III. ORVOSTUDOMÁNY

1. III. 1. Fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő gyógyszerek Morfium A nyers ópiumból kinyert morfiumot már az 1800-as évek elejétől használták a fájdalom érzetének csökkentésére. A morfium elõállítását a magyar Kabay János találmánya forradalmasította az 1920-as években, mert eljárása szerint nemcsak a zöld mákgubóból, hanem a csépelt mákszalmából is jó hatásfokkal lehetett kivonni a hatóanyagot. 1923-ban a vegyészek tanulmányozni kezdték a morfium kémiai szerkezetét abból a célból, hogy olyan fájdalomcsillapító gyógyszert hozzanak létre, aminek a használata nem alakít ki függőséget, és nem gátolja a légzést. Megismerték a természetes eredetű morfium szervezetre gyakorolt hatását. Később lehetővé vált mesterséges úton való előállítása, és biztonságosabb származékainak szintézise (pl. a nalorfin és az 1961-ben kifejlesztett naloxon). III. ORVOSTUDOMÁNY Kabay János síremléke Budapesten Aszpirin A szalicilsavat kellemetlen mellékhatásai (hányinger, gyomorhurut) ellenére már 1890-ben is használták reumás gyulladások kezelésére. Az acetil-szalicilsavat, vagy más néven aszpirint 1897-ben szintetizálta a német Bayer cég vegyésze, Felix Hoffmann. A gyógyszertani vizsgálatokat Heinrich Dreser végezte el, majd 1899-ben megkezdődött a szer gyártása. 1900-ban, a világon az elsők között, már tablettázva is forgalmazták. Hamar népszerű lett, mert a szalicilsavhoz képest csak csekély mellékhatásokat váltott ki. Az aszpirin nemcsak az első iparilag gyártott orvosság volt, hanem a mai napig is a legnagyobb mennyiségben előállított gyógyszerek közé tartozik. Az 1980-as évek közepéig elsősorban fejfájás ellen alkalmazták, ekkor azonban fény derült egy hasznos mellékhatására, miszerint rendszeres szedésével csökkenthető a szívroham kockázata. Acetil-szalicilsav Kortizon Az 1940-es években a mellékvesekéreg tanulmányozása néhány természetes eredetű szteroid hormon gyulladáscsökkentő hatását bizonyította. Az 1936-ban természetes forrásból, mellékveséből kivont, majd tisztított kortizont az amerikai Lewis Hastings Sarett 1948-ban állította elő mesterséges úton. A következő évben elkezdték a kortizont forgalmazni, mert meglepő módon képes volt a reumás ízületi gyulladás tüneteit csökkenteni. Később számos klinikai teszt megerősítette, hogy a kortizon nem gyógyítja a gyulladást. Bár alkalmazása komoly mellékhatásokkal járt, mégis használták allergiás és asztmás megbetegedések tüneti kezelésére. A kortizont felváltotta a prednizol, a prednizolon és a dexametazon, melyek kifejlesztése a szteroidszintézis későbbi eredményei révén valósulhatott meg. Ezek a hatóanyagok sokkal hatékonyabb gyulladáscsökkentők, és alkalmazásuk jóval enyhébb mellékhatásokkal jár. Lewis Hastings Sarett Izületi gyulladás okozta deformitás

2. III. ORVOSTUDOMÁNY III. 2. Pszichoterápiás hatóanyagok Klórpromazin A klórpromazint (Thorazine, Hibernal), amit eredetileg allergiás reakciók elleni szerként állítottak elő, 1954-ben használták először skizofrénia kezelésére. A szer forradalmasította az elmebetegség kezelését, és a központi idegrendszerre ható gyógyszerek első generációjának viszonyítási pontja lett. Ez az új kemoterápiás módszer drámai gyorsasággal igazolta alkalmazhatóságát. Az idegrendszeri betegségek gyógyszeres karbantartása, kezelése gyorsan kiszorította a korábban alkalmazott terápiás kezeléseket, mint pl. az elektrosokk, inzulinsokk, prefrontális lobotómia (a homloklebeny egyes összeköttetéseinek megszakítása műtéti úton). 