A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

1. Az amerikai interkontinentális rakétafejlesztés és a nemzeti védelmi stratégia kapcsolata a hidegháborúban Technológiai-társadalmi rendszerek A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

2. Mottó: „A gravitációt le tudjuk győzni, de a papírmunka néha legyőzhetetlen.” – Wernher von Braun, NASA A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

3. Tézisek • A technológia és a társadalom kölcsönösen befolyásolják egymást, szétválaszthatatlan rendszert alkotnak • Az előadás során az amerikai hidegháborús rakétarendszerek és a nukleáris stratégia közötti egymást befolyásoló fejlődést követjük nyomon A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

4. Tézisek • Technológiai indeterminizmus: a technológiai fejlesztés nem választható el a szervezeti, politikai és gazdasági környezettől. • A technológiai rendszerek sikeressége és hatékonysága függ a rivális rendszerektől, illetve a társadalmi környezettől. A technológiai rendszerek fejlesztését nem csak technológiai, hanem társadalmi okok is elindíthatják és megakaszthatják • A technológiai fejlesztés nem csak alkalmazkodik a politikai és gazdasági környezethez, hanem át is alakítja ezeket a társadalmi rendszereket A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

5. A 2. világháború öröksége • Az amerikai hadikiadások megoszlása a fegyvernemek között az '50-es évek közepén-végén: • Szárazföldi haderő (Army) • Haditengerészet (Navy) • Légierő (Air Force) 24% 29% 49% A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

6. Nukleáris fegyverkezés • Legkésőbb a 40-es évek végére az amerikai hadsereg vezetése és a politikai elit számára világossá vált, hogy a Szovjetunióval a katonai konfrontáció tartós lesz, és a védelmi stratégia központi elemei kell legyenek a nukleáris fegyverek • A US nukleáris stratégiájában és a hadsereg szervezetében 1955-re, illetve 1960-ra végbement változást, az ICBM, illetve az SLBM, és az ezeket fejlesztő szervezetek meghatározóvá válását nevezzük a továbbiakban „első”, illetve „második rakétaforradalomnak”. A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

7. Az amerikai légierő (U.S. Air Force) • 1947. szeptemberében vált önálló hadnemmé • Önállóságát a stratégiai bombázás eredményeivel vívta ki • 1945. március 9-10. Tokyo bombázása. Egyetlen támadás nyomán több közvetlen áldozat, mint a későbbi atombomba támadásoknál • 1945. augusztus 6-9. Hiroshima. Nagasaki A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

8. Az „első rakétaforradalom” – 1953-54 • A forradalom nem az elnök vagy a védelmi miniszter döntése, hanem mérnökök, tábornokok és kormányzati tisztviselők tevékenysége nyomán ment végbe, átalakítva nem csak a szervezeti struktúrát, de magát a nemzeti védelmi stratégiát is. • Befolyásoló tényező volt a Szovjetunió rakétaprogramja, különösen a Szputnyik fellövése 1957-ben, de döntő változások jóval ezelőtt végbementek • A változás elindulása után nem az lett a kérdés, hogy kellenek-e ICBM-ek, hanem az, hogy • Melyik szervezet fejlessze és irányítsa? • Milyen legyen a navigációs rendszere (rádiós vagy inerciális)? • Milyen pontosságú legyen? A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

9. Rakéták a forradalom előtt • Az légierőnél komolyan kételkedtek abban, hogy a rakéta alkalmazható nagy hatótávolságú, stratégiai fegyverként: • Képes-e 3-3.500 mérföldre eljuttathatni az atombombát? • Rendelkezik-e a szükséges a pontossággal? • Ezért 1954 előtt inkább a közepes hatótávolságú cirkálórakétákat (kb. alacsonyan szálló robotrepülőgép szemben a sztratoszférába kilépő ICBM-mel) fejlesztették • A költségvetés megoszlása 1951-54 között: • Snark és Navaho (cirkáló rakéták): 450 millió $ • Atlas (ballisztikus rakéta): 26.2 millió $ A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

10. A forradalom okai • Tipikusan három okot tartanak számon: • A hidrogénbomba felfedezése • Eisenhower elnökségének kezdete • Szovjet rakétaprogram kezdete Ezek hogyan és mennyiben járultak hozzá az első rakétaforradalmat meghatározó szervezeti döntésekhez? A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

11. A hidrogénbomba felfedezése • 1952. október 31. az első hidrogénbomba robbantás • Sokkal nagyobb a hatás/tömeg arány, vagyis elvileg sokkal kisebb tömegű bombát és/vagy kisebb pontosságú találatot tesz lehetővé A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

