik, ahogy Livius írja, "a tizennegyedik mérföldkőnél". Livius szerint a gallok sokkal többen voltak, így „a rómaiaknak nagyon el kellett vékonyítaniuk az arcvonalat, hogy elkerüljék a bekerítését”. Brennus előbb a jobb szárnyat támadta meg, ahol a fiatalabb, tapasztalatlan katonák álltak, utána áttört középen és a balszárnyon. A rómaiak gyorsan megfutamodtak és óriási veszteségeket szenvedtek. A folyótól távolabb álló és egy magaslattól jobban védett jobbszárnyról Rómába menekültek, a többiek viszont a Tiberishez szorultak. A többség átjutott, de sokan megfulladtak. A Rómában maradtak azonban nem tudtak ez utóbbiak megmeneküléséről, és sokkal nagyobbnak gondolták a veszteséget, mint amilyen volt. Ez is magyarázhatta, hogy később harc nélkül feladták a várost, és csak a fellegvárat védték.

  • Az első pun háború a gazdag Szicília birtoklásáért folyt, amelynek nagy része a Kr. e. 3. század 70-es éveiben Karthágó fennhatósága alá került.

  • A háború Kr. e. 264-ben kezdődött. A rómaiak elfoglalták a szicíliai Messana városát (Kr. e. 264), majd szövetségre léptek Siracusaval és Kr. e. 262-ben birtokukba vették Karthágó szicíliai birtokainak jelentős részét. Karthágó tengeri fölényének ellensúlyozására a rómaiak létrehozták hajóhadukat, amely fényes győzelmet aratott Mylaenál (Kr. e. 260) és Economosnál (Kr. e. 256). A rómaiak partra szálltak Észak-Afrikában, de Kr. e. 255-ben a karthágói zsoldos sereg megsemmisítő csapást mért rájuk. Ezzel a hadműveletek ismét Szicíliába tevődnek át. A rómaiak sikerei végül békekötésre kényszerítették Karthágót (Kr. e. 241), amely értelmében Róma megkapta Szicíliát Siracusa és környékének kivételével, és a karthágóiak nagy összegű hadisarc fizetését vállalták. A vereség hatására a zsoldosok felkelést robbantottak ki Karthágóban, amit Róma újabb területek elfoglalására használt fel (Szardínia és Korzika). Ez tovább növelte a feszültséget a két állam között.


Ii pun h bor
II. Pun háború de Kr. e. 387 valószínűbb dátum lehet. Quintus Sulpicius mintegy 40 ezer rómait, hat légiót vezetett a Brennus vezette gallok ellen. A csatát ott vívták, ahol az Allia folyó a Tiberisbe ömlik, ahogy Livius írja, "a tizennegyedik mérföldkőnél". Livius szerint a gallok sokkal többen voltak, így „a rómaiaknak nagyon el kellett vékonyítaniuk az arcvonalat, hogy elkerüljék a bekerítését”. Brennus előbb a jobb szárnyat támadta meg, ahol a fiatalabb, tapasztalatlan katonák álltak, utána áttört középen és a balszárnyon. A rómaiak gyorsan megfutamodtak és óriási veszteségeket szenvedtek. A folyótól távolabb álló és egy magaslattól jobban védett jobbszárnyról Rómába menekültek, a többiek viszont a Tiberishez szorultak. A többség átjutott, de sokan megfulladtak. A Rómában maradtak azonban nem tudtak ez utóbbiak megmeneküléséről, és sokkal nagyobbnak gondolták a veszteséget, mint amilyen volt. Ez is magyarázhatta, hogy később harc nélkül feladták a várost, és csak a fellegvárat védték.

  • A második pun háborút Karthágónak az a törekvése váltotta ki, hogy helyreállítsa az első pun háborúban megrendült hatalmi helyzetét.

