1 / 39

A környezettörténeti kutatásban felhasználható módszerek, források

A környezettörténeti kutatásban felhasználható módszerek, források. Meteorológia műszeres mérési sorok. Az éghajlati változások követése viszonylag egyszerű feladat, ha műszeres észlelési adatsorok állnak rendelkezésre.

antonia
Download Presentation

A környezettörténeti kutatásban felhasználható módszerek, források

An Image/Link below is provided (as is) to download presentation Download Policy: Content on the Website is provided to you AS IS for your information and personal use and may not be sold / licensed / shared on other websites without getting consent from its author. Content is provided to you AS IS for your information and personal use only. Download presentation by click this link. While downloading, if for some reason you are not able to download a presentation, the publisher may have deleted the file from their server. During download, if you can't get a presentation, the file might be deleted by the publisher.

E N D

Presentation Transcript


  1. A környezettörténeti kutatásban felhasználható módszerek, források

  2. Meteorológia műszeres mérési sorok • Az éghajlati változások követése viszonylag egyszerű feladat, ha műszeres észlelési adatsorok állnak rendelkezésre. • A XVII-XVIII. század során készültek el az első meteorológiai műszerek, amelyek az időjárási jelenségek megfigyelése mellett azok egzakt mérését is lehetővé tették. Legrégebben Angliában folynak műszeres megfigyelések 1659 óta. • A kontinens első meteorológiai állomását a porosz fővárosban, Berlinben hozták létre 1701-ben. Sopron városában a XVIII. század elejétől rendszeresen naponta több alkalommal történtek hőmérséklet- és légnyomásmérések. Ebben az időszakban Késmárkon, Besztercebányán, Eperjesen, Miskolcon és Pécsett is folytak hasonló mérések.

  3. Az intézményes meteorológiai mérések 1755-ben kezdődtek a Magyar Királyság területén, a nagyszombati egyetemen. • Mária Terézia 1777-ben Budára helyeztette át az egyetemet. A meteorológiai mérések a várban épített csillagvizsgáló mellett kialakított meteorológiai obszervatóriumban indultak újra 1780 január 1-jén. • 1781-ben az állomás csatlakozott a mannheimi központú Societas Meteorologica Palatinae hálózathoz, és az onnan kapott műszerekkel folytak tovább a mérések. A leghosszabb ilyen műszeres észlelésekre alapozott idősorral hazánkban ezért Buda rendelkezik, ám az 1780-ban kezdődő hőmérsékleti idősorhoz csak 1841-től társul megfelelő csapadék adatsor. • A második leghosszabb kezdődő idősora Debrecennek van, ahol a pallagi mezőgazdasági akadémia parkjában kialakított meteorológiai állomáson 1853-ban kezdődtek meg a mérések.

  4. Az ország többi részén csak a XIX. század hetvenes éveitől szerveződött meg a meteorológiai állomáshálózat. • A műszeres adatgyűjtés eredményein alapuló országos áttekintést alig több mint száz évre visszamenőleg készíthetünk, vagyis csak azon éghajlati folyamatokat tudjuk vizsgálni, amelyek a jelenkori felmelegedés időhatárain belül történtek. • A műszeres észlelések kezdete előtti időszak éghajlati-környezeti körülményeinek rekonstruálása az éghajlat- és környezettörténeti kutatás területe. • Azokat a forrásokat, amelyek nem közvetlen a meteorológiai adatokat, hanem azokra vonatkozó közvetett információkat tartalmaznak helyettesítő („proxy") forrásoknak, illetve adatoknak nevezik.

  5. Természettudományos módszerek A radiokarbon (C14) módszer • az őskörnyezeti rekonstrukció számára azért hasznos, mert az éghajlatjelző ősmaradványok korának meghatározása révén lehetővé teszi egy-egy időszak éghajlatának megismerését. • A légkörben a szén nem radioaktiv C12 és radioaktív C14 izotópjának aránya a kozmikus sugárzás 8000 éves periódusával összhangban változik a Föld mágneses terének erősségétől és az óceánok állapotától függő mértékben. Ennek ismeretében a két izotóp mindenkori légköri aránya számítható. A C14 a felső légkörben a kozmikus sugárzás hatására nitrogénből alakul ki. Sugárzó izotóp lévén bomlik, visszaalakul nitrogénné. Felezési ideje 5600 év, ezért az utóbbi 30 000 évre (a minta C14-tartalmának dúsításával maximum 70 000 évre) vonatkozó kormeghatározásra alkalmas.