12. A hidrogénbomba felfedezése • De az első hidrogénbomba még 60 tonnás volt. A sokkal könnyebb, 10 tonnás verziót csak 1954. február 28-án tesztelték, de a rakétákhoz még ez is túl nagy volt • 1953-54-ben sikertelen robbantásokat folytattak kisebb tömegű bombákkal 1953-54-ben a kisebb tömegű, rakétával hordozható hidrogénbomba még nem volt tény, csak egy erősen kétségbe vonható előrejelzés A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

13. Az Eisenhower adminisztráció hivatalba lépése • 1953 januárjában két évtizedes demokrata elnökség után lépett hivatalba Dwight David Eisenhower, ötcsillagos tábornok • A választást a „kommunizmus, Korea és a korrupció elleni” küzdelem jelszavával nyerte meg A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

14. Az Eisenhower adminisztráció hivatalba lépése • Eisenhower elindította a nemzeti védelmi stratégia felülvizsgálatát, különös tekintettel az elhúzódó és véres koreai konfliktusra • Az új doktrína a „masszív megtorlás” • „Fegyveres konfliktusok esetén az Egyesült Államok a nukleáris fegyvereket mint rendelkezésre álló, bevethető fegyvert fogja számításba venni” Nemzeti Védelmi Tanács: Alapvető Nemzeti Védelmi Politika, NSC-162/6 A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

15. Az Eisenhower adminisztráció hivatalba lépése • Ez a stratégia kiemelt szerepet szánt a nukleáris fegyvereknek, de ezek között elsősorban a stratégiai nehézbombázóknak • Az Eisenhower adminisztráció szigorú védelmi költségvetése miatt egy új fegyver fejlesztése nemigen jött szóba • A rakétákkal kapcsolatban az Elnök maga szkeptikus volt. Még 1956-ban a forradalom után is azt nyilatkozta a Vezérkarnak, hogy „nem gondol túl sokat a ballisztikus rakétákról mint katonai fegyverekről”, és a fejlesztésüket is inkább „pszichológiai fontosságuk” miatt támogatta A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

16. Az első rakétaforradalom intézményesülése 1. • A változások motorja Trevor Gardner, a légierőért felelős miniszter kutatás-fejlesztési asszisztense • Az első ICBM prototípusának fejlesztésében részt vevő Convair vállalat lobbistái meggyőzték, hogy az ICBM működőképes és fontos • A védelmi miniszter tanulmányt készíttetett a rakétaprogramról a költségek lefaragásának céljával • Gardner azonban a tanulmányt nem a légierő Tudományos Tanácsadó Testületének továbbította, hanem ad hoc bizottságot hozott létre Neumann János vezetésével A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

17. Az első rakétaforradalom intézményesülése 2. • Neumann nem volt elkötelezett egyik oldalnak sem, és szakmai hírneve biztosíték volt a bizottság szakmai elismertségére • Neumann jó barátságban volt Teller Ede fizikussal, „a hidrogénbomba atyjával”, akivel egyetértettek abban, hogy a kis tömegű és sokkal nagyobb erejű hidrogénbomba a közeljövőben megvalósítható • Gardner még megjelenés előtt a bizottság rendelkezésére bocsátotta a RAND Corporation (elismert amerikai tudományos think-tank) tanulmányát az ICBM program felgyorsításáról • Gardner technikai tanácsadóként meghívta Simon Ramo és Dean Wooldridge éppen függetlenedő cégét, amely később az ICBM-ek fő technológiai támogatója lett A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

18. Az első rakétaforradalom intézményesülése 3. • A Neumann vezette Stratégiai Rakétákat Értékelő Bizottság 1954. februárjában egy átszabott és felgyorsított ICBM programot javasolt: • Szervezeti és technikai javaslatok, amelyek megkerülik a Légierő ellenállását • A javaslatot Harold E. Talbott, a légierőért felelős miniszter is határozottan támogatta A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

19. Az első rakétaforradalom intézményesülése 4. • A Légierő vezetői felismerték, hogy csak veszíthetnek, ha kimaradnak az új fegyver fejlesztéséből, ezért sürgették, hogy az új szervezet a Légierő Kutatás-fejlesztési Parancsnoksága alá rendelve jöjjön létre • Gardner biztosította, hogy az 1954 nyarán létrehozott új szervezet vezetője az ICBM lelkes támogatója, Bernard A. Schriever tábornok legyen, a technikai támogatást pedig a Ramo-Wooldridge Corporation szállítsa • A szervezet neve többször változott (Ballisztikai Rendszerek Részleg, Űrkutatási és Rakétarendszerek Hivatala, végül Ballisztikus Rakéták Hivatala), de az 50-es évek közepétől a 90-es évekig az ICBM-ek fejlesztését ez a szervezet irányította A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