1955 és 1970 között a klórpromazin alkalmazásával csökkent az intézeti kezelésre szorulók száma. A klórpromazin hatásmecha-nizmusára a későbbi vizsgálatok során derült fény. Ezen kutatások eredményei alapján számos, elmebetegség elleni gyógyszert fejlesztettek ki. Filmkockák a Száll a kakukk fészkére című filmből (1975). Az alkotás rávilágított az elmebetegség megrázó voltára. A film főszereplője Jack Nicholson volt. Triciklusos antidepresszánsok 1958-ban a klinikai tesztek azt az eredményt mutatták, hogy az eredendően elmebajok kezelésére előállított imipraminnek kiváló antidepresszáns tulajdonságai vannak. Gyógyászati szerepe abban áll, hogy befolyásolja az agyi neurotranszmitterek (ingerületátvivő anyagok)aktivitását. Számos hasonló hatóanyagot fejlesztettek ki, így az egész gyógyszercsoport összefoglalóan kapta a triciklusos antidepresszánsok nevet. Ma is ezek a gyógyszerek képezik a depresszió gyógyszeres kezelésének alapját. Szülés után is felléphet depresszió Több napfény, kevesebb depresszió Benzodiazepinek A szorongásoldó gyógyszerek egy új csoportját jelentették a benzodiazepineket tartalmazó szerek. Első képviselőjük a klórdiazepoxid volt, melyet 1959-ben való megjelenése után széles körben kezdtek alkalmazni. A benzodiazepinek csoportja fokozatosan felváltotta az addig nagy népszerűségnek örvendő barbiturátokat és az 1950-ben kifejlesztett meprobamatot. A benzodiazepinek csoportja napjainkban is a legelterjedtebb központi idegrendszerre ható gyógyszercsalád. Tagjai hatékony, könnyen tolerálható és elődeiknél biztonságosabb szerek. Kiváló altatók, nyugtatók, szorongásoldók és izomlazítók, de sikerrel alkalmazzák őket az epilepszia kezelésében is. A neurotranszmitterek ingerületátvivő anyagok

3. III. ORVOSTUDOMÁNY III. 3. Hormonok és hormonszabályozó anyagok Inzulin Az inzulin egy fehérje természetű hormon, amit hasnyálmirigyünk speciális sejtcsoportjai termelnek. Fő feladata a vércukor (glükóz) megfelelő szinten tartása. Hiányában cukorbetegség (diabétesz) alakul ki, melynek az I-es típusú változata még a XX. század elején is halálos kimenetelű volt. 1921-ben két fiatal kanadai orvos, Frederick Banting és Charles H. Best állított elő olyan, szarvasmarhából nyert hasnyálmirigy-kivonatot, ami alkalmas volt arra, hogy emberek szervezetébe befecskendezzék. Elsőként egy haldokló 14 éves fiút kezeltek inzulinnal, aki néhány hét múlva már elhagyhatta a kórházat. 1922-ben az Eli Lilly gyógyszergyártó cégnél megindult az inzulin nagyüzemi termelése. Az első humán forrásból származó inzulin előállítására 1982-ben rekombináns DNS technológiát használtak. Frederick Banting és Charles H. Best egy korabeli festményen Tesztoszteron A tesztoszteron a férfi nemi szervek és a másodlagos nemi jellegek kialakításáért felelős hormon. Kémiai szerkezetét tekintve a szteránvázas anyagok közé sorolható, ugyanúgy, mint a koleszterin. 1935-ben sikerült először a kutatóknak koleszterinből tesztoszteront készíteni, hormonhiányos megbetegedések kezelése céljából. Ma a tesztoszteron előállítását könnyen hozzáférhető természetes anyagok kémiai és mikrobiológiai módosításával végzik. Progeszteron, ösztrogén és a fogamzásgátló tabletták Az 1930-as években természetes forrásokból (pl. vemhes kanca vizeletéből és a mexikói édesgyökérből) két női hormont különítettek el, a progeszteront (sárgatesthormon) és az ösztrogént (tüszőhormon). Felfedezték, hogy a progeszteron felel a terhesség fenntartásáért, az ösztrogén pedig a menstruációs ciklust szabályozza. Az 1950-es években a kémikusoknak sikerült ezeket a hormonokat mesterséges úton is előállítani, és elkezdték tanulmányozni a fogamzásra és a terhességre gyakorolt hatásukat. A hormonok kitűnő fogamzásgátló tulajdonságai vezettek az első antibébi tabletták kifejlesztéséhez. Az USA-ban 1960-ban forgalomba hozott Enovid volt az első szájon át szedhető fogamzásgátló szer. A progeszteron és az ösztrogén olyan arányú keverékét tartalmazta, ami biztosította a maximális hatékonyságot. III. 4. A gyomor és bélrendszeri betegségek kezelése A gyomorfekély kezelésének fejlődése 1972-ben a Smith, Kline & French cég laboratóriumaiban James Black és munkatársai közreműködésével születtek meg azok az első eredmények, melyek 1975-re a Tagamet (cimetidin) nevű szer kifejlesztéséhez vezettek. Elsőként Nagy-Britanniában dobták piacra, 1976-ban. A gyógyszer forradalmasította a gyomorfekély kezelését, és hamarosan a világ leggyakrabban fölírt orvossága lett. Hatékonyan akadályozza meg a gyomorsav kiválasztását, mellékhatásai csekélyek. A gyógyszer széleskörű alkalmazásával jelentősen csökkent a gyomorfekélyes páciensek között a sürgősségi ellátásra szorulók száma. Gyomorfekély