  6. Az élő szervezetekbe a mindenkori légköri arányban épül be. Az élőlény pusztulásakor megszűnik a C14 utánpótlása, ezért a radioaktiv bomlás következtében mennyisége a maradványokban csökkenni kezd. A szerves maradvány pillanatnyi C12/C14 arányának megállapítása a felezési idő figyelembevételével megadja az élőlény pusztulásának, a beágyazó üledék, vagy talaj keletkezésének korát.

  7. pollenanalízis • az üledékben, talajban található virágpor (pollen) anyag fajösszetételét határozzák meg. Minden növény sajátos alakú és mintázatú, csak az adott fajra jellemző pollenekkel rendelkezik. Ezek lehetővé teszik az adott növényfaj azonosítását egy-egy üledékmintában. • Mivel a pollenek jól konzerválódnak az üledékekben reduktív körülmények között (vízborítás alatt, oxigénhiányos környezetben), lehetőséget nyújtanak a vizsgált területen az üledék keletkezése idején uralkodó növényföldrajzi viszonyok megállapítására. • Mivel az egyes növényfajok és társulások csak megfelelő éghajlati körülmények megléte esetén találhatók meg, a terület növényföldrajzi képe a klíma alakulására is utal a vizsgált időszakban. A módszert a pleisztocén-holocén őskörnyezeti rekonstrukció során alkalmazzák.

  8. dendrokronológia • A dendrokronológia módszerét egy amerikai csillagász, Douglass dolgozta ki 1911-ben. Európában Hubert honosította meg az eljárást. A módszer Fritts tette hatékonnyá a számítógépes statisztikai elemzések alkalmazása révén 1992-ben. Magyarországra vonatkozóan legmegbízhatóbbak a Grynaeus András által a 90-es években készített dendrokronológiai idősorok. • Az eljárás azon alapszik, hogy az évszakos klímában élő fásszárú növények szállítószövet nyalábjai évgyűrűkbe rendeződnek. A gyűrűk kialakulása a szállítószövet nyalábok növekedésének éves évszakos ritmusának következtében alakulnak ki.

  9. A vegetációs periódus elején tavasszal, nyár elején a kambiumgyűrű külső oldalán egy friss háncs-, míg a belsőn egy új faréteg alakul ki, amely vékonyfalú, nagy üregű, tág elemekből áll, hogy az intenzív anyagcsere során felhasznált vizet és oldott tápanyagokat könnyen, gyorsan szállíthassa. • A tenyészidőszak második felében, nyár végén, ősszel a növekedés és az anyagcsere lassul, ekkor nagy szilárdságú, vastag falú, szűk üregű elemek képződnek, amelyeknek elsősorban a szár szilárddá tétele a feladata. Egy-egy évgyűrűt az egy tenyészidőszak alatt képződött világos színű tavaszi és sötét színű őszi rész épít fel. Normális körülmények között évente egy gyűrű keletkezik.

  10. A gyűrűk színük alapján szemmel láthatóan elkülönülnek, ami alapján meghatározható a növény kora. Az évgyűrűk szállítószövet nyalábjainak vastagsága, szerkezete az adott év csapadék- és hőmérsékleti viszonyaitól függően különbözik. Ezek vizsgálata alapján következtethetünk a keletkezési év hőmérsékleti és csapadékviszonyaira. Különböző, időben egymást részben átfedő faminták összeillesztésével igen hosszú évgyűrű idősorok állíthatók elő. • Jelenkori kiindulópontként általában egy élőfa szolgál, aminek egy sajátságos évgyűrű sorozatához illeszthető egy másik, korábban elpusztult fa évgyűrű sora, ehhez egy korábbi, ahhoz egy még korábbi stb. Az illesztésnél általában a faminta kezdő évgyűrűsorához keresnek néhány évtizedes átfedéssel illeszkedő idősebb famintát.