20. A szovjetek nagy hatótávolságú rakétaprogramja • A harmadik, legfontosabb okként szokás számon tartani a Szovjetunió nagy hatótávolságú rakétaprogramját • 1952-re a szovjetek szabadon engedték az elfogott német mérnököket, akiket kihallgatott az amerikai hírszerzés • Ezek szerint a szovjetek ugyanazt az óvatos, fokozatos fejlesztést folytatják, a hangsúly ugyanúgy a cirkáló rakétákon • Az így kialakult kép 1954-et követően megváltozott, ez azonban nem a rakétaforradalomtól függetlenül ment végbe • A Neumann-bizottság új becslést kért hírszerzéstől • Az eredményeket Trevor Gardner úgy összegezte, hogy „a stratégiai rakéták területén a szovjetek lényegesen előttünk járnak” A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

21. A Szputnyik fellövése • 1957. júniusában egy U-2 kémrepülőgép felvételein az elemzők egy állványon álló ICBM-et azonosítottak • A Szputnyik fellövése 1957. novemberében drámaian demonstrálta a szovjet ICBM fejlesztés eredményeit A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

22. Az első rakétaforradalom vége • Az első rakétaforradalom intézményesülése azonban ekkorra már végbement: • Létrejött az ICBM-ek fejlesztését több évtizeden át irányító szervezet • 1952-ben hadrendbe állt a legújabb bombázó, a sugárhajtású B-52-es. Ezt követően azonban 30 éven át nem került sor újabb nagy hatótávolságú stratégiai nehézbombázó fejlesztésére • A cirkálórakéták fejlesztése is lassan elkezdett háttérbe szorulni az interkontinentális rakétákkal szemben A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

23. Az ICMB-k navigációja A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

24. Az inerciális navigáció győzelme • Az 50-ek évek végéig az ICBM-ek navigációja rádióvezérlésű volt (Atlas A-F) • A 60-as évek elejétől kezdve három évtizeden át az ICBM-eket inerciális navigációval fejlesztették – ezt egyes esetekben kiegészítették a csillagok állását figyelő, stelláris navigációval, de a rádióvezérlésű navigációt egyetlen ICBM-be sem fejlesztettek • Döntő szempontnak bizonyult, hogy az inerciális navigáció, számtalan hátránya ellenére jobban illeszkedett az amerikai nemzeti védelmi stratégiába, a rádióvezérlés pedig előnyei ellenére annak kevésbé felelt meg A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

25. A rádióvezérlésű navigáció előnyei • A rádióvezérlésű navigáció melletti legnyomósabb érv a pontossága volt: • 1960-ban a rádióvezérlésű Atlas D jóval pontosabb volt, mint az 5-mérföldes specifikációja. 1960-ban – a szovjetekkel való fegyverkezési verseny nyomása alatt – a szokásos elnöki hivatali beszédben (State of the Union) Eisenhower el is dicsekedett a 2-mérföldes pontossággal • 1963-ban az Atlas D az esetek 80%-ában 1 mérföldön belüli pontosságot ért el • Várható volt, hogy a rádióvezérlésű navigáció a továbbiakban is kétszer pontosabb lesz, mint az inerciális Emellett a rádióvezérlés régi, kitapasztalt technológia • A korábbi, sikeres rakétákat rádióvezérlésű navigációval fejlesztették A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

26. Az inerciális navigáció hátrányai • Az inerciális navigáció pontossága nemcsak a rádióvezérlésétől, hanem a stratégia nehézbombázókétól is messze elmaradt – és csak két évtized múlva fogja elérni • A találati pontosság természetesen kiemelt szempont volt a légierő számára • Emellett az inerciális navigáció még kipróbálatlan technológia, nem csak ICBM-ekben, de repülőgépekben is • Hogyan győzte le mégis az inerciális navigáció a rádióvezérlésűt? A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

27. Kitérő: az inerciális navigáció lehetetlensége 1. • Az inerciális navigációs rendszer fejlesztésére a Charles Stark Draper vezette laboratórium pályázott • Fejlesztési támogatást viszont csak egy elvileg lehetséges gépre lehet nyerni. Például egy antigravitációs erővel működő készülék rendkívül értékes lenne a Légierő számára, de ilyen fejlesztésre nem lehet pályázati pénzt kapni, mert elkészítése elvileg lehetetlen. • Drapernek tehát be kellett bizonyítania katonai szakértőknek, hogy az inerciális navigáció egyáltalán lehetséges A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