4. III. ORVOSTUDOMÁNY III. 5. Orvosi tesztek és diagnosztikai módszerek Az orvosi képalkotó technikák Az olyan berendezések, mint a röntgengép és az MRI-készülék (mágneses rezonancián alapuló képalkotó berendezés) ma már hozzáférhetőek, és a mindennapos orvosi diagnosztika és terápiás gyógykezelés részét képezik. A német Wilhelm Konrad Röntgen 1895-ben fedezte fel a róla elnevezett röntgensugarat, aminek segítségével átvilágította felesége kezét. A képen a csontok is jól látszódtak. 1900-ra minden nagy kórház rendelkezett röntgengéppel. A mágneses magrezonancia (NMR=Nuclear Magnetic Resonance) technológiát az 1970-es évek végéig csak vegyületek kémiai szerkezetének feltérképezésére használták, majd 1985-ben megjelent az MRI-készülék, mely az NMR technológiát képalkotással egészítette ki. A röntgenfelvételek, a CT (3 dimenziós röntgen képalkotó módszer), az MRI, az ultrahangos képalkotás minőségét folyamatosan fejlesztik, javítják hatékonyabb kémiai kontrasztanyagok és speciális filmemulziók kifejlesztésével. Röntgen feleségének átvilágított keze Az izotópok orvosi alkalmazása Az orvosi képalkotó módszerek széles körben való elterjedése jelentősen hozzájárult az izotópok orvosi alkalmazásához, hiszen segítségükkel feltérképezhető a belső szervek működése. A magyar Hevesy Györgyöt a radioaktív izotóp nyomjelzéses technika kidolgozásáért tiszteli a világ. Munkásságának elismeréseként 1943-ban Nobel-díjat kapott. A sugárzó izotóp egyértelműen jelzi azt az utat, amelyet a vizsgált atom a szervezetben végigjár, illetve megmutatja, hogy milyen vegyületekbe kerül át a biokémiai reakciók során. Hevesy 1935-ben radioaktív foszforral (foszfor 32-es izotóp) például a foszforanyagcserét tanulmányozta. A módszer alkalmazásával a kutatók, orvosok olyan vizsgálati lehetőséghez jutottak, amilyenről korábban nem is álmodhattak. A radioaktív izotópok orvosi alkalmazása igen széleskörű: a daganatos betegségek diagnózisától kezdve a májbetegségek kimutatásán át a szívfunkciók stressz-alapú tesztjéig terjed. A kémiai vizsgálatok fejlődése A megfelelő kezelés megválasztásához a kivizsgálás során az orvos számos laboratóriumi vizsgálatot vesz igénybe. Vérből, vizeletből, székletből, nyálból, verejtékből, legújabban pedig a kilélegzett levegőből kémiai módszerekkel határozzák meg az egyes betegségekre jellemző értékeket, gyógyszermaradványokat. Mind a laboratóriumi vizsgálatok során alkalmazott, számítógépes adatfeldolgozó szoftverekkel ellátott analitikai berendezések, mind pedig a házilag alkalmazható tesztek kémiai reakciókon alapulnak. A XIX. században a diagnózis felállítása csupán a megfigyelhető klinikai tüneteken alapult: ha egy páciens pozitívan reagált egy adott betegség kezelésére szolgáló eljárásra, akkor a beteg nagy valószínűséggel az adott betegségben szenvedett. A diagnosztikai vizsgálatok 1882-ben Paul Ehrlich megfigyelésével kezdődtek: megállapította, hogy a tífuszos láz csak akkor diagnosztizálható, ha kimutatható a tífuszbaktériumok jelenléte. Korábban ezt a betegséget a bőr elszíneződésével azonosították. Az önvizsgáló módszerek fejlődése A leegyszerűsített működésű, otthon elvégezhető tesztek igencsak megkönnyítették a gyógyászatban a páciensek ellenőrzését, pl. a cukorbetegeknél korábban laboratóriumi vizsgálatot kellett elvégezni ahhoz, hogy megvizsgálják a cukor jelenlétét a vizeletben. 1941-ben az amerikai Miles Laboratories munkatársai fejlesztették ki az első, otthon használatos, a cukor vizeletből történő kimutatására szolgáló készüléket. 1956-ban megjelentek az első „merít és olvas” típusú vizeletet ellenőrző készülékek. Az 1960-as években dolgozták ki az első elemmel működő, hordozható vércukormérő készüléket, melynek segítségével jelentősen javult a cukorbetegek életminősége. A ’70-es, ’80-as években számos, otthon használatos ellenőrző tesztet fejlesztettek ki, pl. a peteérés és a terhesség, vagy a tápcsatornából eredő rejtett vérzés székletből történő kimutatására.

5. III. ORVOSTUDOMÁNY III. 6. Hatóanyagok a fertőző megbetegedések kezelésére Salvarsan és Prontosil 1909-ben a német Paul Ehrlich arzénvegyületeket vizsgált abból a szempontból, hogy képesek-e baktériumokat elpusztítani. Így jutott el az általa Salvarsannak nevezett szer felfedezéséig, melyet sikeresen alkalmaztak az addig gyógyíthatatlan vérbaj (szifilisz) kezelésében. Ezután a kutatók gyakorlatilag minden anyagot kipróbáltak, amitől hatást lehetett várni a fertőző betegségek elleni küzdelemben. A német Gerhard Domagk a textilfestéshez használt Prontosilt hatásosnak találta a halálos kimenetelű fertőzéseket okozó Streptococcus ellen. A Prontosil baktériumellenes hatóanyaga a szulfanilamid. 1938-ban egy brit kutatócsoport előállította a szulfapiridint, ami rendkívül hatásosnak bizonyult az 1940-es években, az addig magas halálozási arányú lebenyes tüdőgyulladás kezelésében. Ezzel megszületett a szulfonamid-készítmények családja. A szulfonamid-kezelés a harctereken és a polgári életben milliók életét mentette meg, és csak a penicillin korszakának eljövetele után csökkent a jelentősége. Streptococcus baktérium Gerhard Domagk Prontosil Alexander Fleming Penicillin Egy skót orvos, Alexander Fleming 1928-ban penészgombából (Penicillium notatum) különítette el azt a hatóanyagot, ami képes volt gennykeltő baktériumokat elpusztítani. Ezt a szert penicillinnek nevezték el. A II. világháború alatt a brit és az amerikai hadsereg sebesültjei között jelentősen csökkentette az elfertőződött sebek okozta halálozások és amputációk számát. 1945 után az egész világon elterjedt a használata, és ezzel új korszak köszöntött be az orvoslás történetében. A penicillin azonban kezdetben drága és ritka szer volt (még a kezeltek vizeletéből is vissza kellett nyerni). Kémiai szerkezetét Dorothy Crowfoot Hodgkin angol kutatónő határozta meg az 1940-es években, lehetővé téve ezzel a szer mesterséges előállítását. A kémikusok által kidolgozott új gyártási módszernek köszönhetően 1957-re már számos gyógyszergyár gyártotta és forgalmazta ezt a gyógyszert. Penicillium notatum Zidovudin (AZT) A Zidovudint HIV/AIDS-fertőzés kezelésére fejlesztették ki. Szintézisét ugyan már 1964-ben elvégezték, de a rákos megbetegedések kemoterápiás kezelésénél hatástalannak bizonyult, ezért feledésbe merült egészen addig, míg 1986-ban egy amerikai kutatócsoport fel nem fedezte, hogy a HIV-vírus elleni aktivitással rendelkezik. Az USA-ban már 1987-ben engedélyezték használatát. Az AZT és származékai oly módon akadályozzák meg a vírusok szaporodását, hogy kiiktatnak egy speciális vírusenzimet. A gyorsan kialakuló hatóanyag-rezisztencia miatt a későbbiekben már nem alkalmazták egyedüli gyógyszerként, hanem csak kombinációban a HIV-fertőzéses betegek kezelésében. Zidovudin kristályok Zidovudin

6. III. ORVOSTUDOMÁNY III. 7. A szív- és érrendszeri megbetegedések kezelése A szívritmus szabályozása Az 1930-as években derült fény a helyi érzéstelenítőként alkalmazott prokain szívritmust szabályozó hatására. Ez a gyógyszeres kezelés igen bonyolult és komplex, ugyanis az a hatóanyag, ami a szabálytalan szívritmust szabályozza, bizonyos körülmények között maga is a szívritmus zavarát idézi elő. A prokain volt az első ilyen hatásmechanizmusú gyógyszer. Hatása azon alapszik, hogy gátolja a sejthártyában lévő, Na+-ionokat áteresztő fehérjecsatornák működését. A prokaint számos más, szívritmust szabályozó gyógyszer követte, pl. K+-csatorna gátlók, béta-blokkolók, Ca2+-csatorna