  11. A különböző korú faminták összeillesztésének lehetősége

  12. A faminták lehetnek épületfák, régészeti, geológiai feltárással felszínre hozott faanyagok, amelyek kormeghatározásánál gyakran alkalmazzák a C14-es módszert. Az évgyűrűk vastagságának, szerkezetének, sűrűségének és kémiai összetételének elemzése lehetővé teszi az éghajlat változásának nyomon követését az idősoron. Az így készített évgyűrű-éghajlati idősorok természetesen csak a faanyag származási területére vonatkozóan szolgáltatnak adatokat. Súlyos módszertani hiba lenne különböző területek famintáinak egy idősorba rendezésével próbálkozni. Ilyen esetben többnyire az átfedés sem biztosítható.

  13. faunaanalízis • A faunaanalízis módszere azt használja ki, hogy a különböző állatfajok csak meghatározott környezeti, időjárási feltételek között képesek az életben maradásra, szaporodásra. A hőmérsékleti viszonyok különösen fontosak ebből a szempontból. A hőmérsékletre szűktűrésű állatfajok ideálisak, amelyek a hőmérsékleti feltételek aránylag kismértékű változására is észlelhetően változtatják egyedszámukat, esetleg eltűnnek. Az egyes ma élő fajok környezeti igényeinek ismeretében meghatározhatók a korábbi hőmérsékleti és csapadékviszonyok abban az időszakban, amelyben ezek a fajok előfordulnak. • Figyelemre méltóak ebből a szempontból Kordos László és Sümegi Pál paleoklimatológiai vizsgálatai.

  14. Kordos olyan barlangokban vizsgálódott finomrétegtani módszerekkel, ahol a környék kisrágcsálóinak csontjai háborítatlanul, nagy vastagságban halmozódhattak fel hosszú időn keresztül. • Így készült el a legendás „pocok hőmérő”. Ennek az alapja az, hogy a különböző pocokfajok számára eltérő hőmérsékleti feltételek az ideálisak. A mezei pocoknak 21 °C, a csalitjáró pocoknak 19 °C, a vízi pocoknak 17,5 °C, az erdei pocoknak 15 °C, a patkányfejű pocoknak 12,5 °C, a szibériai pocoknak 10 °C, míg az örvös lemmingnek 7,5 °C a legmegfelelőbb júliusi középhőmérséklet. • Az egyes üledékrétegek százalékos fajösszetételi aránya alapján rekonstruálta a holocén időszak hőmérsékleti viszonyait (2. ábra). A módszer bizonytalansága a rétegek elhatárolásának bizonytalanságában és a kormeghatározás pontatlanságában rejlik.

  15. A "pocok-hőmérő" segítségével számított júliusi középhőmérséklet ingadozásai a holocénben. A - Magyarországi átlag B - Csehországi átlag C - Németországi átlag.

  16. Sümegi a pleisztocén-holocén időszakra készített éghajlati rekonstrukciót malakológiai vizsgálatai alapján. A tavi mocsári üledékekben, talajokban, ha azok nem bolygatottak és szélsőségesen savanyúak jól konzerválódnak a mollusca héjjak. A különböző vízi és szárazföldi csigafajok szintén érzékeny indikátorai a hőmérsékleti és nedvességviszonyoknak, jelzik, hogy az adott időszakban szárazföldi vagy tavi mocsári üledékképződés zajlott az adott területen. Üledéksorozatokban a különböző fajok aránya alapján rekonstruálhatók az adott élőhely éghajlati, őskörnyezeti viszonyai.

  17. oxigénizotópos módszer • Az oxigénizotópos módszer alapja az, hogy az O16 és az O18 aránya a légkörben a szoláris aktivitásnak, a napsugárzás erősségének függvényében változik. Az O18 stabil izotóp, ami O16-ból keletkezik a felszín közeli légkörben a napsugárzás hatására. • Az oxigént tartalmazó anyagokban (vízben, hóban, jégben) a levegőben levő mindenkori O16–O18 arányban épül be az oxigén. Mivel a szoláris aktivitás növekedése hőmérsékletemelkedést, csökkenése pedig lehűlést eredményez, ami az O16–O18 arány mérésével követhető és kifejezhető. • A felszíni óceánvízben az O16/O18 aránya jelenleg stabilnak tekinthető, ezért a minták O18 tartalmát ehhez lehet viszonyítani. Az eltérés iránya és nagysága mutatja meg azt, hogy a vizsgált időszakban a szoláris aktivitás erőssége, így a hőmérséklet milyen irányban és mértékben tért el a maitól.