28. Kitérő: az inerciális navigáció lehetetlensége 2. • Az ellenvetés szerint az einsteini relativitás elve miatt a független/zárt rendszerű, inerciális navigáció elméletileg lehetetlen • A gyorsulást mérő műszer elvileg nem képes különbséget tenni a Föld gravitációs ereje és a rakéta hajtóműve között • A pontosság javításának akadálya eszerint nem a ráfordított erőforrások hiánya, hanem egy természeti törvény • Ezt a kritikát George Gamow, elismert részecskefizikus fizikus fogalmazta meg, aki tagja volt a Légierő Tudományos Tanácsadó Testülete Navigáció és Irányítás Részlegének A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

29. Kitérő: az inerciális navigáció lehetetlensége 3. • Draper szintén tagja volt a Tudományos Tanácsadó Testületnek, és pozícióját felhasználva szigorúan titkos konferenciát szervezett az automatikus navigáció legújabb eredményeinek bemutatására. Meghívott minden, a légierő által támogatott, a témán dolgozó kutatócsoportot és Gamowot is • Draper a konferenciára az inerciális navigációt használó repülőgép prototípusával érkezett meg, látványosan demonstrálva a technológia működőképességét • Gamow, valószínűleg látva, hogy a konferencia ellene irányul, nem jelent meg. A konferencia résztvevői és a légierő is ezt tévedése elismerésének tekintette. • Ezt követően az elvi lehetetlenség kérdését senki nem vetette fel A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

30. Az inerciális navigáció megvalósíthatósága • Az első inerciális navigációjú ICMB a Thor • A kísérletek 1956-ban sikeresek voltak. A találati pontosság kb. 4 mérföld, ami kb. kétszerese az ugyanekkor tesztelt, rádióvezérlésű Jupiter rakétának • De a technológia működőképességéhez képest a pontosság ekkor másodlagos volt • Ugyanis a 60-as évek közepéig a nemzeti védelmi stratégia kiindulópontja a „masszív megtorlás” • A lehetséges célpontok nagy népességű városok és ipari létesítmények. Emiatt a néhány mérföldes pontosság elfogadható volt A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

31. A rádióvezérlésű navigáció hátrányai • A rádióvezérlésű navigáció föld felszíni támogató állomásokat igényelt • A 60-es évek elejétől kezdve, amikor a rakétákat a felszín feletti indítóállványok helyett földalatti silókba rejtették, minden további felszíni létesítmény elképzelhetetlen volt • Ahogy Schriever tábornok később felidézte: „Nyilvánvaló, hogy az önálló [inerciális] rendszer pokolian jobb volt katonai szempontból … a rádiós … rendszer nagyon alapvető felszíni létesítményeket igényelt, amelyek különösen sebezhetőek, ezért meg akartunk tőle szabadulni, ahogy csak lehetett.” A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

32. Az első rakétaforradalom vége - következtetések • Következtetéseink szerények, de cáfolják a társadalmi hatásoktól független technológiai fejlődés, és a technológiától független politikai mechanizmusok létét: • Az első rakétaforradalom nem az elnök vagy a védelmi miniszter döntése, és nem is pusztán technológiai újítások, hanem mérnökök, tábornokok és kormányzati tisztviselők összehangolt tevékenysége nyomán ment végbe, átalakítva nem csak a szervezeti struktúrát, de magát a nemzeti védelmi stratégia súlypontjait is. • Befolyásoló tényező volt a Szovjetúnió rakétaprogramja, különösen a Szputnyik fellövése 1957-ben, de a döntő szervezeti változások jóval ezelőtt végbementek A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

33. A második rakétaforradalom kezdete • 1956-ban vezetőváltás történt az amerikai haditengerészet élén: Arleigh Burke admirális szerint a tengerészetnek a Légierő dominanciája ellenére be kell a kapcsolódnia a rakétaprogramba • Ez az elsőre talán egyszerűnek látszó lépés számos technológiai problémát vetett fel • A korábbi ICBM-ek folyékony hajtóanyagúak voltak, amelyet az indítás előtt töltöttek fel a rakétába. Ugyanez a művelet egy mozgó hajón, különösen pedig egy tengeralattjárón sokkal komolyabb problémát jelentett, mint egy fix szárazföldi kilövőálláson • 1956 márciusában belevágtak egy közös projektbe a szárazföldi haderővel együttműködésben egy szilárd hajtóanyagú rakéta kifejlesztésébe A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