  • A karthágói sereg jelentős hódításokat hajtottak végre Hispániában. A karthágói sereg új főparancsnoka, Hannibál Kr. e. 219-ben elfoglalta Hispániában a Rómával szövetséges Saguntum várost. Hannibál Kr. e. 218-ban 100 000 főnyi seregével Hispániából a Pireneusokon és az Alpokon át Itáliába vonult. A római sereg visszavonulásra kényszerült, majd súlyos vereségeket szenvedtett. Az új diktátor a súlyos helyzetben halogató taktikát javasolt. Azonban az összecsapás hívei új ütközetet erőszakoltak ki: Kr. e. 216-ban Cannaenál a római hadsereg igen súlyos vereséget szenvedett. Hannibál előtt megnyílt az út Róma felé, de a város ostromáról lemondott. Az újjászervezett római hadsereg Scipio parancsnoksága alatt sikeres hadműveleteket folytatott Hispániában és Kr. e. 209-ben elfoglalta Új-Karthágót. Ezzel egy időben a rómaiak eredményes hadműveleteket fejtettek ki Itáliában is. Az utánpótlási lehetőségektől megfosztott Hannibál segítségére sietett öccse, Hasdubal, azonban seregét a Metaurus folyónál a rómaiak szétverték (Kr. e. 207). A sikerek lehetőséget teremtettek arra, hogy Scipio serege partra szálljon Észak-Afrikában, Karthágó közelében. A karthágói tanács ekkor visszarendelte Hannibált Itáliából. Kr. e. 202-ben az Észak-afrikai Zamánál lefolyt csatában Hannibál serege súlyos vereséget szenvedett. Kr. e. 201-ben Karthágó megalázó békét volt kénytelen kötni Rómával: elvesztette tengerentúli birtokait (Hispánia), nem viselhetett háborút Észak-Afrikában a római senatus beleegyezése nélkül, hatalmas hadisarc fizetésére kötelezték, a hadiflottát ki kellett szolgáltatnia a rómaiaknak.


Iii pun h bor
III. Pun háború de Kr. e. 387 valószínűbb dátum lehet. Quintus Sulpicius mintegy 40 ezer rómait, hat légiót vezetett a Brennus vezette gallok ellen. A csatát ott vívták, ahol az Allia folyó a Tiberisbe ömlik, ahogy Livius írja, "a tizennegyedik mérföldkőnél". Livius szerint a gallok sokkal többen voltak, így „a rómaiaknak nagyon el kellett vékonyítaniuk az arcvonalat, hogy elkerüljék a bekerítését”. Brennus előbb a jobb szárnyat támadta meg, ahol a fiatalabb, tapasztalatlan katonák álltak, utána áttört középen és a balszárnyon. A rómaiak gyorsan megfutamodtak és óriási veszteségeket szenvedtek. A folyótól távolabb álló és egy magaslattól jobban védett jobbszárnyról Rómába menekültek, a többiek viszont a Tiberishez szorultak. A többség átjutott, de sokan megfulladtak. A Rómában maradtak azonban nem tudtak ez utóbbiak megmeneküléséről, és sokkal nagyobbnak gondolták a veszteséget, mint amilyen volt. Ez is magyarázhatta, hogy később harc nélkül feladták a várost, és csak a fellegvárat védték.

  • A harmadik pun háborút Róma indította meg, amely féltékenyen szemlélte Karthágónak a békés időszakban elért gazdasági megújulását.

  • A háború kirobbanásához ürügyül szolgált az, hogy a rómaiak által támogatott numídiai király hódító törekvéseit a karthágóiak fegyveres erővel hárították el. Ezt Róma a Kr. e. 201-ben kötött béke megszegésének tüntette fel.

  • A rómaiak Kr. e. 149-ben partra szálltak Észak-Afrikában és ostrom alá vették Karthágót. Két évig tartó eredménytelen ostrom után Kr. e. 147-ben ifjabb Scipio lett az ostromló sereg parancsnoka. Körülzárta a várost, a tomboló éhség megadásra kényszerítette végül Karthágót Kr. e. 146-ban. A várost a rómaiak lerombolták, az életben maradt lakosságát rabszolgának eladták, Karthágó birtokainak egy részét Africa néven provinciává szervezték, másik részét Numídia kapta meg


Hadvezérek de Kr. e. 387 valószínűbb dátum lehet. Quintus Sulpicius mintegy 40 ezer rómait, hat légiót vezetett a Brennus vezette gallok ellen. A csatát ott vívták, ahol az Allia folyó a Tiberisbe ömlik, ahogy Livius írja, "a tizennegyedik mérföldkőnél". Livius szerint a gallok sokkal többen voltak, így „a rómaiaknak nagyon el kellett vékonyítaniuk az arcvonalat, hogy elkerüljék a bekerítését”. Brennus előbb a jobb szárnyat támadta meg, ahol a fiatalabb, tapasztalatlan katonák álltak, utána áttört középen és a balszárnyon. A rómaiak gyorsan megfutamodtak és óriási veszteségeket szenvedtek. A folyótól távolabb álló és egy magaslattól jobban védett jobbszárnyról Rómába menekültek, a többiek viszont a Tiberishez szorultak. A többség átjutott, de sokan megfulladtak. A Rómában maradtak azonban nem tudtak ez utóbbiak megmeneküléséről, és sokkal nagyobbnak gondolták a veszteséget, mint amilyen volt. Ez is magyarázhatta, hogy később harc nélkül feladták a várost, és csak a fellegvárat védték.