gátlók. Az utóbbi kettőt eredetileg vérnyomáscsökkentőnek állították elő. A szívelégtelenségek kezelése A számos növényben természetes formában előforduló összetevők egy csoportját, a digitálisz-glikozidokat (gyűszűvirágból előállított, egyszerű szénhidrátokat és nem cukor alkotórészeket tartalmazó hatóanyag) már évszázadok óta használják szívelégtelenség kezelésére. Kutatások révén derült fény arra, hogy milyen módon képesek a digitáliszok a szívizmok összehúzó erejét megnövelni anélkül, hogy oxigén-felhasználásukat fokoznák. A gyapjas gyűszűvirág (Digitalis lanata) leveleiből vonták ki a digoxin nevű hatóanyagot, amit 1954-től használnak szívelégtelenség kezelésére. Nemrégiben fedezték fel, hogy egyes vérnyomáscsökkentő hatóanyagok szintén alkalmasak a szívelégtelenség kezelésére. Na+/K+ ioncsatorna Sejthártya Szarkoplazmatikus retikulum Szívizomrost Megnövekedett Ca++-szint Összehúzódás A véralvadás szabályozása Az állatok májából izolált heparint 1935-ben vérátömlesztéseknél használták először, mert megelőzte a trombózis kialakulását, később pedig a legtöbbet alkalmazott véralvadásgátlóvá vált. A heparin megelőzi a vérrögök kialakulását a szív- és érrendszeri műtétek során. A szájon át alkalmazható véralvadásgátló wafarint (Coumadin) 1955-ben engedélyezték gyógyszerként. Megelőzi bizonyos típusú agyi érkatasztrófák (sztrók) kialakulását, és alkalmazható szívinfarktus és trombózis kezelése során is. A ’70-es években kiderült, hogy a kialakult vérrögök trombolitikumokkal, azaz vérrögöt oldó szerekkel kezelhetők. A kialakult vérrögök vérben történő feloldására bizonyos enzimek aktivitását használták fel, ez vezetett az úgynevezett urokinázokhoz (1977), a sztreptokinázokhoz (1978), valamint a rekombináns DNS technológiával készült szöveti plazminogén aktivátor (1987) előállításához. A vér koleszterinszintjének szabályozása 1987-ben a vér koleszterinszintjének szabályozására lovasztatint használtak. Ez az anyag megakadályozza egy fontos enzim működését a koleszterin bioszintézisének egy korai szakaszában. A koleszterin-lerakódások növekedése az erekben az egyik legfőbb oka a szív megbetegedésének és az agyi érkatasztrófák (sztrók) kialakulásának. Mára már nagyszámú, eredményes, csekély mellékhatásokkal járó hatóanyag (pl. szimvasztatin, atorvasztatin) létezik, melyek forradalmasították a magas vérzsírszint (koleszterinszint) kezelését. Érelmeszesedés

7. III. ORVOSTUDOMÁNY III. 8. Kemoterápiás módszerek a rákos megbetegedések kezelésében A rákos megbetegedések kemoterápiás kezelésének fejlődése A vegyi anyagok alkalmazása a rákos megbetegedések kezelésében 1942-ben kezdődött, amikor Louis S. Goodman és Alfred Gilman nitrogén mustárgázokat használtak a gyógyászatban. Ezt követte az úgynevezett antimetabolitok (az anyagcsere-termékekhez hasonló kémiai szerkezetű anyag, amely annak helyére lépve inaktiválja azt) kifejlesztése. Az 1947-ben bevezetett aminopterin ugyan hatásos volt a leukémia ellen, de a fehérvérsejteket károsító mellékhatásai miatt ma a metotrexátot használják. Az 1950-es években fejlesztett ki George Hitchings és Charles Heidelberger két antimetabolitot: a merkaptopurint a leukémia, a fluorouracilt a bélrendszeri daganatok és a mellrák ellen. A citotoxikus vegyületek A citotoxikus szereket (olyan szerek, melyek a sejtek számára mérgezőek), számos növényben találhatunk. Alkalmazásuk a rákos megbetegedések kezelésében 1963-ban kezdődött. Hatásuk azon alapszik, hogy a rákos sejteknek gyorsabb az anyagcseréje mint az egészséges sejteké, ezért érzékenyebbek a citotoxikus szerekre. Ezek a citotoxikus hatóanyagok a természetben számtalan variációban előfordulnak, pl. a vinkrisztint és a vinblasztint meténgből nyerték ki 1970-ben. A tiszafából 1971-ben vonták ki a taxolt, majd az 1990-es évek elején továbbfejlesztették. Az előrehaladott mell- és tüdőrák kezelésében alkalmazzák. Tamoxifen A tamoxifen egy 1971-ben szintetikus úton előállított anyag, melyet az emlőrák kezelésében 1977 óta alkalmaznak. Hatása azon alapszik, hogy lassítja az ösztrogén függő rákos sejtek növekedését. (Az „ösztrogén függő” azt jelenti, hogy a magas ösztrogén szint elősegíti az emlő sejtjei által termelt növekedési faktorok sejtburjánzást fokozó hatását.) Az ilyen típusú kemoterápiás kezelés csökkenti a hormonok szintjét, és ezáltal gátolja a rákos sejtek növekedését. A makacsul visszatérő emlődaganatok kezelésére fejlesztették ki a megesztrolt, mely a természetes eredetű szteroid hormonnak, a progeszteronnak egy szintetikus úton előállított változata, működése a tamoxifenhez hasonló. Mammográfiás felvétel egy emlődaganatról A mell rendszeres vizsgálata segíti a korai felismerést

8. III. ORVOSTUDOMÁNY III. 9. Új gyógyászati „bioanyagok” Művégtagok és implantátumok Modern művégtagok és -szervek, ízület-implantátumok, kontaktlencsék, hallókészülékek és speciális bioanyagok mind-mind olyan különleges műanyagból és csúcstechnológiával előállított anyagból készülnek, melyeket a kémikusok bocsátanak az orvostudomány rendelkezésére. A molekulák szerkezetének módosításával, illetve új molekulák létrehozásával a vegyészek és a vegyészmérnökök olyan új anyagokat állítottak elő, amelyek erősebbek, rugalmasabbak és tartósabbak, mint elődeik. Néhány az orvoslásban felhasznált implantátum: az 1945-ös mesterséges vese, az ’50-es években előállított műszívbillentyű és az 1982-ben beültetett műszív. A műanyag kontaktlencséket 1956-ban fejlesztették ki, az első bifokális lencsét 1985-ben csiszolták. Műbillentyűk Műszív Egészségügyi felszerelések A legtöbb mai kórházban és klinikán a vegyiparban előállított műanyagból készült eszközöket használnak. A ma alkalmazott orvosi eszközöknek egyedülállóan tartósnak kell lenniük a mindennapos használattal szemben, és tiszta, steril, csíramentes környezetet kell biztosítaniuk. Gondolunk itt a legegyszerűbb eszközöktől kezdve a legbonyolultabb orvosi műszerekre, mint pl. a sztetoszkóp, újszerű kötözőanyagok, fecskendők, sürgősségi berendezések, vérzacskók, műanyag eszközök. Nedvszívó polimerek létrehozása és alkalmazása a papírpelenkákban megakadályozza, hogy a kisbabák érzékeny bőre a pelenka alatt kisebesedjen (pelenkakiütés). Fertőtlenítés és fehérítés A kémia segítségével lehetőségünk nyílik otthonunk higiénikussá tételére: eltüntethetjük a penészt és a piszkot. Az 1900-as évek elején a vegyészek az otthonok és a ruhák hatékony tisztítására és baktérium-mentesítésére koncentráltak. 1913-ban a kutatók egy olyan fertőtlenítő és fehérítő eljárást dolgoztak ki, ami mindenki számára hozzáférhető és megfizethető volt. Manapság a klórtartalmú fertőtlenítő- és fehérítőszerek már háztartási árucikknek számítanak, és igen hatásos fegyvernek bizonyulnak a vírusok és baktériumok ellen, mind az otthonokban, mind a kórházakban, uszodákban és más épületekben. Itt jegyezzük meg, hogy Semmelweis Ignác, magyar orvos már 1847-ben elrendelte a klóros vizes kézmosást az általa vezetett szülészeti osztályon.