  18. A legnagyobb szabású oxigénizotópos vizsgálatsorozatot egy amerikai-dán-svájci kutatócsoport hajtotta végre az 1970-es években a Greenland Ice Sheet Program (grönlandi Jégtakaró Kutatási Program 1971-1981) keretében. • A grönlandi belföldi jégtakaró középső részén a jég teljes keresztmetszetéből vettek fúrómag mintákat. A jégminták elemzésénél először meghatározták a jégoszlop egyes rétegeinek korát a felhalmozódás éves ritmusa és a nyomásviszonyok számítógépes modellezése alapján. • A következő fázisban kivonták az egyes rétegekbe zárt levegőt és meghatározták a két izotóp arányát, amiből az adott réteg keletkezése idején jellemző hőmérsékleti viszonyokra következtettek. • Megmérték ezen kívül a fosszilis légbuborékok nyomgáz és nyomelem tartalmát, ami értékes információt jelent például a szén-dioxid és az ólom légköri koncentrációjának változásaira vonatkozóan a történelmi korok során.

  19. Az oxigénizotópos módszerrel előállított nagypontosságú grönlandi hőmérsékleti adatsor különösen nagy jelentőségű mivel viszonyítási alapként szolgál Az európai és kárpát-medencei klíma rekonstrukció során.

  20. Éves rétegzettségű üledékek • Azok a tavi és folyami ártéri üledékgyűjtők, ahol évezredeken át zavartalanul rakódnak le az üledék éves rétegei (varv) évezredeken át alkalmasak az őskörnyezeti rekonstrukcióra. Az üledék éves rétegeinek vastagsága, összetétele árulkodik az adott év időjárásáról. • Alsó-Egyiptomra egészen az 1. dinasztia koráig (Kr. e. 3100 k.) sikerült a Nílus áradásainak éves rétegeit vissza követni, amelyek a monszun erősségéről tanúskodnak az Etióp-magasföldön. Ezt Mohamed korától (Kr. u. 622) a folyó az egyenlítői esők erősségétől függő kisvizeinek állására vonatkozó feljegyzések egészítik ki. • Ezek szerint Kr. e. 2800 körül jelentősen csökken az áradások szintje. A 7. 15.-20. században voltak alacsony árvizek, míg Kr. e. 2800 előtt, a 8. 12. században, 1450-1500 és 1850-1890 közt több volt a Nílus vize.

  21. A Krím-félszigeten a kis Szaki-tó üledékei alapján sikerült rekonstruálni az évi csapadék mennyiség ingadozásait a délorosz területeken egészen Kr. e. 2300-ig visszamenőleg. Kiderült, hogy a csapadékosabb periódusok (főleg Kr. e. 2000 előtt) egybe esnek a kontinens nyugati részén a melegebb klíma periódusokkal. Az éves agyagrétegek vastagsága a Szaki-tóban • A skandináviai és észak-amerikai belföldi jégtakaró peremem mentén elhelyezkedett tavak üledékei 9-10.000 évre visszamenő klímatörténeti információt szolgáltatnak.

  22. Óceánfenéki üledékek • Az óceánfenéken felhalmozódó mészvázas élőlények maradványain végzett oxigén izotópos vizsgálatok segítenek az üledék képződésének időpontjára vonatkozó hőmérsékleti adatokhoz minket. • A karbonátos üledékek igen lassan, mintegy 1-4 cm/évezredes sebességgel rakódnak le, ezért a rövid periódusú változások nem, csak a hosszabb, évszázados, évezredes kifútásúak követése lehetséges így. • Az óceánfenék tektonokailag kevéssé aktív területein évmilliókra visszamenő rétegekben fordulhatnak elő. A leghosszabb (több, mint kétmillió éves), a csendes óceán középső részében talált ilyen rétegsort Shackleton vizsgálta. Eredményeiből az tűnt ki, hogy az utóbbi egymillió évben az eljegesedések nagyjából 100.000 éves rendszerességgel követték egymást.

  23. Régészeti források • A klíma történeti korokon belűli változékonyságának hipotézisét dán régészek fogalmazták meg az 1920as években az Észak-Atlantikum szigetein végzett kutatásaik alapján. • A régészet képet ad egy letűnt korszak anyagi és részben szellemi kultúrájáról. A használati tárgyak, termelt növények, a ruházat és részben a betegségek is tájékoztatnak az adott kor környezeti-éghajlati viszonyairól.

  24. Az éghajlattörténeti kutatás írott forrásai • Közép-Európában kiemelkedően kedvező helyzetben vagyunk az éghajlattörténeti források tekintetében. Ez a Réthly Antal, az Országos Meteorológiai Szolgálat egykori vezetője által szervezett és irányított forrásfeltáró kutatásoknak köszönhető. • A Réthly (1962, 1970) és munkatársai által hét évtized leforgása alatt összegyűjtött éghajlattörténeti leírásokat és utalásokat tartalmazó források három vaskos kötetet töltenek meg.

  25. Réthly Antal által összegyűjtöttforrások közül az első kárpát-medencei időjárási információ a Duna Kr. u. 172/173 évi befagyásáról tudósít, ám megalapozott éghajlat rekonstrukcióhoz csak a XVI. század második felétől elegendőek a forrásaink.

  26. A hasznosítható éghajlattörténeti információt tartalmazó forrástípusok korszakonként változtak. A XVI. század alapvető forrástípusa a krónika. Három típusa különíthető el. • Az országos krónikák csak marginálisan, egy hadi-, vagy más jeles eseményekhez kapcsolódóan tartalmaznak időjárási információkat, mint például a mohácsi csata előtti felhőszakadás tényét. • Ilyen országos krónika az Istvánffy Miklós (1535-1615) által készített Istvánffy krónika, amely az 1567-es esztendő januárjáról a következőket írja: „Schwendi Szádvárról, mert a hideg északi szelek uralkodtak, s a földet mély hó borította, Kassára vonult (…) kemény hideg is volt.”.

  27. Regionális krónikák nagyobb számban készültek és főleg a hadműveletekhez, illetve a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódóan nagyobb mennyiségű éghajlati információt tartalmaztak. Ilyennek tekinthetők I. Szulejmán (1520-1566) naplójának (valójában krónika) Magyarországra vonatkozó részei. • A városi krónikák a legjobb éghajlattörténeti források, mivel a városok gazdasága erősen függött környezetük mezőgazdaságától, közvetve időjárásától. Ezért a városi krónikák bőven foglalkoznak a város környezetének időjárási, éghajlati viszonyaival. • A török korból Sopron rendelkezik a legbővebb krónika anyaggal. Az ún. Bruckner krónika (valójában német nyelvű krónikák gyűjteménye) a XV. század végétől a XIX. század első feléig terjedő időszakra vonatkozóan tartalmaz fontos információkat.

  28. A kolostori évkönyvek a kora középkortól fontos források az európai éghajlattörténeti kutatásban. A Magyar Királyság területére vonatkozóan a XVI. századtól a jezsuita és ferences rendházak évkönyvei tartalmazzák a legtöbb éghajlati információt. Ezek alapján egyes esetekben napi pontosságú klímarekonstrukció készíthető. Az 1342-es nagy szárazságról tudósító tekercs az angliai Knightsbridgeből

  29. A XVII. század jellemző éghajlattörténeti forrása, az írásbeliség terjedésének köszönhetően, már inkább a napló. Ennek a forráscsoportnak egyik legérdekesebb példája Czegei Vass György (1644-1705) erdélyi politikus és gazdálkodó naplója. • 1685 teléről a következőket írta: „Ez esztendőnek első része, úgymint az tél, igen igen keményen viselte magát, úgy annyira, hogy Januarius, Februarius és Martiusnak csaknem fogytáig nem sokat lágyított, kivált (a) két első hólnapban harmad vagy negyed napig való lágy üdő nem volt, igen igen hidegek jártak, hó is igen nagy, mely miá az szénánk majd nagyobb szűki volt mint az ennekelötte való télen.”.

  30. Gyakran hasznos éghajlattörténeti információkat tartalmaznak a közigazgatási és uradalmi feljegyzések is. • A gabona árak feljegyzései is jól tükrözik az időjárás mentét. W. H. Beveridge az 1920-as években összefüggést talált a gabonaárak alkulása és az éghajlat ingadozásai között Angliában 1316 és 1820 között. A magas árak rossz időjárású, így gyenge termésű évere utalnak, míg az alacsony gabonaár a kedvező időjárású éveket jellemzi. A gabonaárak alakulása Németországban 1500 és 1850 közt a Flohn-indexben kifejezve.

  31. A XVIII. század elején fordult a természettudományos érdeklődésű tanárok és orvosok figyelme az időjárás módszeres vizsgálata felé. Az egyik első ilyen meteorológiai naplóíró a késmárki Buchholtz György orvos, aki 1725 márciusáról a következőket jegyezte fel: • „12. igen mély hó. 13. reggel borult, délben olvadás, a földekről a hó eltünt, a sok víz és a patakok befagytak. A Poprád jegén folyt a viz. 16. csúnya fergeteges idő, több, mint ˝ rőf (kb. 40 cm) mély hó, melynek fele estig elolvadt, mert DDK felől esett. (…).

  32. A globális cirkuláció módosulásaira vonatkozóan fontos adatok nyerhetők a hajónaplókból is. 1670 után a Brit Admiralitás utasításainak megfelelően a hajókon feljegyezték a szélirány és szélerősség megfigyelések adatait és az egyéb sajátos meteorológiai eseményeket.

  33. A XVIII. század utolsó harmadától az olyan, úgynevezett referáló újságok váltak legfontosabb forrásainkká, mint amilyenek az 1764-ben alapított Pressburger Zeitung (Pozsonyi Újság), az 1782-ben indult Magyar Hírmondó, vagy az 1787-ben alapított Magyar Kurír voltak. • Ezeknek az országos tudósító, levelező hálózattal rendelkező újságoknak hallatlan előnye volt, hogy cikkeiket olvasva egyszerre áttekinthető az időjárás alakulása az ország nagy területein. Így például 1782 hideg és csapadékos márciusáról a Pressburger Zeitung és a Magyar Hírmondó tudósító hálózatának köszönhetően országos áttekintésünk lehet. • „Szabolcs megye. A hónap elején kemény hidegek és nagy havazások. (…) A marha takarmányhiány miatt olcsó. (M.H. április 3.); Pest. Az országos vásár (március 25.) gyenge volt, nedves, esős, viharos időjárása fölülmúlta a február 17-18-án volt idei tél legnagyobb hidegét. (P.Z. április 3.); Máramaros megye. A sok tavaszi esőzés nagy árvizeket okozott már húsvét előtt (húsvét vasárnapja március 31.) (…), hogy hozzá hasonlóra alig emlékeznek őtöbeli (emberöltőbeli) emberek (…). (M.H. június 5.).

  34. Az éghajlattörténeti források feldolgozásának módszere • A történeti források vizsgálatának első lépése a hitelesség eldöntése. A nem hiteles, később keletkezett forrásokban található éghajlati információk valóságtartalma is megkérdőjelezhető annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nem az utókort félrevezető meteorológiai információk elhelyezése végett hozták létre azokat. • A hiteles történeti forrásokkal szemben a klímarekonstrukció számára való felhasználhatóság szempontjából négy követelmény támasztható. Homogénnek, folytonosnak, éves pontosságúnak és kvantitatívnak kell lenniük.

  35. A homogenitás azt jelenti, hogy az éghajlat azonos állapotjelzőire kell vonatkoznia a megfigyeléseknek. Ez a XIX. századig a hőmérsékletre, a csapadékra és ritkábban a szélre vonatkozó megfigyeléseket jelent. • A folytonosság és éves pontosság azt jelenti, hogy a megfigyelési sornak az adott helyen, időben folytonosnak kell lenni, legalább évszakos szintű elemzés készítéséhez szükséges adatsűrűséggel. • A kvantitativitás azt jelenti, hogy a feljegyzések információtartalmát számszerű meteorológiai paraméterekké kell alakítani. Ez a legnehezebb, mivel nehéz egzakt paramétereket rendelni az egy-egy meteorológiai elem alakulására vonatkozó szubjektív feljegyzésekhez.

  36. Ahhoz, hogy leíró történeti források esetleges éghajlattörténeti információit rendszeres klímaelemzéshez fel lehessen használni, a forrásokat tematikai, tér- és időbeli szempontok szerint rendezni kell. A számszerűsítés aztán több módon történhet. A legegyszerűbb módszernél a vizsgált jelenségeket (felhőszakadás, kemény fagy stb.) összeadjuk egy adott időszakra (év, évtized, évszázad) vonatkozóan, klímaindexet számítva belőlük. Megalapozottabb módszer alkotott Easton, aki a történeti források alapján tíz „tél kategóriát” hozott létre („szélsőségesen hideg tél ... igen enyhe tél”), majd a XIX-XX. századi mérési sorokkal átfedetve mindegyik kategóriához hőmérsékleti értéket rendelt. • A napjainkban leginkább elfogadott módszert Lamb az 1960-as években készítette el. A tél és a nyár hónapjainak minősítésére használható módszernél egy háromfokozatú skálán értékelik az adott hónap hőmérsékleti és csapadék viszonyait az átlaghoz hasonlítva. Az enyhe, illetve csapadékos hónapok +1-es, az átlagos hónapok 0, míg az átlagnál hidegebb és szárazabb hónapok –1-es indexet kapnak.

  37. A tél szigorúsági és a nyár csapadékossági indexét Lamb 10 évre számította ki egységesen.Ennek a módszernek a felhasználásával működik a Pfister által a Berni Egyetem Történeti Intézetében létrehozott Clim Hist számítógépes éghajlattörténeti adatbank rendező programja. • A Kárpát-medencére vonatkozóan Rácz Lajos készített ilyen éghajlattörténeti rekonstrukciót. Az első lépésben tematikai szempontok alapján szétválasztják a közvetlenül az időjárás alakulására vonatkozó információkat, az olyan közvetett időjárási adatokat, mint a folyó befagyása, vagy áradása és a természeti környezetre és a mezőgazdasági kultúrákra vonatkozó fenológiai adatokat. • A források időbeni rendezése során általában öt időkeretet használnak, a napot, a dekádot, a hónapot, az évszakot és az év egészét. Az adatok térbeni rendezésének földrajzi szintjei a település, a megye, a négy makro-régió (Dunántúl, Felvidék, Erdély és az Alföld), végül pedig az ország egésze.

  38. A források rendszerezése után a következő, meglehetősen komplikált lépés az éghajlattörténeti információk számszerűsítése. A források által leírt időjárási jelenségeket egy, az átlaghoz képest +/- 3-as skálán helyezik el tovább finomítva a Lamb által kidolgozott módszert. A +3 a szokatlanul meleg, illetve csapadékos, míg a –3 a rendkívül hideg, illetve száraz időjárásnak felel meg. Viszonyítási alapnak az 1901-től 1960-ig tartó idősor adatait használják fel. • A vizsgálatok nem megkerülhető problémája az eredmények verifikációja, annak eldöntése, hogy a „proxy” idősorok mit érnek valójában; mennyire torzul az eredeti jelenség a szubjektív leírás és a számszerű formába való visszaalakítás során? Az így előállított idősorok legmeggyőzőbb próbája a más módszerekkel létrehozott éghajlattörténeti idősorokkal való összevetés lehet.

  39. Jelenleg az éghajlattörténeti idősorokat csak a buda(pest)i műszeres idősorokkal lehet összevetni. A hőmérsékleti idősorok közötti átfedés megfelelően hosszú, 1780-tól egészen 1850-ig tart és a kétféle úton létrehozott adatsor között kielégítően erős a korreláció. • Az éghajlattörténeti források számszerűsítéséhez használt skála. Vastagbetűvel szedve a források egyszerűsített éghajlati információtartalma, illetve a hozzárendelhető indexek láthatók, köztük az adott indexekhez tartozó hőmérsékleti és csapadék adatok.

More Related