Katonák 5000-6000 katona


A hadserek
A hadserek 5000-6000 katona

  • A római hadsereg kezdetben három ezred gyalogos (milites) és három század (centuriae) lovas katonából állt. Az ezredeknek külön-külön más vezérük volt, a lovasság egy közös vezér parancsainak engedelmeskedett. A polgárokból álló sereget a király vezette.




  • A sorozást kezdetben a Capitoliumon, később a Mars mezőn, mióta pedig a polgárjogot a szövetségesek is megkapták, egész Itáliában országszerte tartották. A zsoldos sereg felállítása után a sorozás helyébe a toborzás lépett, melyet a vezér nevében toborzók (conquisitores) végeztek.


  • Felmentést kaptak, akik 46. életévüket már betöltötték, akik a törvényes időt már leszolgálták, akiket magasabb tisztségre vagy papi szolgálatba emeltek, illetve a testi fogyatékosok. Akik a sorozáson nem jelentek meg, megbüntették, illetve eladták rabszolgának.


  • A katonáknak, amire csak szükségük volt, magukkal kellett vinniük. Fegyvereiken kívül tehát még mintegy 20 kg súlyú poggyászt cipeltek magukkal. A poggyász az élelmiszeren kívül a legszügségesebb holmikból állt: főzőedények, kosarak, kötelek, szekercék, láncok. Mindezeket egy csomóban rúdra vagy lándzsájukra kötözve, bal vállukon vitték.


A menet
A menet kellett vinniük. Fegyvereiken kívül tehát még mintegy 20 kg súlyú poggyászt cipeltek magukkal. A poggyász az élelmiszeren kívül a legszügségesebb holmikból állt: főzőedények, kosarak, kötelek, szekercék, láncok. Mindezeket egy csomóban rúdra vagy lándzsájukra kötözve, bal vállukon vitték.

  • A napi ment körülbelül 7 óra volt, ezalatt 18-22 km-t tettek meg.

  • Elöl mentek a felderítők ,akik az ellenségről híreket szereztek, a tábor helyét kinézték. Utánuk következett a lovasságból és könnyű gyalogságból álló előhad, majd a derékhad. A derékhad, amennyiben nem tartottak ellenséges támadástól, hadoszloponként haladt előre, majd egy könnyű csapatból álló hátvéd osztag.


A fegyverzet
A fegyverzet kellett vinniük. Fegyvereiken kívül tehát még mintegy 20 kg súlyú poggyászt cipeltek magukkal. A poggyász az élelmiszeren kívül a legszügségesebb holmikból állt: főzőedények, kosarak, kötelek, szekercék, láncok. Mindezeket egy csomóban rúdra vagy lándzsájukra kötözve, bal vállukon vitték.

  • A katonák ruházata rövidujjú gyapjúing volt, melyet a páncél alatt viseltek, továbbá a köpönyeg tartozott hozzá, amely a vezér részére bíborpiros hadi palást volt. Lábbelijük sűrűn tekergő szíjak és saru ötvözete, amely a lábujjakat szabadon hagyta. A nadrágot a császárság korában a galloktól vették át, de csak az északi országokban állomásozó katonaság viselte.


  • Fegyverzetük szerint kétféle katonák voltak: nehéz fegyverzetűek, illetve könnyű fegyverzetűek. A nehéz fegyverzet védő és támadó fegyverekből állt, ilyenek voltak: sisak, páncél, lábvért, pajzs, támadásra kardot és hajító fegyvereket használtak. A sisak ércből készült, búbjára lófarkat vagy tollforgót tűztek. A sisakot csak az ütközet előtt vették föl, menet közben mellükre akasztva viselték. A forgót csak a csata előtt tűzték fel. Ez is mutatja, milyen lehetett egy antik csata koreográfiája, ahol mindennek meg lehetett találni a szakrális jelentőségét.


ad