34. Az SLBM technológiai megvalósíthatósága • A tengeralattjáróról indítás további problémákat és technológia irányokat vetett fel • A létező tengeralattjáró méretkorlátai miatt meglévőknél kisebb méretű rakéta • Jobb hatás/tömeg arányú hidrogénbomba • A mozgó tengeralattjáró pozíciójának és sebességének meghatározása • A rádióvezérlésű navigáció nem jön szóba, csak inerciális navigációjú lehet A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

35. Az SLBM stratégiai szerepe • De mi szükség egyáltalán van egy tengeralattjáróról indítható rakétára? • A védelmi stratégia alapelve a „masszív megtorlás”, erre a Légierő bombázói és rakétái teljesen alkalmasak, nincs szükség további nukleáris fegyverekre • Ráadásul a Légierő amúgy is megtorpedózná egy rivális fegyver kifejlesztését • A megoldás egy új stratégiai cél, a „végső elrettentés” felvetése • Az óceánba merült tengeralattjáró gyakorlatilag sebezhetetlen, és egy esetleg sikeres nukleáris támadást is ellencsapással viszonozna. Ez végső elrettentő erővel bír egy támadást fontolgató Szovjetunió számára A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

36. A második rakétaforradalom sikere • 1960-ben sikeresen tesztelték az első SLBM-t, a Polaris-t • A találati pontosság körül hasonló vita folyt, mint az első ICBM-ek esetén, de az első sikeres teszt után itt is a működőképesség volt a döntő. Az elrettentő csapás célpontjai is városok és ipari létesítmények, amelyeknél a kisebb pontosság is elfogadható • A tengerészetnek sikerült elfogadtatnia az új típusú nukleáris fegyvert. Eközben alapvetően megváltoztatta a nemzeti védelmi stratégia céljait • A stratégiai cél a technológiai útkeresés során fogalmazódott meg. A kiindulásnál a Haditengerészet szempontja alig volt kifinomultabb annál, hogy a rakéta „menő” dolog, nekünk is legyen egy • Az új stratégia jelenség azonban önálló életre kelt, és az ezt követő SLBM fejlesztések meghatározó tényező lett A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

37. A Trident rakéták fejlesztése • A '60-es években a tengeralattjárók navigációs és az SLBM-ek vezérlési pontossága is fokozatosan javult: • Ennek nyomán a '60-as évek végén Haditengerészet vezetői elhatározták, hogy elindítják egy nagyobb hatótávolságú és nagyobb pontosságú, „nehéz” célpontokat, vagyis rakétasilókat is támadni képes rakéta kifejlesztését A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

38. A Trident C3 kudarca • Ezzel a korábbiakhoz hasonlóan együtt járt a Légierővel való közvetlen konfliktus • Az SLMB-ek eddig elfogadott célja a „végső elrettentés” volt. A tervezett rakéta – képességivel arányosan – felvállalt szerepe a csapásmérő eszköz. Ilyenekkel eddig csak a Légierő rendelkezett • Az adott nemzetközi és belpolitikai helyzetben azonban újabb nukleáris „csapásmérő eszköz” fejlesztésének elindítása elfogadhatatlan volt • Máshol fejlesztettek csapásmérő nukleáris eszközöket, de a Trident C3 helyzete reflektorfénybe kerülve tarthatatlanná vált • A projektet a Szenátus leállította A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

39. A Trident C3 kudarcának tanulságai • A Haditengerészet vezetői megtanulták a leckét • Arra a kérdésre, hogy mi a pontosság javításának és az új rakéta fejlesztésének célja a rossz válasz: • „Nukleáris csapásmérő eszköz kifejlesztése” • A jó válasz: • „A rakéta irányíthatóságának javítása” • A némileg módosított paraméterekkel benyújtott, a légierő „csapásmérő rakétáival” átfedésben nem lévő Trident C4 fejlesztését elfogadták • A történet követését itt abbahagyjuk... A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék

40. A rakétaforradalmak - következtetések • A történet példát ad technológia és politika kölcsönhatására • Láttuk, hogy az első tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták fejlesztésének elfogadtatásához szükség volt egy politikai fogalom, a „végső elrettentés” mint nemzeti stratégiai cél megalkotására • Az ezt követő SLBM fejlesztéseknél ez a politikai fogalom, pontosabban ennek elfogadottsága mint politikai jelenség biztosította a projektek elfogadtatását, de egyben korlátozta is a kitűzhető technológiai célokat és megvalósuló projekteket A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék